Évekkel ezelőtt egy powerpoint prezentáció keringett az unatkozó irodisták email fiókjai között. Egy fehérhomokos tengerpart felett elszálltak a repülők, de olyan alcsonyan, hogy szinte meg lehetett érinteni a 747-eseket. Az emberek bikinben és fecskében ugráltak a vasmadarak alatt. Szinte vigyázniuk kellett, hogy a nagy ugrásban be ne verjék a fejüket az egyik gépbe. Eközben sütött a nap, a vízben pancsoltak a gyerekek. Először azt hittem, hogy az egész csak egy ügyes photoshoppos trükk, aztán utánanéztem és kiderült, hogy ilyen tényleg létezik egy helyen a világon. Eldöntöttem, hogy nem halhatok úgy meg, hogy a körmömet ne egy 350 km/h-ás sebességgel landoló Boeing kerekei reszeljék le.

Eljött a nagy nap! Még otthon felkészültem a menetrendből, hogy mikor érkeznek a nagy gépek. A kirándulás után taxiba pattantunk és villámléptekkel közeledtünk a dugóban a Maho-bay-hez. Előre felkészültem, nagyjából tudtam mikor érkeznek a gépek, a körmömet sem vágtam le. hogy egy 747-es reszelje azt majd le.

Igazi kuriózumnak számít ez a karibi partszakasz St. Martin szigetén. Párszáz méter hosszú, szép világos homokú beach van itt
nyaralókkal és alkalmi nap- és gépimádókkal egy naplemente bárral az egyik végében.  A homokos part végében egy kétsávos utacska van, közvetlenül mellette pedig a repülőtér kerítése. Ide, a Princess Juliana Nemzetközi Repülőtérre landolnak
és innen indulnak a nemzetközi gépek. Kisebb-nagyobb gépek landolnak kb. tizenöt percenként.  Szerencsénk volt, hogy az utolsó aznapi nagy gépet, egy Air Francot le tudtam kapni.

Képzeljétek el azt, hogy állsz a parton kezedben a fényképezőgéppel és veled szemben egy óriási repülő fémdoboz hatalmas sebességgel ereszkedik alá. A sokktól nem mersz mozogni, filózol, hogy arrébb menj-e a biztonságosabb részbe vagy leguggolj. A gép eközben pedig csak jön és jön, neked pedig másodperc töredéknyi időd van döntést hozni. Én állva maradtam és exponáltam. Wow!  Elrepült felettem.

Miután a gép landolt és mindenki visszatért a törülközőjéhez és gumimatracához azon filóztam, hogy mi van ha a kapitány egyszer kiengedi a szemetet, ne adj Isten a wc tartalmát a parton ácsingozókra zúdítja. Szar egy helyzet lenne az tuti.

A repülőtér másik izgalmas programja akkor van, amikor a gépek felszállnak. Az emberek a kerítésnél kapaszkodnak, az arcuk a gép fenekével néz farkasszemet. A pilóta ráadja a gyújtást, a motor felpörög, a kerekek megindulak a szél pedig szinte a tengerbe löki a parton lévőket. A kerítésnél kapaszkodók foggal, körömmel küzdenek az erő ellen, a hajukat már hátracsapta a szél, a foguk közé beragadt sok-sok apró bogár, de miután a gép elhagyta a repteret mindenki eufóriában tör ki és várja, hogy elinduljon a következő gép.

Nos, a „Balázs kötelező látnivalói” listámon egy újabb helyszínt tudtam kipipálni. Köszi Tensi!

UI: A körmömet végül a manikür készlettel vágtam le.