Celebek közt telel az utazóblogger?
Celebek közt telel az utazóblogger?

Az RTL Klub Fókusz műsorában télből-nyárba úticélok volt a téma a héten. A riportban megszólaltak korunk celebjei (műsorvezetők, zenészek, sportolófeleségek), az IBUSZ vezetője és egy utazóblogger. Ez utóbbi én voltam. Akkor most már az utazóblogger is celebnek számít?

Utazás a harmadik oltással
Utazás a harmadik oltással

Az RTL Klub Fókusz adásában helyzetjelentettem, hogy mik a kilátások utazás terén. Az USA novemberben megnyit az oltottaknak, de még nem tudjuk, hogy milyen oltásokat fogadnak el. És az is kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akik eddig keleti vakcinát kaptak, de a harmadik oltásnak nyugatit vesznek…

Tervezgessünk, készülgessünk - utazás nyáron
Tervezgessünk, készülgessünk - utazás nyáron

Nyitnak az országok, közeledik a nyár. Mindenki arra kíváncsi, hogy mikor és hova mehetünk az idén nyáron. Erről írtam egy beszámolót korábban, amit ide kattintva elértek. A magyar média is foglalkozott a témával és a blognak köszönhetően engem is megkérdeztek. Fókusz, HVG, Tények Plusz, Hetek -…

New York minisorozat podcast
New York minisorozat podcast

New York City megunhatatlan! Az utazási podcast New York City-ről készített minisorozatot. Az első epizódban egy virtuális hotdog-evős, kis utcákba letérős, Brooklynba és Queensbe kikacsingatós beszélgetés került. Benne olyan helyekkel és történetekkel, amiket sokan még nem ismertek a Nagy…

Szeptembertől vége az utazásnak?
Szeptembertől vége az utazásnak?

Az RTL Klub Híradója megkeresett, hogy mit gondolok a hamarosan életbe lépő utazási szigorításokról.  Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy szeptembertől szigorítások jönnek. Azt még nem tudjuk, hogy pontosan mik, de gyanítom a beharangozással az volt a cél, hogy…

Ennyiért nyaralunk idén belföldön
Ennyiért nyaralunk idén belföldön

Az ATV Heti Napló stábja a belföldi nyaralásról és annak áráról forgatott riportot. A riport háttérében a balatoni csillagos áron foglalható hotelek álltak, illetve az, hogy idén jóval mélyebben a zsebébe kell nyúlnia egy családnak, ha el akar menni egy hétre nyaralni.  A Spabook blog bejegyzése…

Tippek téli nyaraláshoz
Tippek téli nyaraláshoz

Az RTL Klub Reggeli műsorában Lakatos Márkkal és Szabó Zsófival beszélgettünk úti célokról és ötleteltünk, hogy hova és hogyan utazzunk? Télből nyárba vagy maradjunk inkább a hidegben? Kuba, Miami és a Földközi térség is szóba jöttek, de Cegléd is jónak tűnik, ha csak 800 Ft-unk maradt…

Menni-Enni
Menni-Enni

Buza Sanyi vendége voltam a TrendFM 94.2 Menni-Enni műsorában.  Sok minden szóba jött, az idegenvezetéstől és furcsa utasoktól kezdve, a közeli izgalmas úti célokig.  Beszéltünk Mexikóról, Berlinről, hajós utakról, technológiai fejlesztésekről az idegenforgalomban. Ide mindig szeretek jönni…

Karácsonyi utazás
Karácsonyi utazás

Érdemes az ünnepek alatt elutazni? Ha igen, akkor hova? Menjünk a melegbe vagy inkább a téli varázst fokozzuk? Mennyi az annyi? Ha nem ajándékozunk felesleges dolgokat, az árából akár el is utazhatunk és a család együtt lesz ilyenkor több napig. Rendben, olcsón egy téli trópusi vakációt nem fogunk…

Poggyászveszély!
Poggyászveszély!

Lakat, gyorskötöző, fólia vagy a poggyászbugyi a legjobb megoldás a reptéri fosztogatások ellen? Poggyászveszély címmel forgatott az ATV Heti napló stábja a budapesti repülőtéri lopásokról. Bihari Ádám riporter ismerősöm hozzám is eljött pár kérdésre. A riportban megszólalt repülőtéri rakodómunkás,…

Hogyan lehetsz hivatásos világutazó?
Hogyan lehetsz hivatásos világutazó?

A hivatásos világutazás a világ legjobb melója. Nekem a hobbim is. Ha olyan a munkád, amit szenvedélyesen, szívből csinálsz, akkor minden nap izgatottan fogsz elindulni a "munkahelyedre". Az én esetemben ez a világ számos varázslatos desztinációját jelenti. 

Hova utazzunk idén?
Hova utazzunk idén?

  A tatabányai Forrás Rádióban beszélgettünk a műsorvezetővel, Fenyvesi Zolival új és érdekes helyekről, ahova idén érdemes lesz elutazni. A Forrás Café műsorát ezen a linken vagy itt alul meg tudjátok hallgatni. 

RTL Reggeli - különleges hotelek
RTL Reggeli - különleges hotelek

Az RTL Klub Reggeli műsorában különleges szállodai élményekről beszéltem.  Iglu hotel Svájcban Gondolázás Las Vegasban a Velence hotelben  Dubai akvárium hotel a víz alatt    Videóért kattints a lenti képre vagy erre a linkre!   

Fiatal férfi a Bors-ban
Fiatal férfi a Bors-ban

A Bors-ban megjelent egy szösszenet a legizgalmasabb szuvenírekről, amiket találtam tavaly a világ körül. Erről a blogon is írtam korábban már: 17 remek szuvenír nem feltétlenül a fa alá A Bors cikke ezen a linken érhető el ezzel a címmel:  Sörnyitó mágnes, szárnyasbetét-formájú pillecukor?…

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (14) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (13) biztonság (3) bor (3) Budapest (11) budapest (3) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (3) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (14) GermanyAwaitsYou (3) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (10) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (15) New York (12) NEW YORK (6) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (3) párizs (5) Peking (5) Press (39) provence (5) rádió (3) Reggeli (3) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (5) RTL KLUB (10) Sajtó (26) sajtozsemle (28) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Svajc (3) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) USA (33) utazás (10) utazas (47) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása