Emoji vadászat Japánban


japan_emojik_1.png

A telefonok billentyűzetében lévő színes kis figurák közül rengeteg kapcsolódik Japánhoz. Ezek többségét itthon ritkán, vagy soha nem szoktuk használni. Van olyan is, amit rosszul használtunk eddig. Ez a lista segít a japán emojik kiismerésében.

Ahogy a Japánban készült fotóimat töltöttem fel az Instagramra, azt vettem észre, hogy szinte mindegyik fotóhoz tartozik egy japán emoji. A hashtages világban ez nagy öröm (khm...)

Nem véletlen, az emojik (vagy hívjuk magyarosan őket mosolygós arcoknak) Japánból erednek. Amikor még nem voltak okostelefonok, a japánok már tudtak ilyesmi karaktereket küldözgetni egymásnak a telefonjaikon. Aztán a nyugati világ is bevette a telefonok klaviatúráiba, mint egy "vizuális nyelvet" és most már boldog boldogtalan küldözgeti az érzelmi állapotot tükröző kis figurákat.

Japánban ezeket az emojikat akartam levadászni valós alakjukban. Nem mindegyiket sikerült élőben is begyűjtenem, de ilyen volt a Japán utam az emojikra hangolva:

 

places-0022_large.pngJapán térkép - Japán a világ egyik legerősebb gazdaságával rendelkező országa. ahol 127 millión élnek. Fővárosa Tokio, ami egy nyüzsgő megapolisz. Kyoto a régi főváros történelmi emlékekkel van tele. Itt él ma is a legtöbb gésa. Modernitás és hagyomány egyszerre jellemző a szigetországra, amely területe négyszer nagyobb Magyarországnál. 

 p1200653.JPG

places-0092_large.pngJapán zászló emoji - A felkelő nap országának a zászlójában a vörös napkorong dominánsan jelenik meg.

 

 

shinto_shrine.pngSintó szentély emoji - Az ország több mint 80%-a sintó. A torii kapu egy sintó szimbólum, amely rengeteg helyen fellelhető Japánban. A szentélyekben laknak az istenek, szellemek. A vallás követői szerint mindennek van szelleme, így a fáknak, növényeknek, a viharnak, az égnek. 

p1200176.JPG

 

places-0017_large.pngJapán kastély emoji - A klasszikus japán kastély emoji-ja. Az erődítményszerű épületek többsége kőből és fából készült. Sokat felújítottak, amelyek látogathatók is. Az oszakai kastélyba felmentem, a belsejében kiállítások vannak, pont úgy néz ki, mint az emoji. Az egyik legszebben felújított kastélyba Himejiben nem jutottam be a tömeg miatt, de kívülről az volt a legimpozánsabb. Az okayama-i kastélyt egy cellux gyár támogatta és színes ragasztószalagokkal díszítették ki.  

p1190904.JPG

 

enhanced-buzz-1437-1374089828-4_1.jpgKadomatsu emoji - A Kyoto mellett fekvő Arashiyama negyedben található a híres bambuszerdő. A világ egyik legszebb erdője ez, a különleges égbe nyúló vékony fák miatt. Ezt az emojit Kadomatsunak hívják. A bambusz ágak köré fenyőágakat raknak és a házak elé teszik, amivel fogadják a jó szellemeket a gazdag aratás reményében.

 p1190353.JPG

objects-0016_large.pngTanabata emoji - a bambusz fákra jókívánságokkal teli cetliket akasztanak a japán csillag fesztiválkor minden nyáron. Az ágakat és a dekorációt egy folyón útnak eresztik és meggyújtják.

 

 

cherry_blossom_1.pngSakura emoji - cseresznyefa virág – az ország szimbóluma. Március-április környékén nyílnak a fák, amik rózsaszínűre, majd fehérre festik az ország fáit. A virágzás alatt hanamikat rendeznek a fák alatt. Ezeken a piknikeken barátok, munkatársak és családtagok esznek, isznak nappal és sötétedés után is, amikor kivilágítják a fákat. Hatalmas élmény ilyenkor felfedezni Japánt.

p1210852.JPG


symbols-0180_large.pngCseresznyefa virág pecsét emoji - a japán tanárok a szorgalmas és ügyes diákok munkájára nyomnak. A magyar piros pont megfelelője.

 

places-0021_large.pngTokió torony emoji – Japán második legnagyobb építménye 333 méteres magasságával. Az Eiffel torony ihlette, de annál magasabb lett. A fehér-piros szín a repülők miatt lett ilyen élénk, hogy abba ne repüljenek be. Szintén Tokióban van a világ második legmagasabb szerkezete, a Tokyo Sky Tree. Mindkettőről remek kilátás nyílik a városra.

p1210277.JPG

 

places-0023_large.pngFudzsi emoji – a világ egyik legikonikusabb és Japán legmagasabb hegye.  Az ország jelképe spirituális hely, amit sokan meg akarnak mászni. Ez nem is olyan nehéz feladat és még a kevésbé gyakorlottak is fel tudnak mászni a 3776 méteres csúcsra. Egyébként egy aktív vulkán, ami utoljára több mint 300 éve tört ki, de a gyakori földrengések miatt a kutatók szerint előbb utóbb ismét tüzet fog köpni a Fujisan.

    p1210390.JPG


persons-0159_large.pngKimono emoji –  hagyományos japán elegáns viselet. Férfiak és nők is hordanak kimonót, bár leginkább csak ünnepi alkalmakkor, mint esküvőkön, teaszertartáson. A szumó birkózókat gyakran látni férfi kimonóban, mert ők nyilvánosan csak abban járhatnak. Kimonókat sok helyen lehet Japánban bérelni, akár egy napra is. Az ázsiai turisták előszeretettel bújnak bele a színes, virágmintás ruhákba és így fedezik fel a várost.

 p1190411.JPG

 

places-0086_large.pngOnsen emoji - Az onsenek, vagyis hőforrások sok helyen találhatóak meg Japánban. Vannak a természetes termálvizek, ahol pucéran pihennek a férfiak és a nők, persze külön elszeparált részeken. A városokban is nagy múltja van a meleg vizes fürdőknek. Látogatásuk előtt érdemes az etikai szabályokat átnézni.

onsen-in-winter.jpg

  

places-0047_large.png

places-0048_large.png

Shinkansen emoji - Japánban nagyon fejlett a vonatközlekedés. A szerelvények óramű pontosak, tiszták és kényelmesek. A shinkanzenekre, vagyis a nagysebességű vonatokra lehet bérletet venni (Japan Rail Pass), amivel sokkal kedvezőbb áron lehet az országot bejárni.

 img_1592.JPG

  

places-0084_large.pngIzakaya lámpás emoji - Kőből, fémből és fából készítették a hagyományos japán lámpásokat. Ezeket útba igazításnak szántak és leginkább a buddhista templomokban és sintó szentélyeknél lehet velük találkozni. Ma már az otthonokban és a vendéglátóhelyeknél is megtalálhatóak. Az izakaya lámpások piros színűek és az ételt kínáló bárokat jelzik ezekkel. A városi fesztiválokon sokszor ilyen papír lámpásokra írják fel japán karakterekkel az esemény szponzorainak a nevét. Aki nem beszél japánul, azt gondolhatja, hogy ezek ősi szövegek.img_1139.JPG

 

 objects-0199_large.pngDango emoji – rizslisztből készült japán édesség, amit zöld teával esznek. A mochihoz hasonlít és általában pálcikán árulják. A háromszínű nyárson az egyik vörösbab, a másik tojás, a harmadik zöldtea ízű. A fotón egy modern verzió van, csokiba mártva. img_2105.JPG

 

objects-0198_large.pngOden emoji – Egytálétel, amit általában télen esznek és mindent beletesznek, amit találnak. Főtt tojás, haltorta, retek és egyéb nyalánkságok egybefőzve, néha roston.

 

p1190753.JPG

objects-0190_large.pngBento box emoji – A pályaudvarokon gyönyörűen becsomagolva kínálják ezeket az uzsis dobozokat tele japán ételekkel, de az éttermekben is be lehet őket rendelni. Vannak az olcsó műanyag dobozok és a díszes lakkdobozok, amikben mindig van rizs, hal vagy hús és zöldség (savanyítva vagy főzve).

 

objects-0192_large.pngNarutomaki emoji – Haltorta – levesekbe szokták tenni ezt a leginkább fehér halakból pürésített ételt. A közepén a rózsaszín vagy piros spirál a Narutóban található örvényt szimbolizálja. Japánul ezt használják a kukac (@) elnevezésére is.

 

objects-0193_large.pngOnigiri emoji – rizsgolyó, amit tengeri hínárba tekernek. Az összes sarki fűszeresnél (Seven-Eleven boltok) kapható volt ez a falat kaja. Érdemes szójaszószba mártani, mert a mi ízlelőbimbóinknak elég szegényes az íze különben.

 

gyoza-naruto-maki-surimi-obento3.jpg

 

objects-0196_large.pngRamen emoji - tésztaleves – a japánok egyik kedvenc gyorskajája. Húsleves alap sok-sok tésztával gyakran szójaszósszal vagy miszóval. Rengeteg leveses hely van Japán-szerte. A legtöbbnél hatalmas sorok vannak és gyakran egy automatából rendeled meg a kaját és fizeted ki, majd vársz egy szabad asztalra.

img_1571.JPG

  

objects-0191_large.pngSushi emoji – Nyers hal vagy éppen hús kerül a rizsgombóc tetejére, amit szójaszósszal, wasabival és kovászos gyömbérrel esznek. Mindegyik sushi egy falatka, amit általában egyben nyomnak be pálcikák segítségével.

img_1318.JPG

 

objects-0173_large.pngZöld tea emoji – a legtöbben Japánban teát isznak és nem kávét, bár kávézóból sincs hiány, főleg a nagyobb városokban. Az éttermek mellett teát a minden sarkon található ital automatákból is kaphatunk, hidegen vagy melegen. A tea szertartásnak nagy hagyománya van, az elkészítés minden lépése nagy jelentőséggel bír. Ilyen tea szertartáson érdemes részt venni, mert beleleshetünk a Zen-inspirálta egyszerűségbe, az etikett és a spiritualitás világába, mindezt a teán keresztül. A szertartásokon általában matcha teát szolgálnak fel. A zöldtea leveleit kiszárítják, majd finomra őrlik. A porhoz meleg vizet adnak. Zöld teás ízben édességek és fagyi is kapható.

 img_1978.JPG


objects-0174_large.pngSzaké emoji – rizsbor, bár a borhoz nincs köze. Inkább olyan, mint a pálinka, amit lehet melegen és hidegen is fogyasztani. A rizs erjesztésével készül. Általában kerámiában szolgálják fel, úgy, hogy a poharat is előmelegítik. Szertartásokkor spirituális tisztító hatása van. Hatalmas színes fahordókban tárolják, amiket egy fakalapáccsal nyitnak ki győzedelmi bulikon, esküvőkön.

p1210293.JPG

 

objects-0079_large.pngsymbols-0128_large.pngYen emojiA hivatalos pénznem a japán yen. 1 Yen 2,5 magyar Forint.  A zöld emoji a yen tőzsdei értékemelkedését mutatja. 

 

 

objects-0067_large.pngWC emoji - A japán WC-k lenyűgözők. Még a nyilvános helyeken is mindenhol tiszta mosdó fogadott. A nyugati turistáknak problémája akadhat a wc lehúzásával, mert egy tucat gombból lehet választani. Melegített deszka fogadja a trónolni vágyókat, de még bide és alvázmosó is van a legtöbb szállodai, sőt Shinkanzen vonaton található illemhelyen. Van, hogy a deszkához sem kell hozzányúlni, mert az gombnyomásra nyílik vagy záródik. Zenei aláfestés is adott, hogy nagyobb legyen az intimitás, még akár a helyi gyorsétteremben is.    

img_1629.JPG

 

objects-0003_large.png

Japán császári babák emoji – többféle stílusban kaphatók, a modern formájú faszobroktól a mívesen kidolgozott császári és gésa babákig. Vannak mesefigurák és szamuráj harcosok, istenek és démonok is a hagyományos kultúrában. Házi oltáraknál használják vagy ajándékba adják a babafesztiválon vagy gyereknapkor.

 

img_2151.JPG


persons-0084_large.pngTengu emoji – annyit jelent, hogy mennyi kutya. A nagy orr az ismérve ennek a népi hitvilági lénynek, akinek természetfeletti ereje van. A madár csőréből alakult emberibbé az arc. Először gonosz démonként tekintettek rá, majd ő lett az erdők és hegyek védelmezője. A maszkot templomoknál, szentélyeknél és népi fesztiválokon lehet látni.

 p1190673.JPG

persons-0083.png

Oni emoji – a japán folklór csúnya szörnye, hatalmas, szarvakkal rendelkező, furkósbottal járó démon.

  


persons-0144_large_1.pngMély meghajlás emoji – a japán kultúrában a meghajlásnak fontos szerepe van. Ez tiszteletadás, köszönés és a hála kifejezése is. Nyugati utazók számára kényelmetlen tud lenni a sok meghajló japán látványa. A Shinkanzen vonatoknál, amikor a vonat befut az állomásra, a takarítószemélyzet az utasokat és a vonatot is meghajlással köszönti. A japán etikettben három meghajlást különítenek el: 15-30-45 fokban döntik meg a torzójukat. Minél mélyebbre hajolsz a derekaddal (45 fokban), annál nagyobb tisztelet adsz valakinek.

img_1854.JPG

objects-0006_large.png 

Koinobori emoji - Gyereknapon dekorálják a házakat ezekkel a lebegő pontyokkal. Papírból vagy anyagból készülnek, amikbe a szél belekap és így úszkálhatnak a levegőben a halak. 

img_2093.JPG

  

objects-0009_large.pngFurin emoji – üvegből készült dekoráció, ami kellemes hangot ad ki a szélben.

 furin-629x420.jpg

 

objects-0010_large.pngTsukimi emoji - A japán pampafű, dango (japán édesség) és a hold képe van ezen az emojin. Ősszel rendezik a holdfesztivált, aminek ezek a jelképei.

 dango.jpg

 

 places-0082_large.png Tanulóvezető emoji - Tanulóvezetők ezt a jelet teszik ki az autójukra Japánban.

 suzuki_alto_lapin_chocolat_he22_s_rear.jpg


places-0005_large_1.pngpostbox.png Posta és postaláda emoji - A japán posta jele és a japán postaláda. 

 

po-panoramio-japan1.jpg

 

symbols-0110_large_1.pngKawaii emoji – a cuki dolgokhoz adják hozzá ezt a jelet. Japánban minden aranyos, kedves, cuki dologra azt mondják, hogy kawaii. Legyen az tárgy vagy akár ember, vagy ezek a kutyus formájú zsemlék. 

 img_1154.JPG

 

persons-0096_large.pngpersons-0098_large_1.pngÉrzelmeket kifejező emojik, amiket az anime és manga filmekben, könyvekben használnak. A négy ív a dühöt jelzi, a csepp a zavarodottság, kényelmetlenséget.

 

anime1.jpg

anime3.jpg

 

 

 

 

 

 

 

objects-0130_large.pngAz ilyen névtáblákra írják fel a japán ovisok neveit.

 kindergarten.jpg

 

nature-0116_large.pngNagy tengeri hullám emoji – Az emoji alapját egy 1830 körül készült japán fakép ihlette: a kanazawai nagy hullám képe. Hátterében a Fuji hegy van, a hullámok között pedig rázkódó hajók. Az egyik legismertebb japán művészeti alkotás. Néha a cunamival vagy szörföléssel azonosítják ezt az emojit. 

tsunami_by_hokusai_19th_century_1.jpg


objects-0149_large.pngHanafuda emoji – japán virágkártya. Nem egy szomorú tájképet ábrázol az emoji, hanem egy japán hagyományos kártyát, amivel különböző játékokat játszanak. Számok nincsenek rajtuk, mindegyiken más kép található.

hanafuda_b1.jpg

 

Most már tudod, hogy mikor melyik japán emojit kell használnod. Nekem érdekes felfedezés volt ezek megismerése. Ha tetszett a cikk, akkor olvass tovább, nézz bele a videókba és iratkozz fel a Youtube csatornámra. Aktuális képeket az Instagramon találsz és a Facebookon

       

Emoji képek forrása: I II

 

 Kínában ezeket tapasztaltam meg: 

 the_1.png

 

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr5012418293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Infamous 2017.04.13. 11:51:25

Van magyar emoji is: a Bajszos Szar.

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (17) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (14) biztonság (3) bor (3) Budapest (11) budapest (3) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (3) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (3) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (20) NEW YORK (6) New York (12) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (40) provence (5) rádió (3) Reggeli (3) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (10) Sajtó (28) sajtozsemle (30) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (3) USA (33) utazás (10) utazas (48) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása