Testvérgyilkosság, két péniszű leguánok, reptükben alvó madarak és egyenlítői pingvinek. A Galápagos szigetek egy lélegző evolúciós múzeum, ahol szabadon úszhatsz óriásteknősökkel és bébifókákkal és ahol csak a legalkalmazkodóbb fajok maradtak életben. Ilyen egy öko-nyaralás Ecuadorban.
Nem vagyok egy megszállott növény és állatkutató, nem köt le ha valaki bokrokról vagy ízeltlábúakról tart előadást, nem is készültem különösebben erre az öko-kultikus galápagosi utamra. De ami ott fogadott az magával ragadott.
Végig olyan érzésem volt, mint egy felfedezőnek vagy egy kutatónak. Annak ellenére, hogy nem értek hozzá, "szakszemmel" próbáltam nézni a madarakat, a fákat, a sziklákat. Elkezdtem látni az összefüggést a természet és az ember között. Azt, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva vagy éppen egymásnak vagyunk kiszolgáltatva.
Végülis ki ki hódít meg kit?
Mi a természetet vagy a természet minket?
Elgondolkoztatott, hogy mit jelentett az iparosodás, a népvándorlás és az új életvitelbeli szokások, amelyek nekünk kedveztek, az élővilágnak már nem feltétlenül. Ezekhez persze volt két kiváló túravezető, akik nélkül az élmény nem lett volna ugyanaz. A filozófiai gondolatmenetnek ezennel vége is van, inkább nézzük az élményeket.
A lélegző múzeum
Az 5-10 millió évvel ezelőtt vulkánok által kialakult szigetcsoport Ecuadorhoz tartozik, de a szárazföldtől majdnem ezer kilométerre található. A 19 szigetből álló csoport mindentől messze fekszik a Csendes óceánon, ott ahol három különböző áramlat is találkozik. Az Egyenlítő a legnagyobb szigeten, az Isabellán keresztülmegy.
Olyan, mintha egy lélegző múzeumba lépnék vagy egy laboratóriumba, ahol az evolúciót mutatják be és ahol a „kiállítási vitrinek” folyamatosan változnak.
Az ottlétem harmadik napján értettem meg igazán az evolúció és az adaptálás lényegét. Egy ilyen elszigetelt helyen, ahol ráadásul brutális környezeti hatások voltak, az élőlényeknek az évezredek alatt alkalmazkodniuk kellett az új körülményekhez. Olyan állatok és növények születtek, amelyek csak itt és sehol máshol a világon nem találhatóak meg. Nem csoda, hogy ezek inspirálták Charles Darwint 1835-ös utazása után, hogy megírja evolúció elméletét.
Az öko-laboratórium
Az anyatermészet az évezredek alatt kísérleteket végzett a szigeteken. Azt vizsgálta, mit tesznek az élőlények extrém körülmények között. Az óceán ezen távoli szegletén a kísérletbe becsatlakozott a szél, a vízi áramlatok és a víz alatti vulkáni tüzes kitörések. Az állatok miután megérkeztek egy „Survivor”-jellegű műsorban vettek részt. Ki bírja tovább, ki tud megküzdeni az elemekkel? Ki tud a legjobban alkalmazkodni? A föld, a tűz, a szél és a víz több millió lehetőséget biztosított az ötödik elemnek, az életnek, hogy az virágozzon vagy éppen eltűnjön.
Az állatok távol voltak a kontinenstől, nem tudtak az ottani fajokkal keveredni, így szokásaik, viselkedésük és kinézetük a természeti erők hatására változott meg a szigeteken. A pingvinek az egyenlítői vízben kezdtek lubickolni, a repülő kárókatonák nem repültek tovább, a szárazföldi leguán is beugrott a vízbe és úszni kezdett. A teknősökből óriások lettek, a kaktusz a szikár fák ágán is életben maradt, a madarak egy részének pedig a csőre változott meg. Így alkalmazkodtak, hogy életben maradjanak.
Nincs a természetben még egy ilyen laboratórium, mint itt a Galápagoson.
Hogyan lehet ide eljutni?
A szigetre érkezők száma limitálva van minden évben, így érdemes jó előre megtervezni az utazást. Van olyan sziget, ahol kisebb szállodák vannak és egynapos hajós kirándulásokra lehet menni a szigetek körül. Okosan tervezve és az utazási fórumokat végig böngészve a professzionálisan szervezett utakhoz képest kedvezőbb áron is nézelődhetünk, de lélekben készüljünk fel, hogy nemzetközi repülőjegy nélkül is súlyos ára van egy itteni párnapos kirándulásnak fejenként.
Én egy ötnapos hajós programon vettem részt, amely árában benne volt az országon belüli repülés, a transzferek, a szállás a hajón, az étkezés és a programok. A fővárosból Quitoból repültem Baltra szigetére, ahol még a repülőtéren ki kellett fizetni a nemzeti park és tranzit adókat (összesen 110 USD). Innen egy kis hajóval átvittek minket Santa Cruz szigetére, ahol megebédeltünk, majd meglátogattuk a Charles Darwin Kutatóállomást. Itt pihennek a híres óriásteknősök, akik viselkedését kutatók vizsgálják.
Magányos Gyuri
Az óriástekik a vadonban akár 100 évig is élhetnek és a 400 kilót is elérik. Itt élt Magányos György is (Lonesome George), az 1910 körül Pinta szigetén született hím óriásteknős, amelyik fajának utolsó példánya volt. Élete utolsó éveiben a világ legritkább fajaként tartották számon. Egy magyar malakologista (ők a csigák, kagylók és lábasfejűek evolúcióját kutatják), Vágvölgyi József látta meg George-ot először Pinta szigetén.
A sziget növénytakaróját a betelepített kecskék lelegelték, nem maradt kaja George fajtársainak, akik korábban elpusztultak, így ő volt az utolsó példánya a fajának. Átvitték az intézetbe, ahol több hasonló fajú teknőslánnyal megpróbálták párosítani, de a tojások végül nem keltek ki. 2012-ben holtan találták, lefagyasztották és átszállították a New yorki Természettudományi Múzeumba, ahol a taxidermisták megőrizték páncélját és kiállították a múzeumban, majd szülőhazájába Ecuadorba szállították.
2015 decemberben a Yale Egyetem kutatói egy új fajt fedeztek fel az egyik itteni szigeten, amelynek a DNS-e 90%-ban megegyezik a pinta teknősökkel. A kutatók azt remélik, hogy ezzel újjáéleszthetik majd a kihalt fajt.
A fedélzeten
A bázis meglátogatása után egy gyors városi séta következett Puerto Ayoraban, ahol volt néhány szuvenír bolt és kávézó, majd felszálltam az Isabela II. hajóra. Ez egy kisméretű tengerjáró hajó, amin 40 vendég fér el plusz a személyzet. A hajón belső kabinok voltak, ablakkal az üveges folyosóra, így volt természetes fény a kabinban. A kabinhoz tartozott egy kis fürdőszoba wc-vel, TV nem volt, de központi rádió igen és akadozó ingyenes wifi is. A lobbyban bárpult és társalgó fotelek, étterem, a felső szinten mini konditerem és jacuzzi volt napágyakkal. Orvosi szoba is tartozott a hajóhoz, ami nagyon hasznosnak bizonyult. Egy útitársamnak ott varrták be a fejét, miután megcsúszott a lépcsőn. Ez a tökéletes méretű hajó ezen a környéken a nézelődésre. Elég nagy ahhoz, hogy kényelmes legyen és a nagy hajók szolgáltatásait nyújtsa. A legnagyobb modernebb hajókon, amik maximum 100 fősek, a vendégek csak turnusokban tudnak részt venni a programokon, így kevesebbet látnak.
Levelet kaptam
A kapitányi vacsora után bemutatták a programot, majd mindenki nyugovóra tért. A második nap a Floreana szigeten kirándultunk. A langyos vízben egy kedves pingvin csapat úszkált körülöttünk, ami, lássuk be, az Egyenlítőnél elég furcsa látvány, a lávás parton bébifókák harcoltak a tűzpiros rákokkal. Itt található a Posta-öböl (Post Office Bay). Egy fahordóban számtalan levél és képeslap pihent. A kalandorok és felfedezők már kétszáz évvel ezelőtt ide tették be a megcímzett leveleiket, amelyeket haza akartak küldeni. Bíztak abban, hogy a következő hajó majd felveszi azokat a leveleket, amiket abba a kikötőbe címeztek, ahova az éppen tartott. Ez a hagyomány a mai napig él. A modernkori felfedezők végig nézik a több száz képeslap címzettjét, felolvassák a városokat és aki közel lakik azokhoz, az magával viszi és személyesen adja át a levelet. Én egy Békéscsabára címzett levelet vettem magamhoz, de még nem jártam arra személyesen, így nem vittem el. Én is feladatam egy képeslapot a szüleimnek, ami pár hónap múlva megérkezett. Azt Svédországból adták postára.
Itt pihent a kisfóka
Ebéd a fedélzeten, majd délután a sziget másik oldalára hajóztunk. A Punta Cormorant-nál szálltuk ki, ahol csodálatos fókákkal pihenő tengerpart fogadott. Az enyhén sós vízben flamingó csapatok keresték az élelmet. Ezek a flamingók képesek tejet termelni és amikor udvarolnak egymásnak flamenco táncot járnak. A rózsaszín szoknyájuk alatt megjelenik a fekete szoknya, a kasztanyetta hangját pedig a hangjukkal utánozzák. Egy kicsit arrébb a fehér homokos parton pedig hatalmas homokágyak voltak, ahova az óriásteknősök éjjelente kimásznak párzani. Megvizsgáltuk a nyomukat a homokban, amik formájából és irányából kiderült, hogy sikeres volt-e a tojásrakás vagy sem. Az egyik ilyen homokos mélyedésben egy tündéri kis fóka pihent.
Ez volt a cukiságfaktor aznapra!
A vízben láttunk óriásteknősöket, akik közel merészkedtek hozzánk, de aztán visszavonulót fújtak. Mi is.
Földi sárkányok
A harmadik napon keményebb túra következett az Española szigeten Punta Suáreznél. A lávás sziklás terepen egyedülálló tengeri madár kolóniákat kerestünk. Láttunk galápagosi albatroszokat, amelyek repülés közben képesek aludni, a híres szulákat, sirályokat és vörös-zöld-fekete tengeri leguánokat. Ezekből a sárkányszerű dögökből több száz pihent a forró fekete lávaköveken. A vízben a testük hőmérséklete 10 fokot is csökkenhet, ezért napoznak annyit. A hímeknek két pénisze van, az egyikben van a szaporítóanyag, a másikkal stimulálják a nőstényt. A parti mini dinoszauruszok kedvenc csemegéje az oroszlánfókák placentája. A guanók, törött madártojások és elveszett tollak megvizsgálása után visszatértünk a hajóra.
A túra fénypontja - úszás a fókákkal
Ebéd után lehetőség volt snorkelezni a nyílt vízen. Életem egyik legnagyobb élménye volt karnyújtásnyira lubickolni a fókákkal, akik nem féltek tőlünk, közel merészkedtek és trükköket mutattak be. Még óriásteknősökkel is úszkáltunk, akik a földön lomhák, itt viszont villámgyorsak. Már rongyosra áztak az ujjaim, nehezen vettem a levegőt a pipával, alig éreztem a lábaimat az uszonnyal való csapkodástól, de nem akartam visszamenni a hajóra, akkora élmény volt a vadonban lenni. Naplementére a Gardner-öbölben kötöttünk ki. A fehérkorallos homok, a türkizkék víz már magában eszméletlen volt, a parton velünk pihenő kisfókák pedig még fantasztikusabbá tették az amúgy borús naplementét. Egy órát töltöttünk itt sétálással, fürdéssel és fókajátékokkal. Közel nem mehettünk, aki mégis megtette, a fókák rikácsolása ijesztette el (engem is).
A leghangosabbak az alfahímek, de ők csak három hétig maradnak igazi férfiak, mert utána elfogy az energiájuk és már nem lesznek képesek ilyen erővel bőgni.
Ezen a linken a Google Street View víz alatti kamerái is összefutottak a pajkos fókákkal. Érdemes megnézni.
Repülő mellek
A hajóra visszatérve bemutatták az aznap fotózott állatokat egy diavetítésen, majd felkészítettek a következő napra, San Cristóbal szigetére. Punta Pitt-nél szálltunk partra, ahol a lábunk alatt kristályosan csillogott az aranyhomok és rohangáltak a gyíkok. A sziget közepén található hegyre másztunk fel, ahonnan fantasztikus kilátás volt. Csak ezen a szigeten található meg egyszerre mind a három szula madár (a kéklábú, a piroslábú és a Nazca szulák). Angolul őket boobies-nak hívják, ugyanígy nevezik a női melleket is. Az amerikaiakkal folyamatosan elnevettük magunkat, amikor a „csöcsökről” beszéltek a túravezetőink. A Nazca szulák két tojást raknak, de csak az egyik kikelt madár maradhat életben. Az elsőszülött általában megöli az öt nappal később született testvérét. Ez a kötelező testvérgyilkosság.
Az ebéd után a kishajókkal a tufaköves part mellett nézelődtünk, majd Cerro Brujo hosszú tengerpartján pihentünk. Földi és tengeri madarak, óriás leguánok és galápagoszi fókákkal szelfiztünk azon a parton, ahol 1835 szeptemberében Charles Darwin is sétált. A negyedik napra már annyira hozzászoktunk a vadonban szabadon mászkáló állatokhoz, hogy nem rohant senki eléjük egy gyors fotóra. Volt idő csak nézni az állatokat és figyelni, ahogy minket figyelnek és azon gondolkodni, hogy
vajon melyikünk fog hamarabb kihalni,
ki tud majd jobban adaptálódni az új körülményekhez?
Az utolsó reggel búcsút vettünk a túravezetőktől, fotókat cseréltünk a hajós társakkal, majd a kishajók a bőröndökkel Puerto Baquerizo Morenoba vittek, ahol néhány last minute szuvenír után a repülőtérre mentünk és irány vissza a kontinens. A szigetről semmilyen élő emléket nem szabad elvinni, sőt egyik szigetről a másikra sem szabad élő organizmusokat áttelepíteni, ezért a cipőnk talpát mindig le kellett mosni. Így növelhetjük a fajok életben maradási esélyeit. Elég lesz nekik így is az anyatermészet elemeihez alkalmazkodni.
Ne maradj le a többi élményről sem!
Csatlakozz a Facebookon a sztorikért az Instagrammon a fotókért!
Ha a hideget jobban szereted, a svájci igluhotelről itt olvashatsz, az eilat-i szürreális élményekről itt, de ha a sztárokat fotóznád Los Angelesben, akkor ide kattints vagy a szegedi designos helyekért ide.
Copyright. Az élmények 2015. januárjában születtek, a cikk saját szerzemény, a fényképeket mind én készítettem. Minden jog fenntartva. Ha használni szeretnéd a tartalmat (szöveg, képek), kérlek egyeztessünk róla. Forrást minden esetben jelölj meg. Köszi.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2016.01.31. 12:52:46
gybala · http://www.balazsutazik.hu 2016.01.31. 13:07:22
2016.02.05. 16:28:45
fejét miután > fejét, miután
amik maximum 100 fősek a vendégek > amik maximum 100 fősek, a vendégek
kapitányi vacsora után, bemutatták > ide viszont nem kell vessző
ami lássuk be az > ami, lássuk be, az
aki mégis megtette a fókák > aki mégis megtette, a fókák
Amúgy ezek jelentőségét eltúloztam, így utólag belátom, a blog.hu-s blogokhoz képest kiemelkedően jó a blog, stilisztikailag és helyesírásilag egyaránt, az egyedi, saját gyártású tartalomról nem is beszélve.
De hogy a témához is hozzászóljak: szerencsés vagy, hogy eljutottál ilyen helyre, igen jók a képek, nekem is régóta rajta van a hely a bakancslistámon. Valószínűleg Dél-Amerika lesz a következő, és igyekszem útba ejteni Galápagost is.