Ezek a legjobb zöld helyek Berlinben


A legizgibb vegetáriánus hely Európában ma Berlin, ahol a "húszabáló" étkezési kultúrát sikerült az organikus és zöldebb trendek felé irányítani. Vannak már Vöner-esek, amik vega dönereket (gyros) árulnak, sőt organikus currywurst is kapható pár utcai bódéban.

A berliniek imádják, hogy zölden élhetnek, ehhez persze nagyban hozzájárulnak a parkok, amik a város több mint egyharmadát fedik le, és amik a lakások kiterjesztett nappaliszobái, főleg ha jó az idő.

A környezettudatos trendek Berlinben kezdik hódító útjukat Közép-Európában, ma a helyieknek nem a BMW vagy a Merci a státuszszimbólum, hanem, hogy milyen bicajt tekernek. Megpróbálnak egészségesebben étkezni és fenntartható döntéseket hoznak a fogyasztásukban.  

Az egykori ipari város egyre jobban alakul át zöld metropolisszá. A történelmi múlt a palotákkal és a hozzájuk tartozó kertekkel és parkokkal igazán jó alapja ennek a folyamatnak, aztán a város bekebelezte a környék kis falvait, amikkel együtt jöttek a körülöttük lévő zöld területek, erdőségek is. A kettéosztott Berlinben a zöld területek a túlélést biztosították a befalazott nyugat-berlinieknek. A fal leomlása után a senkihez nem tartozó területekből bicikli utak, parkok és kertek lettek.  

A tömegközlekedés kifejezetten jó Berlinben, lehet napijegyet venni vagy a Berlin WelcomeCard-ot, amivel kedvezményesebben nézhetjük meg a mainstream látnivalókat is. De akár bicajt is bérelhetünk vagy közösségi autókölcsönzésre is van lehetőség. Vagy zum Fuss is lehet várost nézni. 

 

A hétvégét Berlinben töltöttem és kifejezetten erre a zöld témára koncentráltam. Új ízeket próbáltam ki és nem utolsó sorban kezd nálam is egy zöldebb szemlélet megjelenni.

A húsról még nem mondok le, de ezek a legjobb új helyek a városban, nemcsak vegetáriánusoknak:

Laauma  - vegán kis bisztró

Helyes, aprócska vegán étterem Friedrichshain negyedben. Egy háromlábú kutya járkált fel-alá, nagyon helyes volt. Én a gombás tökkrémlevessel kezdtem, ami isteni volt, majd a szivárvány falafelt kóstoltam meg. Nem mondom, hogy életem legjobbja volt, azt ugyanis New York-ban a West Village-ben ettem. Ez viszont annál érdekesebb volt, nyers répát őröltek bele a golyóba, avokádós tahini krémmel, chilis mangó szósszal, paradicsom, saláta, friss koriander, menta és kókuszos valami vöröskáposztába csomagolva.

www.laauma.com  Sonntagstraße 26, 10245 Berlin

  
img_0837-1_resize1.JPGFotó: Gyémánt Balázs



 

l’herbivore – a vegán hentes

A vegán bisztró úgy van berendezve, mint egy hagyományos hentes, bár itt nem a csülkök lógnak, hanem a különböző növény alapú kolbászok és sütni való „húsok”. Helyben is lehet burgereket enni, vagy kilóra elvinni a szejtán, szója és tofu alapú holmikat a kerti grillpartyhoz.

lherbivore.de   Petersburger Straße 38, Berlin-Friedrichshain

img_0847-1_resize.JPGFotó: Gyémánt Balázs

Kopps – elegáns vegán étterem

Nem gondoltam, hogy hús nélkül is lehet ízletes ételeket készíteni, de tévedtem. A Kopps remek példája, hogyan lehet a vegán konyhát elegánssá tenni. Tradicionális német ízek modern köntösben, friss és organikus alapanyagokból. Nehéz volt választani a menüből, de végül a fekete rizzsel töltött paradicsomot választottam pesztós padlizsánnal (18 euróért). A levesek közül az epres gazpacco kiváló volt, a desszertek fenomálisak. A tálalás nagyon szép és jó időben akár a szabad levegőn is ehetünk, bár a belső tér igényesebben kialakított.

www.kopps-berlin.de  Linienstrasse 94, 10115 Berlin

 img_1048.JPGFotó: Gyémánt Balázs

ManuTeeFaktur - idd, ahol készítik

Kézzel készített, frissen szűrt teák, 100% természetes édesítővel a legjobb alapanyagokból. Egy népszerű utca egyik házának eldugott kis udvarában található a teakészítő műhely. A tulajdonos, Manu bejárta a világot, letért a kitaposott ösvényekről, különleges éjszaki piacokon, ültetvényeken és nomád vidékeken kereste és végül megtalálta az igazi teát. A receptet Berlinbe hozta, ahol a környék organikus ültetvényein szedett levelekből megalkotta egyedi teáit. Az üzlet egy büfé, egy teázó és egy laboratórium egyben, ahol a gyártás helyén lehet megvenni a teákat.

A Kombucha őrület engem nem ért el, de állítólag évek óta ezen pörög a világ. Ez egy teagomba, ami valójában egy zuzmó, ami a gomba és az alga szimbiózisából kialakult ősi életforma. Ezek az élő organizmusok megerjesztik az édesített teát, amiből gyógyító hatású italt készítenek. Nem hangzik túl jól, de a szűrt és hűtött szénsavas, gyömbéres kombucha nagyon frissítő volt.

Hétfőtől szombatig a teabolt a nyitvatartási tábla szerint „nyitva, amikor nyitva”. Ha Manut és helyes kutyáját nem találnátok meg a helyszínen, a környék boltjaiban kérjétek a teáit.

manuteefaktur.com   Paul-Lincke-Ufer 44A, 2.Hof,  10999, Kreuzberg, Berlin

img_0958.JPGFotó: Gyémánt Balázs

The LoveBiteGirl – ausztrál szeretet a sütikben

A teásboltban kaphatóak annak az ausztrál lánynak a szeretetsütijei, aki a világot beutazva gyűjtötte a különböző ízeket és hangulatokat. Sydneyben készítette el első sütijeit, amikre a helyi kávézók felfigyeltek. Aztán Kreuzbergbe költözött és most itt teríti a glutén-mentes, egészséges, energiával, proteinnel és szeretettel teli kézzel készített organikus és vegán finomságokat. A hónap specialitása a diós-banános kenyér, a kókuszos-kesudiós nyers szív, az afrodiziákumos gyömbértorta és a mogyoróvajas falatok.

manuteefaktur.com/thelovebitegirl/    SecretTeaHouse, Paul-Lincke-Ufer 44A, 2.Hof 10999, Kreuzberg, Berlin

 monica_highshot.jpgFotó Evey Kwong

Haferkater – zabkása reggelire

Porridge, azaz zabkása a fő attrakció ezen az aprócska sarki reggelizőhelyen. Semmi flanc, csak néhány kerti bútor az étterem előtt és néhány fa asztal bent és a sokfajta ízzel fuzionált zabkása. Eddig soha nem vágytam ilyen reggelire, a hotelek kínálatában láttam már, de valahogy nem hangolódtam rá. Itt azonban minden földi jóval megspékelik a helyben készített zabkását. Kókuszreszelék, magvak, méz, fagyasztott gyümölcsök és csoki párosul az omlósan puhára készített kásához. Organikus kávé, frissen facsart narancslé és mennyei forrócsoki, valamint zöld chai található még a menün. Annyira ízlett, hogy háromszor tértem vissza ide reggelizni. Mondjuk a szállodától csak egy sarokra volt.   

haferkater.de    Boxhagener str 76-78, 10245 Berlin

 img_0902.JPGFotó: Gyémánt Balázs

Brammibal’s Donut – vegán fánkok

A török piac mellett található egy kebabos szomszédságában a vegán fánkos. Különleges ízű, mindenféle mesterséges cucctól mentes fánkok vannak itt. Török háziasszonyok, kelet-berlini hipszterek találkoznak egy fedél alatt. Nem hirdetik hangosan, hogy csak növényi alapú fánkjaik vannak, így bárki magabiztosan térhet ide be a piacozás közben. A kedvencem a málnás-mandulás és a pirított kókuszos csokis fánkok voltak. Csütörtökönként a Markthalle-ben megtaláljátok őket a Streetfood fesztiválon.

www.brammibalsdonuts.com   Maybachufer 8, 12047, Berlin 

 14184351_1769599619965882_8559477513974160155_n.jpgFotó

Loveco – vegán ökodivat

Egy aprócska butik, ahol ökoruhákat, fairtrade és vegán holmikat és kiegészítőket lehet vásárolni. Az árak magasabbak, mint a H&M-ben, ami érthető. A társadalmi felelősségvállalás ezeknél a gyártóknál nem csak marketing eszköz, hanem valóban fair alapokon gyártják a ruhákat, mind a készítők, mind a természet nevében. Amíg a párod éppen ruhákat próbál, nyugodtan ülj bele a bolt közepén található hintába.

loveco-shop.de  Sonntagstraße 29, 10245 Berlin

 laden-loveco.jpgFotó

Veganz – a vegán pláza

A metróállomás közelében egy hatalmas épület, ahol minden a vegán életforma körül forog. A szupermarketben olyan holmik vannak, amiket életemben nem láttam, nem is tudtam, hogy ilyen élelmiszerek léteznek. Az első emeleten található „The Bowl” elnevezésű, Berlin első clean-eating éttermébe nem jutottam be, mert még zárva voltak, de itt mindent csak tisztán lehet enni. A menün semmi nem szerepel, ami mű kaja lenne, nincsenek adalékanyagok, ízfokozók. A földszinten vegán fagyizó és egy hangulatos reggeliző hely, ahol nagyon finom smoothie-kat árulnak. Én egy „superfood”-os méregzöld színűt próbáltam ki, amiben spenót, gyömbér és menta volt. Ezeknek a szuperkajáknak magasabb a tápértéke és remek méregtelenítők. Ehhez jött egy málnás-mentás vegán torta, ami egy kicsit masszív volt, de a szójatejes capuccinoval könnyen lecsúszott.

veganz.de/de/maerkte/berlin-friedrichshain    Warschauer Straße 33, 10243 Berlin

 img_0910.JPGFotó: Gyémánt Balázs

Avesu – vegán cipőbolt

Hogy mi van? Mi az, hogy vegán cipőbolt? A Veganz pláza emeletén található egy cipőbolt, ahol a portékák semmilyen állati eredetű dolgot nem tartalmaznak. A ragasztóban nem állati csontokat őröltek össze, nem állati bőrből készültek a lábbelik és az övek. Az egyik cipő, amit felpróbáltam 8 műanyag palackból készült és még jól is nézett ki. Meg kellett volna vennem, 100 euróba került. A bőr helyett a gyártás során felhasználnak természetes gumit, pamutot, parafát, újrahasznosított holmikat.

vegane-schuhe-berlin.de/index.php/vegane-schuhe-von-avesu/store-friedrichshain  Warschauer Strasse 33, 10243 Berlin    

 img_0905_resize.JPGFotó: Gyémánt Balázs

 

 

Himmelbeet – közösségi kert pizzával

Berlin északi részén, Weddingben található ez a szuperhangulatos interkulturális közösségi kert. A városiak itt egy kicsit közelebb kerülhetnek a zöldség, gyümölcs és fűszernövény termesztés rejtelmeihez. Négyzetméternyi földterületet lehet bérelni, ahol saját magad termesztheted amit akarsz. Ha csak néhány helyi paradicsomot szeretnél, akkor azt a közösségi ládákból is leszüretelheted és megveheted.

img_1153.JPGFotó: Gyémánt Balázs

Közösségi projektnek indult, de már a nagyközönség számára is elérhető az étterem és kávézó, ahol a helyben termesztett alapanyagokból készítenek pizzát és helyi süteményt, vagy akár helyi gyógynövényes snapszot is. Habár melletted autóút van, mégis pár órára el tudsz vonulni a nagyvilágtól és a városi természet lágy ölén növényekkel körülvéve méhekkel és pillangókkal tudsz relaxálni.  

himmelbeet.de   Ruheplatzstrasse 12, Berlin 13347

 img_1157.JPGFotó: Gyémánt Balázs

 

Török piac – szépséghibás zöldségek

Berlin Neuköln negyedében kedden és pénteken tartják a török utcai piacot. A folyócsatorna mellett, árnyas fák mentén sok száz árus kínálja a zöldségeket, gyümölcsöket, keleti csemegéket. Sok zöldséges a nagybani piacon a csúnyább, nem formás darabokat vásárolja fel, amik a nagy szupermarketeknek már nem kellenek. Így érett és esztétikailag nem tökéletes, de ízben kiváló zöldárút vehetünk. A hely egyértelműen nem vegán, de még a vegetáriánustól is messze van, ugyanis halat és húst is árulnak. Vannak kis éttermi bódék, ahol török csemegéket, pékárút, kókuszitalt, friss cukornád juice-t ihatuk, de akár egy gyömbérshot-ot is benyomhatunk miközben utcai zenészeket hallgatunk. Túl turistásnak nem mondható a hely, de záros határidőn belül biztos ezt is felfedezik maguknak a látogatók.

www.tuerkenmarkt.de    Maybachufer, 10999 Berlin

 img_0963_resize.JPGFotó: Gyémánt Balázs

Buchholz Laden - fabolt és kerti étterem

Egy fa asztalokat és konyhai kiegészítőket kínáló bolt és egy helyi kis étterem keveréke a Buchholz Laden. Az egyik szobában az ökobarát természetesen megdolgozott faholmik vannak, amelyek közül a legkúlabb az a girbe-gurba faág volt, amihez nagyon erős mágneseket rögzítettek, és amik egy késtartóként funkcionálnak a konyhában. A másik szobában egy hangulatos kis bisztró néhány fogással, ami salátából, levesből és helyi pizzából áll. A kertben fa asztalok vannak, körülöttük pedig apró veteményesek, ahonnan az aznapi menükhöz az alapanyagok egy részét szüretelik le. Ez tényleg a farmról az asztalra kajamozgalom egyik legjobb képviselőe.

www.buchholzberlin.com/pages/wo-und-wann   Joachimstrasse 20, 10119 Berlin Mitte

 img_1025.JPGFotó: Gyémánt Balázs

Feine Hüte -  kávészsákból kalapok

A török piac egyik standján figyeltem fel a kávés zsákokból készített kalapokra. A „Coffee to Go” kollekcióban keménykalap, baseball sapka és franciasapka található. Előző életükben kávébabokat tároltak bennük, ma az upcycling-nak köszönhetően új életet kaptak. Nem újrahasznosították őket és ugyanaz lett belőlük, hanem egy új dolog született.

feinehuete.eu/coffee-collection/

 

GreenMe Berlin – zöld városnézés

Ha szeretnél egy helyi idegenvezetőt, aki elkísér és megmutatja a legjobb zöld helyeket a berlini városi dzsungelben, akkor ajánlom Claudi Sult, aki a. GreenMe Berlin alapítója blogján készített egy térképet, ahova folyamatosan tölti fel a zöld Berlinnel kapcsolatos boltokat, éttermeket, menő helyeket. Engem is ő kísért egy pár órán keresztül és neki köszönhetem, hogy sok-sok eldugott kis helyre eljutottam Berlinben, amik a turisták elől általában ismeretlenek. Így megismerhettem egy falat helyi Berlint és a zöld életmód érdekességeit is.

www.greenmeberlin.com   

  klau_greenme_berlin.jpgFotó

 

Csatlakozz hozzám a Facebook-on és kövess a világ körül. Élő bejelentkezések álomjó helyekről, fotók, videók és insider sztorik várnak. 

Pár éve jártam utoljára Berlinben, akkor az übercool dolgokat fedeztem fel, amiről videó is készült:

Na meg voltam egy bicajos túrán is. Egy hasonlóra a hétvégén is elmentem, arról a beszámoló a következő posztban lesz majd: 

Utolsónak pedig jöjjön egy utcai művészet videó, szintén a múltkori útról: 

 

A vélemények és tapasztalatok természetesen a sajátjaim, a szakmai segítséget köszönöm a Német Turisztikai Hivatalnak és a Visit Berlinnek.  

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr211686391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gybala · http://www.balazsutazik.hu 2016.09.11. 22:30:38

@Jöttment: érdekes cikk, nem olvastam még erről korábban. Én nem tudnék vegánul étkezni és a húst elhagyni... Bár ez a pár nap arra jó volt, hogy kicsit átgondoljam, hogy miket, mennyit és hogyan eszem. :-)
Booking.com

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (17) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (14) biztonság (3) bor (3) Budapest (11) budapest (3) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (3) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (3) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (20) New York (12) NEW YORK (6) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (40) provence (5) rádió (3) Reggeli (3) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (10) Sajtó (28) sajtozsemle (30) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (3) USA (33) utazás (10) utazas (48) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása