Tényleg túl sok ételt pazarlunk a tengerjáró hajókon?

20180309_072124382_ios.jpg

A tengerjáró hajókon a nap 20 órájában tudunk enni, a szobaszervíznek köszönhetően akár 24 órán át is.

A svédasztalos éttermektől, a tányérszervízeséig, a büfétől a kávézóig rengeteg opciónk van, hogy felszedjünk néhány extra kilót. Sokan a mértéktelen zabálás miatt választják ezeket a hajókat és az étkezéseknél a tányérjukra többet szednek, mint amennyit képesek megenni. A felesleget utána a hajótársaságok kidobják.

Túl sok ételszemét keletkezik miközben több millióan alultápláltak vagy éppen éheznek. Az egyik hajótársaság egy olasz ételbanknak adja a megmaradt (de nem megcsócsált) élelmiszereket, van ahol az újrafelhasználható szemetet adják oda alapítványoknak, amelyek azokat értékesítni tudják. 

Van ahol kisebb adagokat raknak ki és olyan is, ahol nem mi szedünk a tányérunkra, hanme adják, így talán kevesebb felesleg keletkezik. Azt hiszem a megoldás a mi kezünkben is ott van: annyit vegyünk a tányérunkra, amennyit meg tudunk enni. Bár felmerül az is, hogy a hajótársaságoknak jobban kell számolnia azzal, hogy miből mennyi fog fogyni, hiszen hiába nem esszük meg az ételt ha azt ekészítették és csak a kukába tudják utána kidobni... 

 

20180309_072037423_ios.jpg

 

Na de tényleg ennyit szedünk a tányérunkra? Mérték nélkül zabálunk?  

Az RTL Klub Reggeli műsorában erről és a tengeri hajózásról is beszélgettünk Kis Ramónával és Fehér Tibivel.

Az adást itt tudjátok visszanézni: 

 


 

 

Ebben a pár éve készült videóban a Costa Fortuna hajó konyháját jártam be:  

 

Hajós témában sok videót készítettem már és voltak élő bejelentkezések a hajók fedélzetéről is. Ezen a Youtube playlisten végig nézhetitek a videókat: 

 

Ne maradj le a többi hajós élményről se! Iratkozz fel a Facebookon, Youtubeon és Instagramon is! 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr4513729772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Booking.com

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (18) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (16) biztonság (3) bor (3) budapest (3) Budapest (11) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (4) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (5) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) Köln (3) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (24) NEW YORK (6) New York (12) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olaszország (3) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (42) provence (5) rádió (3) Reggeli (5) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (12) Sajtó (30) sajtozsemle (32) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Stuttgart (3) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (4) USA (33) utazas (48) utazás (10) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása