Így utazhatunk idén nyáron

Hova, hogyan és mennyiért? Védettségi útlevéllel bárhova mehetünk? Tippek és tanácsok egy hivatásos világutazótól.utazas2021nyar_4.png

Várható, hogy idén nyáron ismét be fog indulni az idegenforgalom belföldön és külföldön egyaránt és talán nagyobb biztonsággal indulhatnak el az utazni vágyók, főleg akik már védettséggel vagy oltási igazolással rendelkeznek.

Az emberek már ki vannak éhezve az utazásra, az új élmények megszerzésére, a környezetük megváltoztatására. Akik tavaly utazási utalványt kértek az elmaradt útjukért, azok idén már fel akarják azokat használni.

A 2021-es nyár viszont még mindig nem lesz olyan, mint korábban. Erre azért számítsunk. 

Látjuk, hogy gyorsan változik a vírushelyzet, így mindig tájékozódni kell az aktuális szabályokról és korlátozásokról. Nem elég a külföldi úticél szabályait figyelni, hanem azt is tudni kell, hogy hazautazáskor mi vár majd ránk. Kell-e teszt a magyarországi belépéshez vagy kötelező karanténba kell vonulnunk. A nyár közepétől a hazautazás a védettségi igazolással rendelkezőknek könnyebb lehet a jelenlegi tervek szerint. 

A kötelező PCR teszt kényelmetlenebbé és drágábbá teszi az utazást, de lehet pont ezért lesz a tömeg kisebb azokon a helyeken, ahol ezt elvárják. A többség viszont olyan helyekre akar majd menni, ahova tesztek nélkül lehet belépni.

Ha valaki megbetegszik vagy tünetei vannak az utazás előtt, az maradjon otthon és halassza el az utazást! Muszáj a közösségért ezt megtennünk, mert különben soha nem lesz vége a pandémiának.    

Fontos a rugalmasság és alkalmazkodás, mert lehetnek váratlan helyzetek, így a megfelelő biztosítás megkötése nagyon fontos, főleg amiben van covid és útlemondás is. 

Annak is nézzünk utána, hogy a személyi igazolványunk és útlevelünk még érvényes-e. A járványhelyzetben előfordulhat, hogy nehezebben kapunk időpontot a kormányablakba. 

Az idei nyári szezont az előre tervezés és a rugalmasság kettőse fogja jellemezni. Sok mindennek kell utánanézni, hogy ne érjenek meglepetések, de lehet, hogy az utolsó pillanatban fogjuk eldönteni, hogy hova és hogyan utazzunk.  

 img_2944.jpgAz Athéni repülőtérre érkező utasokat tesztelnek 2020. nyarán

 

 

Védettségi igazolás

Megkönnyítheti az EU-ban való utazást, ha megkaptuk a vakcinát (mindkét oltást és eltelt utána legalább egy hét) vagy átestünk már a betegségen és azt hivatalosan igazolni is tudjuk. Az Európai Bizottság tervei szerint a tagállamoknak azokat a vakcinákat kell kötelezően elfogadnia, amiket az EMA, vagyis az európai gyógyszerügynökség engedélyezett. A többi vakcináról az egyes tagállamok döntenek, hogy elfogadják-e.

Az is utazhat, aki nincs beoltva és még nem is esett túl a betegségen. Ilyen esetekben a célország beutazási szabályait kell figyelembe venni, ami általában PCR tesztet jelent, de van, ahol azzal is kötelező karanténba kell vonulni.

 img_5508_photo-full.jpgStrand Mykonoszon távolságtartással 2020. nyarán

 

Hova menjünk?

Az autóval vagy közvetlen repülőjárattal elérhető helyek kerülnek előtérbe, ahol csökkenteni lehet a rizikót és rövidíteni az utazás hosszát. Utazás előtt pár héttel nézzük meg, hogy milyenek az aktuális járvány mutatók és mit mondanak a szakemberek, valamint nem árt tisztában lenni a helyi egészségügyi rendszer helyzetével sem (van-e kórház a környéken). Nézzünk utána, hogy a nyaralóhelyen már kinyitottak-e az éttermek, szállodák, múzeumok, szórakozóhelyek.   

A legtöbb desztináció a rejtett kincseire és a természetre helyezi a hangsúlyt, ahol távolságot lehet tartani. A nagyvárosok és a kulturális desztinációk háttérbe szorulhatnak most.  

Görögország, Horvátország és Ciprus már bejelentette, hogy a beoltottak mehetnek korlátozás nélkül. Ciprusra a második adag vackina után egy héttel lehet menni. Fontos a jó időzítés!

Spanyolország (Kanári szigetek, Baleár szigetek), Portugália (Azori szigetek, Madeira) és Málta is opció lehet idén nyáron, főleg ha újra indulnak a közvetlen járatok. Máltán még kedvezményekkel is várnak a hotelekben, ha a saját oldalukon és nem közvetítőnél foglalunk.

A tengerpart sokak számára csalogató lesz, érdemes viszont nem a legfelkapottabb szakaszokat megcélozni.   

Mivel nem a nagyvárosok és nyüzsis helyek lesznek az utazók célpontjában, így lehet, hogy a népszerű nagyvárosokban idén nyáron sem lesz hatalmas tömeg és úgy lehet ezeket felfedezni, mint korábban soha.   

Ausztria - habár a belépés egyelőre még nem a legkönnyebb, nyárra már várható enyhítés. A szomszédos ország azért kézenfekvő, mert autóval könnyen megközelíthető, változatos helyek vannak és sok lehetőség van a természetben. A mozgás, a túrázás, a bringázás, a kristálytiszta hideg tavak, nemzeti parkok kerülnek fókuszba Stájerország, Karintia, Burgenland, Salzburg és Alsó-Ausztriában. A biztonsági intézkedéseket betartva Bécs múzeumjai, kávézói is népszerűek lesznek egy-egy rövid kirándulásra. 

thumb_1308_default_gallery_big.jpegGrüner See Ausztriában - Fotó: Steiermark Tourismus - ikarus.cc

 

Németország – belépés szabályai változni fognak a következő hónapokban. Bajorország és az ország déli részei előnyt élveznek a magyar utazóknak, mert autóval azok is elérhetőek. De akár a Rajna mentén is lehet kirándulni. 

img_8980.JPGA maszkok még idén is maradnak a szuvenírboltok polcain. Köln, 2020. 

 

Érdemes figyelemmel kísérni milyen szabályokat vezetnek be a szomszédos országokban, valamint körbenézni, hogy a közelben milyen izgalmas helyeket érdemes majd felfedezni. Idén a közeli és nem klasszikus nyaraló úticélok is okozhatnak meglepetéseket: Szlovénia, Szlovákia, Szerbia, Románia.  

Izland a csodálatos természeti szépségével remek úticél, ahova az oltással vagy védettséggel rendelkezők beléphetnek. Érkezéskor csinálnak egy tesztet, amit 5-24 órán belül megkapunk, ameddig a szállásunkon kell maradni. Aki nincs beoltva, annak előzetesen és a helyszínen is tesztet kell csináltatnia, valamint kötelező karanténba vonulnia.  

Nagyobb és távoli körutazások a nyár végén, ősszel indulhatnak majd be, de előfordulhat, hogy korábban is lesznek európai csoportos körutazások. Izrael is tervezi, hogy elsőként csoportokat fogad majd. 

Dubaj és az Emirátusok nyáron nagyon meleg, de ide egyszerűen közvetlenül is el lehet jutni. Egyiptom és a Vörös tenger partja is elérhető lesz a nyáron, ahogy lesznek charter járatok Bulgáriába és Törökországba is. 

Tengerjáró hajók - Kikötések Olaszország, Görögország, Spanyolország és Franciaország kikötőiben. Az MSC cruises hajóin covid buborék van, oda csak negatív teszttel lehet felszállni, amit a kikötőben készítenek. Viszont limitált a kirándulási lehetőség a kikötőkben, mert csak a hajó által szervezett "biztonságos" programokra lehet jelentkezni. Csak úgy a hajóról egyelőre nem lehet leszállni önállóan. 

img_7930.JPGIdén már nem lesz ennyi napágy a fedélzeten.   

6.png

 

Magyarország

 

Belföld – emelkedő árak várhatóak és nagy telítettség a hazai népszerű helyeken. Sokan nem fognak még külföldre utazni a nagyobb biztonságérzet miatt, így érdemes időben lefoglalni a kinézett szállásokat. A Balaton az előrejelzések szerint ismét hasítani fog. Személy szerint Pécset és Villányt, a Zemplén környékét és az Őrséget ajánlom.  

 

 

Budapest – ezernyi csoda van a fővárosban, ahol akár külföldi hangulatba is lehet kerülni. Erről készítettem egy videót, amiben a világ nagyvárosait fedeztem fel Budapesten sétálva.

A budapesti szolgáltatók eddig főleg a külföldi vendégekre koncentráltak, akik idén még el fognak maradni. A budapesti szállodaárak talán kedvezményesebbek lesznek a belföldi vendégeknek és érdemes rákeresni a Restart Budapest városkártyára is.  

 

  

 

Árak

Rövidtávon drágább lesz a külföldi utazás, last minute utak nem várhatóak. Az északi és nyugati országok utazási irodái nagyobb számokban kötnek le helyeket előre, így last minute lehetőségekkel a szállodáknál nem érdemes idén számolni. A hazai utazási irodák inkább biztosra mennek és kevesebb helyet foglalnak le előre. 

Az utazásunkat magunk is megszervezhetjük és néhány kattintással akár foglalhatjuk is a repjegyet és szállást, de ne felejtsük el, hogy ha utazási irodán keresztül foglalunk, egy esetleg törlésnél vagy módosításnál rábízhatjuk a tennivalókat az iroda szakembereire, akik ráadásul tisztában is vannak az aktuális szabályokkal.   

A légitársaságok kevesebb járatot indítanak, ami magasabb jegyárakat eredményezhet. A repjegy árak a népszerű helyekre szerintem emelkedni fognak, főleg ha kiderül egy úticélról, hogy oda milyen (könnyített) feltételekkel lehet majd beutazni. A légiforgalom még egy darabig nem fogja visszanyerni a 2019-es kapacitását, így nagyobb lehet a verseny a korlátozott ülőhelyekért. 

A hazai árak is emelkedhetnek, ahogy a kereslet megnő a minőségibb helyekre. Akciókra és kedvezményes csomagajánlatokra lehet számítani és ha rugalmasan tudunk utazni, akár jó áron is kifoghatunk ajánlatokat, ami igaz a repülésre is.

Érdemes kalkulálni a kötelező PCR vagy antigén tesztek árával is, valamint az emeltebb biztosítás megkötésével. Ezeken nem érdemes spórolni, mert ha probléma van, az orvosi kezelés vagy a karanténhotel drága mulatság lesz.  

A légitársaságok, hotelek és utazási irodák flexibilisek a módosításokkal és meghosszabbították az utazási kuponok felhasználását is. 

 
img_2855_photo-full.jpgKötelező lesz idén is a maszk a járatokon.

 

Repülés 

Utazás előtt fontos, hogy az úticélunk mellett, a légitársaság aktuális szabályait is megismerjük. A gépeken kötelező lesz a maszk idén is. A maszkoknál FFP2-es vagy orvosi maszkot írhatnak elő és nem biztos, hogy engedélyezik az anyagmaszkokat (Lufthansa csoport).

A gyerekek is szokják a maszkot, mert van ahol 2 éves kor felett már kötelező a maszk. Az USA-ban volt arra példa, hogy leszállítottak családokat a gépről mert, a gyerek nem akarta a maszkot feltenni.

A védettségi/vakcina igazolvány hasznos lehet a repülésnél, mert a globális légipiacon már van olyan légitársaság, amelyik csak oltott utasokat enged a fedélzetre. A többieknek a PCR vagy gyorsteszt eredményét fel kell tölteni az online rendszerbe vagy a reptéren bemutatni.

 

A Budapest Airport beszámolója szerint a Ryanair júliustól öt új járatot indít: Burgasz, Rodosz, Szófia, Bologna és Zadar úticélokra, és számos meglévő útvonal járatsűrűségét is jelentősen növeli, a Wizz Air pedig Chania városát vette fel újdonságként budapesti menetrendjébe. Az easyJet bővíti a Budapest-Párizs között közlekedő járatai számát, és heti két alkalommal Bázelba is üzemeltet légijáratot. A Qatar Airways a Doha-Budapest útvonalon jelentett be járatsűrítést, és sűrűbben közlekedik az Emirates dubaji járata is. A Lufthansa a müncheni járat újraindítását jelentette be, és újra elérhető a TAROM Budapest-Bukarest, valamint az Air France Budapest-Párizs járata is.

 

Közvetlen fapados repülőjáratok 2021. júliusban a portfolio.hu gyűjtése alapján:

EasyJet: London, Manchester, Lyon, Párizs, Amszterdam, Bázel, Genf.

Ryanair: Brüsszel Charleroi, Páfosz (Ciprus), Prága, Koppenhága, Billund (Dánia) London Stansted, East Midlands, Manchester, Bristol, Edinburgh, Párizs Beauvais, Marseille, Preveza-Aktion, Szaloniki, Zákintosz, Dublin, Cork, Tel-Aviv, Amman (Jordánia) Málta, Berlin Brandenburg, Milánó Bergamo, Róma, Palermo, Cagliari, Nápoly, Pisa, Rimini, Lisszabon, Porto, Madrid, Barcelona, Valencia, Malaga, Gran Canaria, Palma, Sevilla, Göteborg, Kharkiv, Odessza (Ukrajna)

Wizzair: Baku (Azerbajdzsán), Brüsszel Charleroi, Lárnaka (Ciprus), Abu-Dzabi, Dubaj, Birmingham, Edinburgh, Liverpool, London, Szkopje (Észak-Macedónia), Nizza, Párizs, Athén, Kréta (Hanía, Iráklio), Korfu, Míkonosz, Rodosz, Szantorini, Szaloniki, Zákintosz, Kutaiszi (Grúzia), Eindhoven (Hollandia), Reyjkjavik (Izland), Tel-Aviv, Nur Sultan (Kazahsztán), Varsó Chopin (Lengyelország), Málta, Podgorica (Montenegró), Berlin Brandenburg, Dortmund, Oslo, Alghero (Szardínia), Bari, Bologna, Catalina (Szicília), Milánó, Nápoly, Róma, Kazán, Moszkva, Szentpétervár (Oroszország), Lisszabon, Porto, Marosvásárhely, Alicante, Barcelona, Castellón, Ibiza, Madrid, Malaga, Palma de Mallorca, Tenerife, Bázel (Svájc), Göteborg, Malmö, Stockholm, Kharkiv, Kijev, Lviv, Odessza (Ukrajna).

Wizzair Debrecenből: Lárnaka (Ciprus), London Luton, Párizs Beauvais, Szantorini, Eindhoven, Tel-Aviv, Palma de Mallorca. 

 

Szállások

A nagyobb, 4-5 csillagos szállodákban és hotelláncokban a biztonsági előírásokat központilag szabályozzák, így ott a fertőtlenítés és távolságtartás, létszámcsökkentés hangsúlyosabb lesz. Kevesebb vendéget fogadnak majd, nem valószínű a teltház, de így is sokan lehetnek a hotelben. 

img_3433_photo-full.jpgHotel reggeli előre időzítve Athénban 2020. nyarán

 

Az egyéni szálláshelyeken, panziókban, vendégházakban általában nincs sok ember, de olyan fokú professzionális tisztítást és járványügyi felkészülést se várjunk el, mint egy nagyobb hotelben.   

A hostelekben egy légtérben több ismeretlen alszik egyszerre, így idén nyáron ezek kevésbé tűnnek a legjobb választásnak. 

Népszerűek külföldön és belföldön is az önálló házak, villák. Ezeket családok, baráti társaságok együtt tudják kibérelni, anélkül, hogy másokkal is osztoznának.  

img_5799_photo-full.jpgPrivát villa Szantorinin saját medencével - Santorini Sky Pyrgos

 

Tengerjáró hajók, folyami hajók - úszó szállodák eddig nagyon népszerűek voltak, idén kisebb kapacitással és kevesebb vendéggel számolnak. Ezek is jók lehetnek a kikapcsolódásra, pihenésre, feltöltődésre, de kevésbé a kikötők és szigetek felfedezésére.

Álljunk az idei nyárhoz nagyon rugalmasan! Nézzük meg a kínálatot, készítsünk listát a kiszemelt helyekről és tervezgessünk. De ne ijedjünk meg, ha az utolsó percben kell változtatni a terveken.   

  

Inspirálódj és nézz körül, hogy milyen áron vannak a hotelek, apartmanok a kiszemelt nyaralóhelyen.

Booking.com

 

Többek között a fentiekről beszéltem az RTL Klub Fókusz műsorában 2021. április 12-én.

 

2_1.png

 

  

   

⚠️Hova, hogyan és mennyiért utazhatunk? Védettségi útlevéllel szabadon bárhova? Tippek és tanácsok az idei nyárra. ⛱️ Blogbejegyzés az első kommentben! #covidutazas #nyár2021

Posted by Balázs utazik on Sunday, April 18, 2021

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr416504882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

odamondó 2021.04.19. 17:48:23

"így a megfelelő biztosítás megkötése nagyon fontos, főleg amiben van covid"

Egy példa? Én a 10. biztosító után feladtam. Egyik sem térít ebben az esetben.

gybala · http://www.balazsutazik.hu 2021.04.19. 21:51:05

@odamondó: Nézd meg ezt a linket: bank360.hu/blog/hol-ervenyes-most-az-utasbiztositas valamint, ezt: mabisz.hu/szemle/?p=36359

Egy google keresés (utasbiztosítás covidra) több eredményt is kiadott. Az egyik első a MONDIAL volt.

Kiterjesztett Útlemondási védelem:
Aki a Covid-19-el megfertőződik, vagy annak gyanúja miatt karanténba kerül, és ezért az utazást le kell mondania, annak a biztosítás téríti az út költségeit.

Kiterjesztett gyógyíttatási védelem:
A Mondial Assistance minden új és már meglévő biztosítási kötvény esetében vállalja a külföldi, COVID-19-el összefüggésbe hozható gyógyíttatási költségeket megbetegedés esetén, a termékeiben meghatározott maximális fedezet erejéig, de legfeljebb 40.000.000 HUF-ig személyenként.

A fedezet érvényes a Külügyminisztérium által I-es (piros), II-es (sárga), III-as (zöld) kategóirába sorolt országokra is!

Ez azt jelenti, hogy a lenti, kiterjsztett szolgáltatásokat most már minden termék tartalmazza (az ÁSZF-ben feltüntetett pandémiák kizárása ezekben az esetekre nem vonatkozik, a kizárás nincs érvényben)

www.mondial-assistance.hu/segitseg-rolunk/tajekoztatok/koronavirus-tajekoztato-ugyfeleink-szamara.html

Ez pedig egy nemzetközi utazási biztosítás, amiben szintén benne vannak coviddal kapcsolatos dolgok: safetywing.com/

odamondó 2021.04.20. 13:22:53

@gybala: kösz. Látom volt változás. Én még tavaly nyáron szeptember közepéig keresgéltem, de akkor az összesben benne volt mint kivétel.

Instagram

Legújabb videók

 

 

 

 

 

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

AIDS (2) Airport (4) Air China (2) ajándék (2) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (14) athen (3) Ausztria (3) Ázsia (6) Azsia (2) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (13) biztonság (3) bor (2) Budapest (11) budapest (2) business lounge (3) Buza Sándor (2) caganer (2) club med (7) cool (11) costa (10) covid (8) cruising (3) cseresznyefa virág (2) disneyland (3) Donald Trump (2) dubai (3) Ecuador (3) Egyenlito (2) elnökválasztás (3) étel (2) Európa (3) feelaustria (2) FEM3 (2) filmajanlo (2) Finnország (4) Florida (4) földközi-tenger (2) food (3) foto (9) franciaország (10) Frankfurt (2) Galapagos szigetek (3) gasztro (13) GermanyAwaitsYou (2) görögország (10) hajó (12) Hillary Clinton (2) hivatásos világutazó (2) hotel (7) Ibiza (4) igluhotel (2) Interju (2) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) Koblenz (2) koronavirus (2) Las Vegas (2) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (8) Malmo (3) Marina Bay Sands (2) mauritius (9) Menni Enni (2) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) msc cruises (2) museum (3) museum of disgusting food (2) naplemente (6) Naxos (3) Németország (14) NEW YORK (6) New York (12) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olaszország (2) Olimpia (4) Origo (4) párizs (5) Peking (5) Press (35) provence (5) rádió (3) Reggeli (3) repülés (10) repülőtér (4) Rio de Janeiro (2) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (2) RTL KLUB (8) Sajtó (22) sajtozsemle (24) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Sanghaj (2) Singapore (2) sketch (2) Spanyolország (7) st. john (3) st. martin (4) st. thomas (2) strand (4) Svajc (2) Svédország (3) szantorini (2) sziget (2) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) szuvenír (2) tenger (3) tengerihajó (3) Texas (2) Tokaj (2) Tokio (3) Tokyo (3) USA (33) US Virgin Islands (2) utazás (9) utazas (47) van gogh (2) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3) Zemplén (2)
süti beállítások módosítása