Tegnap a mi Danink „aranyos” mosollyal mászott ki a medencéből, az ország és a világ rajong most a világrekorderért. Írás közben is összeszorul a torkom, ha arra gondolok, hogy a mi kis országunkban micsoda tehetségek vannak. Óriási elismerést és tiszteletet érdemel ez a srác. „Bárcsak ott lehettem volna az Aquatic Centerben az úszása alatt…” – ez volt az első gondolatom, amikor egy helyi pub-ban ültem és sms jött az eredményről.
Egy nappal korábban ott voltam a medencénél én is és reménykedtem, hogy felcsendül majd a (jó) magyar himnusz. Volt piros-fehér-zöld siker és csalódás is, mégis egy másik esemény miatt vált felejthetetlenné a fehér műanyag székből végignézni a hosszakat.
Michael Phelps legenda lett. Az amerikai úszó 19 olimpiai érmével a legtöbb olimpiai fémmel rendelkező sportoló. Testközelből láttam, ahogy a rekorder aranymedál ott csillog a nyakán.
Az esti úszására a Samsung Global Blogger csapatommal nyertünk jegyet, mert mi készítettük a nap legjobb videóját (www.samsungglobalblogger.com). Jamie Oliver, a blogger program egyik arca adta át nekünk a belépőket. Darabja 450 angol fontba, 160 000 forintba fájt a Samsungnak. A celebrity szakács mondanivalója a jegy átvétele után már nem izgatott minket, nem lehetett lekaparni a mosolyt az arcunkról. A Galaxy S3-ra letöltött olimpiai applikációból gyorsan kiderült, hogy lesz magyar induló.
A belvárostól 45 perces metrózásra található olimpiai parkba viszonylag későn érkeztünk. A 30 megálló alatt volt időm végig nyálazni a metrón hagyott ingyenes újságokat, amelyekben csak az angol és kínai csapatokról írtak. A metró állomástól egy 20 perces séta után értük el a biztonsági ellenőrzést. A világ egyik legnagyobb mekije, a furcsa kortárs Orbit szobor és a könnyűvázas olimpiai stadion fogadtak minket. Sokszínű réti virágok szegélyezték a pink és lila molinókat. Egy nyugodt, boldog és békés helyre érkeztünk. Mosolygó önkéntesek százai, lelkes, de visszafogott drukkerek és táncoló fiatalok fogtak körbe. Dráma és feszültség sehol. Egészen, amíg az Aquatic Centre-ben a vízi sportok helyszínén a drukkerek őrjöngését nem hallottam meg. Többen elkezdtek futni és kiabálni, hogy most fog úszni Phelps. Én is futottam, sőt rohantam. Persze rossz bejárathoz mentem, meg kellett kerülnöm a stadiont, majd beléptem a csarnokba és ámulatba estem. Amerikai és brit lobogók mindenhol, feszültség és dráma a köbön. Mindenki várta, hogy részese lehessen a történelemnek.
Michael Phelps és úszótársai az utolsó lazító mozgásokat végzik. Megtalálom a sorom. Phelps feláll a starthoz. Én felállítom a sort, hogy elfoglaljam a helyem. A bíró leadja az első jelzést. Én még a székemet keresem. Döbbent csend, harapni lehet a levegőt. Ömlik rólam a víz. A mellettem ülő nem lát tőlem. Leülök. Phelps elindul. Úszik. Az amerikaiak mögöttem, előttem, mellettem óriási elánnal szurkolnak. Mire megtalálom, hogy hányas pályán úszik az amerikai, már túl is van az első forduláson. Végül másodikként fut be, csalódik a tömeg, nem írtunk történelmet. Az amerikai optimizmus azonban nem hagy alább, már a váltóról beszélnek mellettem kólát szürcsölve.
A váltó előtt még van néhány kör és magyar induló is. Őrjöngök a zászlónkkal, boldog vagyok, hogy itt lehetek. Jönnek az smsek, hogy világszerte látják a közvetítéseken, ahogy ugrálok és szurkolok a mieinknek. Frissítem a státuszomat a facebookon, feltöltök egy képet, én is fel vagyok töltve teljesen, majd kapom a kommenteket, hogy mennyire utálnak most. Merül a Galaxym, nincs benne(m) elég szufla, hogy reagáljak, inkább készítek egy panoráma fotót. Rezeg a telefo, komment érkezik. Még egy valaki utál. Az elképesztő pozitív energiát néhány barátom ismerősöm kommentje azonnal a mélybe rántja. A telefon szerencsére lemerül.
Jön a váltó. A magyar fiúk utolsónak jönnek ki. Drukkolok nekik, de drukkolok az amerikaiaknak is. Önző vagyok, szeretnék részese lenni a történelem ezen pillanatának. Az amerikaiak nyernek, a magyarok a végén futnak be. Szép volt fiúk! Történelmet írt a 27 éves marylandi srác. A díjátadó ceremónián büszkén emelkedik a csillagos zászló, az amerikaiak kezüket a szívükre teszik és éneklik a himnuszt. Az érmesek elhaladnak a fotósok előtt, az olimpiai bokrétákat a közönségbe dobják, a fiúk zászlókat kapnak cserébe. Phelps visszafogottan mosolyog, de látszik rajta, hogy boldog. Lehet, hogy több éremre pályázott, de nagyon jól tudja, hogy ma ő itt a király. A csokrát nem dobja ki. Talán az anyukájának adja majd, aki a kivetítőkön a könnyeivel küszködik. Őt is megtapsolják. Fotósok százai kattognak, riporterek memorizálják a kérdéseiket. Phelps interjút ad. A képek bejárják a világsajtót. A fiatal srác történelmet írt. Részese lehettem százhatvanezer magyar forintért.
Fotók: Gyémánt Balázs (@gybala INSTAGRAM)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.