Ezek a világ legundorítóbb ételei – 1. rész

Svédország déli részén található a Gusztustalan Ételek Múzeuma. A kiállítás gusztustalansága relatív, mert a különböző kultúrák és népek mást tartanak gusztustalannak és mást kuriózumnak. Amit mi magyarok a tábortűznél művelünk a szalonna zsírjával, azt máshol förtelmesnek gondolják.p1130892-72.jpg

Nem vártam sokat ettől a múzeumtól Malmöben, de lelkesen és a végén félig felfordult gyomorral távoztam. A kiállított ételek közül lehetett kóstolni, némelyiket megszagolni, de volt olyan, aminek a puszta látványától is ki lehet kergetni a látogatókat a világból, vagy legalább a Museum of Disgusting Food-ból.

A múzeum beszámolója három külön blogcikkben kap helyet. Az elsőben leginkább az európai, afrikai és ausztrál finomságok vannak, a másodikban Ázsiáé és a gyógyhatású ételeké a főszerep, a harmadik Amerika „gusztustalan” ételeiről szól.

Érdeklődjünk nyugati barátainktól, hogy mit gondolnak a pacalpörköltről vagy a marhapofáról, netán a disznóvágásos sült vérről úgy általában… Tőlünk jogosan kérhetik ugyanezt a világ másik felében, ahol a rovarok vagy denevérek, esetleg az élő hal kóstolása mindennapos.

 Az undor egy egyéni dolog. Valakinek csorog a nyála egy ízletes pók után, van, aki már ennek olvasásától öklendezni kezd. Miért van az, hogy egy ismeretlen tehénből fejt tejet simán megiszunk, de az anyatejtől felnőttként már vonakodunk? A múzeum egyik tablóján a fentarthatóságról írtak, miszerint a földünk nem fogja bírni ezt az óriási hústermelést és alternatív tápanyagok után kell majd nézzünk. A rovarok, bogarak, amelyek proteinben gazdagok nagy segítségünkre lehetnek, csak az undorunkat kell majd leküzdeni hozzá.

 

A belépőjegy frappánsan egy hányózacskó volt. p1130893-73.jpg

 

A bejáratnál tábla hirdeti, hogy hány (!) napja hányás-mentes a múzeum. p1130481-2.jpg

 

A büdös sajtok oltáránál pálpusztai nem volt, de néhány vadabb sajttal találkoztam. p1130638-28.jpg

 

Az undor arcai – bedugod a fejed a dobozba, ahova különböző szagokat fújnak be. Összerántod a szemed és ráncos lesz az orrod, a felsőajkad pedig megemelkedik, majd a legjobb pillanatban készül a szuvenír fotó. p1130654-32.jpg

 

SVÉDORSZÁG – Surströmming

Minden bizonnyal a világ legbüdösebb étele az erjesztett hering. A balti tengeri heringet fél évig sós vízben erjesztik, majd konzervbe kerül és tovább érik. Ezt a svéd csemegét kenyérrel, krumplival és hagymával fogyasztják. Általában csak kültéren fogyasztják, mert a szaga irgalmatlan.

Egy német lakástulajdonos kivágta az albérlőjét, mert az a lépcsőházban nyitotta ki a Surströmming konzervdobozt. A tulajt beperelték, de a bíróság mégis a javára döntött, mert az ügyvédje a bíróság termében kinyitott egy konzervet… 

 

 

ÉSZAKI ORSZÁGOK – Licorice

A sós édesgyökér népszerű gumicukor-szerűség északon. A jellegzetes ízét az ammónium-kloridnak köszönheti, amivel egyébként fémeket tisztítanak és amiből ipari trágyát állítanak elő. Ha ilyen cukrot eszel, olyan mintha egy smirglivel reszelnék a nyelved, miután sót hintenek rá. Sós keserű ízt érzel, ami egy idő után finom lesz és egy teli zacskónyit eszel belőle. p1130606-23.jpg

 

KASZPI-TENGER – Kaviár

Egy 100 grammos kaviár akár 300.000 Ft is lehet. A tokhal ikráiból készül Iránban, Oroszországban és Azerbajdzsánban. A nagyobb halak akár 20 évesek is lehetnek, amikor felnyitják őket az értékes tojásokért. A tokhal védettséget élvez és ezért jóval olcsóbb verziói is kaphatók, amik a tőkehal ikráiból készülnek és cukorral, burgonyával keverik. Svédországban kenyérre kenik vagy banánnal eszik.p1130591.JPG

 

OROSZORSZÁG – Kumis

Az erjesztett lótejes ital Törökországból ered, de igazán népszerű a Szovjetunióban volt, ahol negyedmillió lovat tartottak a kumis előállítására. A habos ital enyhén savanyú ízű, mintha joghurtot kevernék tejföllel, sörrel vagy pezsgővel.

Az alacsony alkohol tartalmú ital gyógyhatással bírt, amit kizárólag a kumis-gyógyszállókban szolgáltak fel a 19. században.p1130672-36.jpg

 

 

IZLAND – Hákarl

A grönlandi cápa mérgező húsát először a földbe ássák, ahol megrohad, majd utána felakasztják száradni. Apró kockákra vágják és a fehéres gumis finomságot fogpiszkálókon tálalják, amit utána a helyi „fekete halálnak” nevezett alkohol mosnak le. A rothadó ammónia szaga rosszabb, mint az íze. Egy kritikus szerint mintha egy vizelettel áztatott matracot rágnál.

Anthony Bourdain azt mondta, hogy élete legeslegrosszabb és legundorítóbb ízvilágú étele, amit valaha kóstolt.p1130619-25.jpg

GRÖNLAND – Kiviak

A frissen kibelezett fókát akár 500 darab apró sarkköri madárral, az alkamadárral töltenek meg. A fókát utána összevarrják és fókazsírral kenik be, hogy a legyek ne tudjanak berepülni. A fókát eltemetik és hagyják, hogy a beletemetett madarak erjedésnek induljanak a holttestben.  A kiviakat úgy fogyasztják, hogy a madár fejét leharapják majd az ízletes levet kiszívják belőle. A puha madarat akár egyben, csontokkal együtt is meg lehet enni. Népszerű étel a sarki téli ünnepségekor. Ízét a gorgonzola sajtéhoz hasonlítják. p1130782-52.jpg

VILÁGSZERTE – Sertés

A sertéshúst évezredek óta fogyasztjuk. A szűk helyen tartott állatok az ipari termelés miatt krónikus stresszben és betegségekben szenvednek. A sertéshús tenyésztésével a legnagyobb probléma az antibiotikumok használata, amivel az egészségtelen körülményeket kompenzálják. p1130600-22.jpg

 

FRANCIAORSZÁG –

Tatár beefsteak

Nyers marhahús, amit darálva, aprítva vagy kockára vágva szervíroznak különböző fűszerekkel, tojássárgájával, hagymával, kapribogyóval, borssal és szószokkal.

A húst jól kell megválasztani, mert baktérium és paraziták is élhetnek a nyers hús felületén. Az egyik betegsége a húsnak a galandféreg lehet, ami 4-10 méter hosszú és akár 25 évig is benne van az emberi szervezetben. p1130621.JPG

 

Bourguignonne csigák

Már az ókori rómaiak is nagyra tartották a csigák fogyasztást. Franciaországban a katolikus böjtök alatt vált népszerűvé, mert nem húsként kezelték. Fokhagymás vajban és petrezselyemben forgatják meg, majd megsütik. Népszerű étel, aminek az állaga enyhén rágós. p1130626.JPG

 

Foie gras – libamáj

A luxus finomság a kacsák vagy libák zsíros májából készül. Az állatoknak gyakran műanyag csöveket erőltetnek le a torkukon és kényszer etetik zsíros kukoricával, amitől az állat mája nagyobbra nő. Az etetést sokan kegyetlennek és állatkínzásnak tartják, de a francia törvények szerint libamájat csak így készíthetnek. Más országokban vannak ennél humánusabb készítési módok is.p1130681.JPG

 

 

Ortolan

A kerti sármány egy verébszerű kismadár, amely éjszaka táplálkozik. Amikor a madarat elfogják, sötét ketrecbe zárják, ahol rengeteg eledelt talál, így elkezd zabálni. A felhízlalás után brandy párlatba fojtják, majd megfőzik. Szertartásszerű a fogyasztása, amit a lábával kezdenek. Mindeközben az étkező feje egy szalvétával le van takarva, hogy elbújjanak Isten ítélkezése elől. Akik kóstolták az apró madarat odáig voltak a mogyorós ízvilágtól és a hús vadjellegétől. Az étkezési élményt extázisként írták le. A dalosmadár fogyasztása az EU-ban tiltva van, de vannak francia séfek, akik ez ellen lobbiznak.p1130685.JPG

 

 

OLASZORSZÁG

Su callu

Az egyik legdurvább étel a múzeumban. Szardínia szigetén az újszülött kecskét miután anyatejet ivott lemészárolják, amíg a tej még a gyomrában van. Az újszülött hasát sóval dörzsölik be és több hónapra felakasztják száradni. Egy ételkritikus szerint a hátborzongató sajt íze olyan, mint a gázolaj és ammónia keveréke zsírral és viasszal. p1130631-26.jpg

 

 

Casu Marzu

Szardínia szigetén egy teljes pecorino sajtot középen kivágnak és a levegőn hagyják, hogy a sajtlegyek beletegyék a tojásaikat. A legyek lárvája a sajtból lakomázik miközben az enzimjeik lebontják a sajt zsírját. A lárvák ürüléke a részben megemésztett, enyhén folyós puha sajt.

Az élő kukacok fogyasztása veszélyes, figyelni kell az ugró lárvákra is, hogy nehogy a szembe kerüljenek, mert a belső szerveikben azok tovább tudnak élni. Az EU-ben ez a sajt be van tiltva.  

p1130698-39.jpg

 

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG 

Black pudding / hurka

A sertésvért addig főzik zsírral és zabkásával, amíg fekete nem lesz. Az angol reggeli kikerülhetetlen része, aminek erős textúrája van. A véres hurka sok vasat, cinket és fehérjét tartalmaz. A svédek vörösáfonya lekvárral fogyasztják. p1130669.JPG

 

Ingola pite (Lamprey pie)

Az ingolák vérszívó parazita halak sok-sok éles foggal. Az ingolákat, amelyek egyébként a nem értő szemnek az angolnákra hasonlítanak, kiszálkázzák, pácolják és a saját vérükben, fahéjas borban és ecetben főzik meg, mielőtt megsütik a pitében. Az íz a lassan-sült steakre emlékeztet a halas utóíz nélkül. Az ingola ma az EU-szerte veszélyeztett faj. p1130688.JPG

 

Haggis

A skótok nemzeti étele a bárányszívből, májból, veséből és tüdőből készül. A szerveket ledarálják és keverik hagymával, zabkásával és fűszerekkel, majd a bárány saját gyomrában főzik meg. Kolbász-szerű az állaga és fűszeres, májas zabkása íze van. A haggist tilos az USA-ba importálni.p1130715.JPG

 

LENGYELORSZÁG – Sok Z Kapusty Kiszonej

A lengyelek annyira szeretik a savanyúkáposztát, hogy abból még italt is készítettek. A keserű zöldséges italnak egyedülálló aromája van, amit nem mindenki kedvel, de az egészségünkre jó hatással van, mert tele van pro-biotikumokkal és vitaminokkal.  p1130722-42.jpg

IZRAEL – Locust

A sáska az egyedüli rovar, ami kósernek és halalnak is számít. A Bibliában is írnak róla. Általában kisütve, füstölve vagy szárítva fogyasztják. Édes és ropogós. Ízvilága a rántotthús, a füstölt szotyi és a rák keveréke. Kilónként ötször több fehérje van benne, mint a szarvasmarhában. p1130560-13.jpg

TÖRÖKORSZÁG – Tavuk gögsü

A törökök különleges desszertje a csirkemell-sütemény, amit, ahogy a neve is mutatja megfőzött csirkehúsból készül. A puhára főtt húst vékony szálakra bontják, majd tejjel, cukorral keverik össze és fahéjjal szórják meg. A tejberizshez hasonlóan krémes és édes az íze, de rostosabb az összetétele. Meglepő, de nincs csirkeíze. Az Ottomán birodalomban a szultánok kedvenc csemegéje volt. p1130718.JPG

AUSZTRÁLIA – pézsmacukor (musk stick)

Ez a rózsaszín cukorka pézsma eszenciából, zselatinból és cukorból készül. Ma már szintetikus anyagból készül a pézsma, de egykoron a hím pézsmaszarvasok prosztatájában termelődött. Íze a fogkrémhez és a parfümhöz hasonlít, amit valaki vagy imád vagy utál. A cukorka textúrája rágós és krétás, íze pedig virágillatú, mintha pézsmaparfüm lenne.  p1130710-41.jpg

AUSZTRÁLIA – vegemite

A vegemite egy szendvicskrém, ami a sörfőzdék megmaradt élesztőjéből készül. A ragadós fekete kencének nagyon sós íze van. Mintha nagyon sűrű szójaszószt ennél. Általában vajas piritósra kennek egy aprócska adagot. p1130747-48.jpg

AFRIKA – mopane kukac

A mopane kukac a császárlepke hernyója. A legjobb íz kedvéért az utolsó lárvafázisban gyűjtik be őket. A kukacokat összenyomják, hogy a ragadós zöld belük kijöjjön, majd a napon szárítják. Szárított állapotban nassolják a magas-fehérje tartalmú burgonya-ízű chipset. p1130740.JPG

KELET-AFRIKA – Kunga torta

A muslica invázió során kelet-afrikai falvak közösen próbálják ezeket a repülő szúnyogszerű állatokat befogni. Tányérokat nedvesítenek vagy olajoznak be és a levegőben lóbáljak azokat, hogy a muslicák rátapadjanak. Ezeket összenyomják gombócokká, majd megfőzik őket. A koromfekete muslica-burgerben rengeteg fehérje van és mogyorós, kicsit avas íze. p1130706-40.jpg

A gusztustalan ételek cikksorozat 2. részében az ázsiai gyógyító finomságok,

a 3. részben az amerikai gusztustalanságok kaptak helyet. 

Ha szeretnéd élőben is ezeket megtapasztalni, látogass el a Museum of Disgusting Food-ba Malmöbe, Svédországba. 

A múzeumot 2019. januárjában látogattam meg. Most már új épületben található a kiállítás Malmöben és terveznek nemzetközi kiállítást is (talán épp Los Angelesben). 

 

Ne maradj le a többi élményről se. Látogass el a facebookra, instagramra és youtubera!

the_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr6115025534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yoss 2019.08.28. 09:41:52

A black pudding miért lenne undorító? Vagy a török csirkés cucc?

Yoss 2019.08.28. 09:42:28

A black pudding miért lenne undorító? Vagy a török csirkés cucc?

csorsza 2019.08.28. 10:01:30

Nem rossz téma. A szöveget átnézhetnéd utólag, helyesírással és egyeztetésekkel van baj.

teofilka 2019.08.28. 10:06:36

Ezek alapján hiányolom a magyar disznósajtot és hurkát, pacalt....
A kaviár vagy a tatár beafsteak mitől undorító?

Macropus Rufus 2019.08.28. 10:09:40

Tatár beefsteak-el mi a gond? Akinek ez undorító annak kb. minden az ami a hússal kapcsolatos. :o értem ez alatt a rántott hústól kezdve az sülthúsokon át mindent.
Sztem a listából ezt nyugodtan ki lehetne szedni. Haggis meg némi rokonságot mutat a mi disznósajtunkkal, ami azért nem olyan gáz.

Attilajukkaja 2019.08.28. 10:20:17

@Yoss:
Látod, van akinek a kaviár, a libamáj vagy a tatár beefsteak is undorító. Ízlések és pofonok.
Belőlem a cikkben felsoroltak közül a rothasztott halak és madarak váltanak ki némi undort.

Yoss 2019.08.28. 10:24:05

@Attilajukkaja: Oké, csak ezzel az erővel az összes kaját fel lehetne sorolni, valamitől mindenkenki undorodik. Én pl a káposztás tésztától - de még a szagától is - tudnék rókázni, szóval annak is itt a helye :)

Yoss 2019.08.28. 10:25:36

@Macropus Rufus: A haggis és a disznósajt közti rokonság kimerül abban, hogy mindkettőt - optimális esetben - gyomorba töltik. Aztán itt vége is minden hasonlóságnak :)

Metálvörös 2019.08.28. 10:27:52

@Yoss: Igen, a magyar ízlésvilágba simán befér a black pudding, de szerintem a haggish is, gondoljunk csak a mi véres hurkánkra meg disznósajtunkra. És nekem pl. kifejezetten ízlik a savanyúkáposzta (vagy akár a kovászos uborka) leve, csak marha sós, emiatt csak keveset iszok belőle.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2019.08.28. 10:31:17

@Yoss: miért, a tatárbifsztek, a libamáj, a kaviár, vagy a sertéshús undorító? A csirkés cucc is inkább meglepő. De ahogy a szerző írta az elején, mindez csupán (meg)szokás kérdése, ami nekünk természetes, másnak attól fordul ki a bele. (Mondjuk erre a pacal pont nem volt tökéletes példa, mert például az olaszok imádják.)

A helyesírás tényleg rémes 1-2 helyen, például a Surströmmingnél "tovább ér" helyett tovább érik, a pézsmaesszencia egybe írandó, és senkit/semmit nem lehet valamibe belefolytani, csak fojtani. A muslicás tányéron egyébként szerintem szúnyogok vannak.

Amikor hozzáláttam az olvasáshoz, biztos voltam benne, hogy rajtam ez nem fog ki, de mégis volt 1-2 tétel, ami rendesen megmozgatta a gyomortartalmamat. Talán a fókába zárt kismadarak voltak a legdurvábbak...

Boar. 2019.08.28. 10:43:22

A kumisz inkább a mongolok, tatárok itala mint az oroszoké... A pacalt nyugat európa szerte(is) fogyasztják. A véreshurka különféle változatait is.
Hatásvadász címmel egy semmitmondó cikk egy dilettáns tollából...kár volt megírni, mégnagyobb kár elolvasni...

2019.08.28. 10:49:03

Hát igen, ízléstől függően a pacal, a disznósajt, de a véres hurka is akár belekerülhetett volna a listába, személyesen én a lecsót találom az egyik legundorítóbb kajának (olyan ízünek érzem, mint a hányást). És tényleg ízlés kérdése, a listában több olyan van, amit szívesen megkóstolnék, tatár beefsteaket mondjuk már ettem ezek közül, és finom volt. Leginkább a török csirkés cucc keltette fel az érdeklődésemet.

A sertéshús amúgy kellemetlen szagú azoknak, akik nem fogyasztják, mostanában egyre kevesebbet eszek, így kezdem érezni.

Kopi3.14 2019.08.28. 10:56:37

A sármányban mi az undorító? A májban? Meg úgy a legtöbb felhozott ételben? Csak nem vegán a posztoló? Mert akkor megértem, ha ezeket gondolja undorítónak.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2019.08.28. 11:02:18

Nagyon érdekes írás. Talán a legdurvább a fókában rohasztott kismadarak, amiknek kiszívják a levét. :-)

A helyesírásod borzalmas, a legdurvább a belefojt ly-nal írva.

Cserny mster 2019.08.28. 11:03:12

Folytják? Yay istenem! :-D

Before · http://azbeszt.blog.hu 2019.08.28. 11:09:50

Azoknak, akik hisztiznek, hogy "ebben mi az undorító", "abban mi az undorító" jelezném, hogy a blogposzt nyilvánvalóan és kimondottan egy svéd múzeum anyagát dolgozza fel, nem pedig a posztoló véleményét mutatja.

Macropus Rufus 2019.08.28. 11:25:50

@Yoss: akkor van kb. 1% rokonság. :)
De a disznósajtban is érdekes dolgok vannak. Ha ezt kielemezném egy külföldinek vélhetően kirakná a taccsot. :) pedig milyen nagyon finom egy jó kis disznósajt lila hagymával (vagy vörössel, ízlés dolga)

gybala · http://www.balazsutazik.hu 2019.08.28. 11:26:07

@Cserny mster, @fofilozofus, @csorsza: köszi, tényelg gáz volt a ly-j: de lyavítva a hejesírás! De persze még egyszer átfutom az egészet.

@Boar.: lesz még két része a sorozatnak (ugyanannak a dilettánsnak a tollából), amiben talán találsz majd olyan ételeket, amitől undorodni fogsz, ahogy a cím is mondja.

Macropus Rufus 2019.08.28. 11:32:23

ha már undorító kajákról szól a topic:

www.youtube.com/watch?v=ixcGBSyznHM&t=1493s

na ezekből egyiket sem enném meg. Ki van zárva. És sztem közületek sem sokan vállalnának be akár csak egyet is.

gybala · http://www.balazsutazik.hu 2019.08.28. 11:51:56

@Macropus Rufus: Nagyon jó ez a videó! Én a legtöbb ételt már elkészítve a kiállításon láttam, de így előkészítés és fogyasztás közben még durvább...

Macropus Rufus 2019.08.28. 12:16:54

@gybala: ami nálam azonnal kiverte a biztosítékot, az a hal volt, amit élve dolgoznak fel, és még tátog a szerencsétlen a tányéron.
A videó megnézése után sztem mindenkinek egyértelmű, hogy az ember az igazi mindenevő. Gyak. bármit megeszik, bármilyen állapotban. Legyen az élő v. holt, friss vagy éppenséggel már megrohadt. Nem számít.

calvin&hobbes 2019.08.28. 12:17:27

@Boar.: pont ezt akartam irni a kumisszal kapcsolatban… de szerintem a Szovjetunio ebben a formaban nem az oroszokra vonatkozik hanem a sztyeppei (volt) tagorszagokra… Kazakhsztan, Kirgizisztan Yakutfold etc... es persze a mongolok…

Attilajukkaja 2019.08.28. 13:07:15

@Yoss:
" valamitől mindenkenki undorodik. Én pl a káposztás tésztától - de még a szagától is - tudnék rókázni, szóval annak is itt a helye :)"
:o))))))
Gondolom, ahhoz, hogy a káposztás tészta felkerüljön a múzeum listájára, jelentős káposztás tészta utálók listáját kellene felmutatnod. Hajrá! :o)

@Metálvörös:
"nekem pl. kifejezetten ízlik a savanyúkáposzta (vagy akár a kovászos uborka) leve, csak marha sós, emiatt csak keveset iszok belőle"
Én is imádom! Vízzel hígítva iszom. Nyári melegben nagyon üdítő! De valóban vigyázni kell vele a sok só miatt. A lengyel változatot még nem kóstoltam.

MEDVE1978 2019.08.28. 13:15:48

Na, a háromnegyedét kipróbálnám :)
Nagyon híres versenyzők maradtak ki:
1. A mindenféle megsütött darazsak és egyéb rovarok többnyire Dél-Kelet Ázsiából. www.thailandunique.com/edible-insects-bugs
2. A viszonylag híres Balut a Fülöp-szigetekről, ami lényegében egy két-háromhetes kacsaembrió. Már szárnyakkal, csőrrel és tollakkal. Bátorságpróbának és helyi ínyencségnek minősül fogyasztása. en.wikipedia.org/wiki/Balut_(food)
3. És a személyes kedvencem, a marhaplacenta leves (Thaiföld). (Bár vannak olyanok, akik másét is megeszik...)
hu.pinterest.com/pin/715579828271535315/
www.alamy.com/animal-placenta-from-cow-for-food-strange-at-the-north-east-thailand-or-raw-fresh-beef-amniotic-sac-image229868808.html

Attilajukkaja 2019.08.28. 13:17:02

@Macropus Rufus:
"Tatár beefsteak-el mi a gond?"
Valami agyi probléma lehet, mert nekem vannak ismerőseim, akik imádják a tatárt, de ha egy marha steak "véres" belül, azt már nem eszik meg. Pedig a hús nem a vértől piros, hanem az izom fehérjéitől. Bezzeg a teljesen nyers bélszínt szívesen megeszik, ha le van darálva. :o)))

@Kopi3.14:
"Csak nem vegán a posztoló? Mert akkor megértem, ha ezeket gondolja undorítónak."
Gondolom, elolvastad a posztot. Ez a svéd Gusztustalan Ételek Múzeumáról szól, ahol ezeket az ételeket valamilyen felmérés alapján sokan gusztustalannak tartják. A posztoló pedig írt róla egy beszámolót. Mi köze ennek ahhoz, hogy a posztoló mit szeret vagy mit eszik????????

Attilajukkaja 2019.08.28. 13:19:00

@MEDVE1978:
"Nagyon híres versenyzők maradtak ki"
Gondolom, láttad, hogy a szerző azzal fejezi be a posztot, hogy "A gusztustalan ételek cikksorozat második részében az ázsiai finomságokról írok, majd jönnek az amerikai gusztustalanságok a harmadik részben."

HgGina 2019.08.28. 14:04:11

Siralmas írás.
Az íze virágillatú. Aha. A szaga meg zöld . A színe biztos keserű.
A lista meg egy méretes f...ság.
Szerintem ne írj több cikket! Nem neked való.

HgGina 2019.08.28. 14:11:31

@Macropus Rufus: az egy félrevezető tévhit. Nem élve dolgozzák föl, hanem nagyon sűrűn beirdalva és a nagyobb szálkákat kifilézve, amikor a kiterített halat a forró olajba mártják, az pillanatok alatt átsül, és ennek következtében a már nem élő állatnál a tátogást egyszerűen csak halál utáni reflexmozgások. NEM ÉLŐ HAL, csak a neve az.

Attilajukkaja 2019.08.28. 14:19:21

@HgGina:
"Szerintem ne írj több cikket! Nem neked való."
Szerintem meg ne írj több kommentet, nagyon nem neked való!

gybala · http://www.balazsutazik.hu 2019.08.28. 14:41:25

@MEDVE1978: A következő két részben benne lesz a balut és a rovarok... Ezek most Európa/Afrika/Ausztrália finomságai voltak. Jön az ázsiai és amerikai rész is pár nap múlva.

Boar. 2019.08.28. 14:52:15

@gybala: Hogy én mitől undorodom az személyes preferencia, ennek semmi köze azokhoz az ételekhez amit Európa szerte(ha már egyszer itt élünk) szívesen fogyasztanak.
De mennyire vehető komolyan egy olyan összeállítás amiben az első helyen a sertéshús szerepel, az antibiotikumokra hivatkozva. Nézz már utána, a baromfi, kiváltképp a pulyka mennyi gyógyszert kap rövid élte sorján? És pontosan a rövid életciklus miatt kevésbé sanszos, hogy lebomlik a cucc...
Érzésem szerint neked fogalmad sincs a témáról amiről írsz, kritika nélkül átvetted és leközölted amit felfogni véltél a múzeum anyagából...

Attilajukkaja 2019.08.28. 16:34:07

@gybala:
Hol esznek minden nap élő halat?

Attilajukkaja 2019.08.28. 18:24:13

@Boar.:
"mennyire vehető komolyan egy olyan összeállítás amiben az első helyen a sertéshús szerepel"
Hol láttad, hogy első helyen szerepel?

"neked fogalmad sincs a témáról amiről írsz"
Ez egy beszámoló egy múzeumi látogatásról, nem a saját preferenciákról. Szerinted a szerzőnek miben nincs fogalma egy érdekes múzeum bemutatásában? Talán rossz a fordítás? Vagy nem így kell végigjárni egy kiállítást?

Alick 2019.08.28. 19:21:37

Surströmming konzervet kaptunk ajándékba, a nyaraló pincéjébe vittük... két évre rá megtaláltam, eléggé felpüffedt a konzerv... elástam a kertben, kb. másfél méter mélyen.
:)

Alick 2019.08.28. 19:22:28

Ruszli palacsintában, baracklekvárral. :)

Attilajukkaja 2019.08.28. 19:25:29

@Alick:
"elástam a kertben, kb. másfél méter mélyen"
Még egy kis idő és feltör, mint egy gejzír. :o))))

midnight coder 2019.08.28. 19:50:37

A kovászos uborkát nem látom a listán...

erkölcsi hulla 2019.08.28. 20:00:05

@Macropus Rufus: Az a gond vele hogy fèrges lehet. Ennyi. Nyilvan nem olvastad el, mert írta.

Alick 2019.08.28. 20:01:46

@Attilajukkaja: Belátom, hogy mélyebbre és beton szarkofágba kellett volna temeni. :)

Alick 2019.08.28. 20:07:20

@midnight coder: Nem erőltetik, mert simán bekerülhetne egyes sörfélék társaságába. :)

Attilajukkaja 2019.08.28. 21:21:36

@Alick:
De az is lehet, hogy lassan kinő egy egész surströmming fád!

Indriq 2019.08.28. 21:23:20

Kiváncsi vagyok a fókás cucc hogy a tökömbe fejődhetett ki. Ki az isten talál ki ilyen elkészítési módot?

Macropus Rufus 2019.08.28. 22:01:03

@HgGina: de élve dolgozzák fel. Lásd belinkelt videót. Az ott él. A tányér esetében lehet már nem, de egészen a sütésig él. Élve boncolják.

Macropus Rufus 2019.08.28. 22:09:14

@erkölcsi hulla: azért azt látod. A féregnek nyoma van. Az nem olyan, hogy nem látod. Férges húst te nem veszel hentesnél, viszont fekete vágásnál már lehet. Szóval amit írt igaz bármilyen húsra ha az állat rosszul van tartva.
De akkor már a csirke miért nincs a listán?

www.hazipatika.com/eletmod/veszelyben/cikkek/a_csirkehus_igy_betegithet_meg/20180807140543

]{udarauszkasz 2019.08.28. 22:57:36

Ausztriaban a vilaghaboru utan a Dachhase kifejezes a macskat takarta. Porkolttol elkezdve mindenfele modon elkeszitettek szerencsetlen macskat.
Csiga is kerult az asztalra. Mellesleg en joval hamarabb megeszem a csigat, kaviart, ikras halaszlet, mint a romlott, kovaszos uborkat, vagy a kaposztat. (Habar a kaposzta frissen, salatakent nyersen, elmegy.)
Sot, tovabb megyek: szamomra minden alkoholos pia undorito, mint a romlott gyumolcs. (a sorrol nem is beszelve...)
Sok helyen a tejfol se igazan szalonkepes, javareszt a bajor reszen, Ausztriaban, es Magyarorszagon elfogadott, de sztem egy amerikai gyomran nehezen menne le. Sok orszagban a makos retes meg tiltott is, mert helybol a drogokra asszocialnak rola.
Es azert arra is kivancsi lennek, hogy egy kinai hogy enne meg a tejberizst...

CSOKKI MÁLNA 2019.08.28. 23:06:06

Hát a felsoroltak közel se mind undorítóak. Véres és májas hurka nálunk is van , ami tkp. ugyanaz mint a haggis. Belsőségek ledarálva bélbe vagy gyomorba töltve. A kaviár itthon is ínyencségnek számít (nem összekeverendő a sima halikrával)
A liba és kacsamáj pedig miért lenne undorító? Ínyencségek ezek is.. Persze, aki csirkemellen, trappistán, meg sült krumplin élő táplálkozászavaros szerencsétlen, annak a világon minden más undorító..

Attilajukkaja 2019.08.29. 09:49:19

@]{udarauszkasz:
"sztem egy amerikai gyomran nehezen menne le"
Az USA déli államaiban nem ritka a tejföl használata, főleg a mexikói és tex-mex alapú ételekben. Északabbra a német és a kelet-európai eredetű konyhákban használják.

"Es azert arra is kivancsi lennek, hogy egy kinai hogy enne meg a tejberizst..."
Állítólag Dél-Kelet Ázsia felnőtt lakosságának kb. 90%-ában laktóz intolerancia alakul ki. Ott nem is fogyasztanak tejtermékeket. De az USA-ban vagy Európában élő kínaiak, japánok között láttam már olyat, aki tejtermékeket is evett. Szóval náluk nem azért nem fogy a tejberizs, mert undorodnának tőle, hanem mert nem tudják megemészteni. A kettő szerintem nem ugyanaz a kategória.

@Indriq:
"Kiváncsi vagyok a fókás cucc hogy a tökömbe fejődhetett ki."
Az ilyen receptek általában véletlenül jönnek létre. Valaki így akarta rövid távon megőrizni a madarakat, és elásta a hóban/a földben, de aztán nem találta meg vagy elfeledkezett róla. Mikor rábukkant, nem tudott ellenállni az erjedt madártetemek ízének vagy csak baromi éhes volt. :o)

Csikkszereda 2019.08.29. 10:32:47

@Attilajukkaja: Kis szerencsével heringfa nő belőle.

Attilajukkaja 2019.08.29. 15:16:16

@Csikkszereda:
Oz se rossz! Csak le kell szedni a fáról, miután beérik, nehogy lepotyogjon és megrohadjon. :o)

kiskutyauto 2019.08.30. 21:21:41

Mellé mentél a kumisszal. Mivel nem orosz, sem nem török, hanem dél-sztyeppei, tehát mongol, kazah (korábban szkíta, hun, perzsa és nem mellesleg ősmagyar is) eredetű... Hogy a Szovjetúnió bekebelezte a sztyeppéket és kikiáltott mindent sajátjának, ahogy a kínaiak Tibetet, arról nem tehetek... a kumisznak és az oroszoknak valós közük semmi egymáshoz, eredet szintjén.... és amúgy a kumiszpálinka a durva, nem a gyenge alap kumisz... ami lényegében savanyú, nem finom nemzeti tejbor... Egy kemény kumiszpálinkát egy húzásra még a legkeményebb srácok sem biztos hogy bírják... nyilván ha először csinálják...

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (18) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (15) biztonság (3) bor (3) budapest (3) Budapest (11) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (4) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (5) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) Köln (3) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (23) NEW YORK (6) New York (12) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olaszország (3) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (42) provence (5) rádió (3) Reggeli (5) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (12) Sajtó (30) sajtozsemle (32) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Stuttgart (3) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (4) USA (33) utazás (10) utazas (48) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása