Tervezgessünk, készülgessünk - utazás nyáron

Nyitnak az országok, közeledik a nyár. Mindenki arra kíváncsi, hogy mikor és hova mehetünk az idén nyáron. Erről írtam egy beszámolót korábban, amit ide kattintva elértek. A magyar média is foglalkozott a témával és a blognak köszönhetően engem is megkérdeztek. Fókusz, HVG, Tények Plusz, Hetek - sajtózsemle rovat. 

tv2_tenyek_plusz_balazs_utazik2.jpg

 Összefoglalva a lényeg egy mondatban: 

 

 A cikkek címére kattintva megnyílnak a hírek. 

HVG.hu 

Megjött a védettségi igazolványom, de mit ér a nagyvilágban

Egyre több országba utazhatnak karanténkötelezettség nélkül azok, akiket már beoltottak koronavírus ellen. A magyar védettségi igazolvány azonban nem sokat ér azon a négy országon kívül, amellyel eddig megegyezett a kormány. Még a konzuli szolgálatnál is azt mondták, hogy érdemes inkább az oltóponton kapott oltási igazolást vinni, amit “aztán vagy elfogadnak, vagy nem”.  Bihari Ádám cikke 

 hvg_cimoldal_1.png

 

Hetek magazin 

Ausztria idén sláger lesz  - Hogyan nyaraljunk okosan

Megugrott az utazási kedvünk a lazító bejelentések hatására. De miként álljunk neki a nyaralás tervezésének? Hol, milyen körülmények között és mennyiért tölthetjük el legbiztonságosabban a már annyira vágyott pihenésünket? Szubotics Mariann cikke

 hetek_magazin_balazs_gyemant.jpg

 

TV2 Tények Plusz 

Feltételekkel nyaralhatunk idén

A turisztika szakembereit kérdeztük az idei nyárról, és hogy vajon milyen feltételekkel, hova és mennyiért mehetünk nyaralni külföldre. Egyelőre még sok a kérdés, de az már biztosan látszik: nem kell lemondanunk a határon túli kikapcsolódásról. Fehér Tamás riportja.

 

  

RTL Klub Fókusz  

Mikor hol és mennyiért nyaralhatunk idén nyáron?

Tavaly óta várjuk, hogy mikor lehet végre újra biztonságosan utazni és szintén tavaly óta találgatjuk, hogy vajon milyen hatása lesz ennek az egész járványnak a turizmusra?! Lassan már tényleg lehet pakolni a bőröndöt, de mennyivel kalkuláljunk? Olcsóbb lesz minden, hogy minél többen menjenek vagy épp drágább, pont a rengeteg turista miatt? Kilyén Tamás riportja

mikor_hol_es_mennyiert_nyaralhatunk_iden_nyaron_0-47_screenshot.png

 

 3_2.png

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr7816528312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (17) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (14) biztonság (3) bor (3) budapest (3) Budapest (11) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (3) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (3) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (20) NEW YORK (6) New York (12) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (40) provence (5) rádió (3) Reggeli (3) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (10) Sajtó (28) sajtozsemle (30) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (3) USA (33) utazás (10) utazas (48) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása