Antonio Banderas Broadway musicaljét a premier előtt néztem meg Malagában. A tánckar című előadás főpróbáján jártam a színész által létrehezott új színházban, ahol ő a főszereplő és a darab társrendezője is. Egy álma válik valóra az Oscar esélyes spanyol művésznek.

Két hete vagyok Malagában, az andalúz kultúrvárosban, Spanyolország déli részén. Szól a flamenco, süt a nap, november közepén is virágba borultak a katedrális körüli fák. Érkeznek a tengerjáró hajók, a nyugdíjasok egy könnyű pulcsiban andalognak a Malagueta tengerparton, amíg az Erasmus diákok az óvárosi kocsmákban buliznak. Itt született Pablo Picasso, a modern festészet legnagyobb figurája. Nyáron tele van a mediterrán város, most az utószezon turistáinak viszont már nem kell órákat várni a Picasso múzeum vagy a szülőház pénztáránál.

A helyiek a Calle Larios-on, a bevásárlóutcában és a Mercado központi piac környékén, azonban nem Picassóról, hanem a város másik híres fiáról beszélnek. José Antonio Domínguez Banderasról is lehet egyszer múzeumot neveznek majd el. Nem lenne meglepő, hiszen az 59 éves színész már rengeteget adott Malagának. Idén a cannes-i filmfesztiválon a legjobb színész díját kapta az új Almodovar filmért. A helyiek azt beszélik, hogy akár az Oscarra is jelölhetik majd.

Antonio Banderas, ahogy Hollywoodban és Magyarországon is ismerik, 2019. november 15-én nyitja meg hivatalosan a saját színházát a város Soho negyedében. Egy régi, lepukkant mozit és színházat újíttatott fel, ahol esténként 900-an élvezhetik majd az első évadot. Banderas művészeti alapítványa évi 250.000 eurót (84 millió forint) ajánlott fel a Teatro del Soho nonprofit színháznak, a többit a spanyol CaixaBank egészíti ki. A januárig futó musicalre elővételben közel 40 ezer jegyet adtak már el. Januárig alig 1500 jegy maradt már csak szabadon. A show később beutazza Spanyolországot és terveznek amerikai turnét is. Abban a New york-i színházban szeretnék bemutatni spanyol nyelven a musicalt, ahol azt eredetileg játszották.

 A pénteki bemutatóra készül Antonio, a twitterje szerint is:

Ha llegado el día... Con todos ustedes ‘A Chorus Line’ �
Desde Málaga, estreno mundial!
_______#AChorusLine #TeatrodelSohoCaixaBank #Malaga #todayistheday #soñarelteatro @TeatroDelSoho @caixabank pic.twitter.com/J0WOLKNNu5

— Antonio Banderas (@antoniobanderas) November 15, 2019

A pénteki vörösszőnyeges A CHORUS LINE bemutatóra nem sikerült jegyet szereznem, de a főpróbára igen. Így elmondhatom, hogy már a premier előtt láthattam ezt a Broadway produkciót. Nem készültem arra, hogy sikerül majd jegyet szereznem, így elegáns ruha sem volt nálam. Még szerencse, hogy két sarokra volt egy Zara butik, ahol az újonnan vásárolt fehér inget még az árcímkével együtt sikerült felvennem.

Nagyon izgatottan mentem be a színházba, ahol még mindennek új illata van. A letisztult art deco berendezés jó választás volt, hiszen a mediterrán városban kitűnik a letisztultságával. Az emeleten egy helyi festő készített absztrakt festményt, amelybe a Banderas család tagjai is el vannak rejtve, viszont én nem találtam meg őket a képen.

„A tánckar” egy klasszikus Broadway musical, amely a 70-es években játszódik. Film is készült belőle, amiben Michael Douglas alakítja Banderas szerepét.  Az első jelenetben több tucat táncos próbál szerencsét egy válogatáson. Gyakorolják a koreográfiát a tükör előtt. A távolból haljuk Zach, a rendező számolását: „a cinco, seis, siete, ocho.” Banderas hangját mindenki felismeri és ahogy belép a színpadra, a közönség óriási ovációban tör ki. Szinte meg sem szólalt még, de a malagaiak tisztelete és hódolata már itt érezhető. Borítékolom, hogy akármilyen is lesz az előadás, ez itt Malagában mindig teltházas óriási siker lesz.

Banderas nem csak a darabban alakít rendezőt, hanem a musicalnek is a „valódi” társrendezője. A koreográfust pedig New Yorkból segítette az eredeti Chorus Line koreográfusa. A magas derekú nadrág, retró cipő és feszülős, betűrt poló, amiben megjelenik a színpadon jól mutatja, hogy Banderas sokat készült erre a szerepre is. Minden ott feszül, ahol annak kell. A spanyol szíveket még mindig el tudja rabolni a sármos művész. Nem ez az első zenés darabja, ugyanis New Yorkban a Nine musicalben is játszott, amiért Tony díjra nevezték (színházi Oscar) és ő volt Che a Budapesten forgatott Evita filmben is Madonna mellett.

A színpadon a casting során a legtöbb táncos megmutatja, hogy milyen jól képzett, viszont nem mindenki lehet majd a tánckar tagja. Akiknek most nem sikerült és a rendező elküldte a színpadról, a közönség jutalomtapsot osztott. Nekem ez volt az egyik legmeghatóbb rész a darabban, pedig még csak 15 perc telt el a függöny óta. Ez lehetne a felnőtt verziója annak, amikor a bábszínházban a gyerekek azt mondják, hogy „vigyázz, ott a boszorkány mögötted”. A helyi közönség teljes mértékben a darabbal együtt lélegzett.

A malagai válogatáson több, mint 1200 jelentkező volt, akik hasonlóan érezhették magukat, mint a darab szereplői, miután elküldték őket. Ilyen a showbusiness.   

A kiválasztott táncosok az egyfelvonásos darabban dalban és monológban mesélik el egyéni történetüket. Ki honnan jött, mióta és miért táncol, milyen a kapcsolata a szüleivel. Szívszorító vagy éppen vicces személyes történeteket ismerünk meg a színpadon.

Banderast a darab nagy részében nem látjuk a színpadon. A hangtechnikának köszönhetően úgy tűnt, mintha a nézőtéren ült volna pont mögöttem és onnan rendezte a táncosokat. A spanyol művész hangja egyébként zavarba ejtő. Gyönyörű a hangfekvése, pörögnek az r betűi, az intonációja eszméletlen. Amikor megszólalt olyan érzésem volt, mint amikor a hidegben a meleg takaró alá bújok az ágyban. Körülölelt a hangja. Ilyet nem éreztem színházban korábban. Megkockáztatom katartikus-közeli volt. A beszéde után még inkább meg akarom tanulni ezt a nyelvet.

A darab folytatódik, kezdődnek a próbák. Sajnos néha úgy érzem, hogy kevesebb táncos és személyes történet kellett volna, mert már mozgolódok a székben. Sok minden elveszik, mert nem értem a nyelvet, körülöttem viszont nincs ficánkolás, mindenki figyeli az előadást. Ekkora jön Cassie története, aki már a darab eleje óta kakukktojás, hiszen neki nem sorszáma van, hanem őt a nevén szólítja a rendező. Egy pár voltak régen, de a lány otthagyta a rendezőt. Most mégis bekerült a darabba, mert muszáj dolgoznia, különben éhel hal. Egykoron szóló táncos volt, most viszont csak egy a tánckarban. Megalázkodik a rendező és a műfaj előtt is. Ez a showbusiness.

A darab végén még egy casting van, ugyanis csak a táncosok felére van szükség a végső formációhoz. A rendező a már megkedvelt szereplők felét kirúgja a darabból. Ez a showbusiness.

Egy perc múlva már teljes arany szmokingban és hozzá passzoló keménykalapban jönnek be a táncosok a színpadra. Mindegyik táncos belépése hatalmas tapsot kap. A sok egyéni történet mind egybeolvadt. Azonos lépések és rúgások, azonos tekintet és mosoly mindegyiknél. Tökéletes párhuzamban és ritmusban történik minden. Itt már angolul éneklik a musical betétdalát, a „One”-t (jelentése: egy).

Itt már nem Mike, Sheila, Connie és Bobby jelennek meg, hanem táncos1, táncos2, táncos3 és így tovább. A művészek boldogok, mert sikerült eljutni a bemutatóig, viszont az egyéniségük teljesen elveszik a tánckarban. Lehet, hogy azok a táncosok jártak jobban, akik nem olvadtak be a masszába? Ki tudja. Ez a showbusiness.

A fináléban Banderas is belép a kóristák közé ugyanabban az aranyszettben és szinte el is tűnik a tánckarban. Minden szem őt keresi, ami nem könnyű, mert az egyszerű díszlet nagyszerű tükrei megduplázzák a táncosokat. Egy apró lépés bakit még ejt Banderas, de ez ma este a főpróbán senkit sem érdekelt. Ez a showbusiness.    

Az előadás fényképeit Javier Salas, a portrét Elenco Marinamluna készítette. A malagai képeket én készítettem. Forrás 

Ne maradj le a többi beszámolóról se. Iratkozz fel a csatornámra a Facebookon, Youtube-on és Instagramon.