Lakat, gyorskötöző, fólia vagy a poggyászbugyi a legjobb megoldás a reptéri fosztogatások ellen?
Poggyászveszély címmel forgatott az ATV Heti napló stábja a budapesti repülőtéri lopásokról. Bihari Ádám riporter ismerősöm hozzám is eljött pár kérdésre. A riportban megszólalt repülőtéri rakodómunkás, utasok és a repülőtér szóvivője is. Ebben a bejegyzésben néhány extra tippet osztok meg veletek, hogy biztonságosabban utazzon a bőröndünk is.
A bőröndömet a sok utazás során már nekem is nyitották fel, de még nem loptak belőle. Amit lehet megteszek, hogy ez ne is legyen így.
Az amerikai biztonsági osztály (TSA) általában egy papírt tesz a bőröndbe, ha "ott jártak" és rutinellenőrzést végeztek. Ilyen sokszor volt már nálam. Sőt volt, hogy feltúrták a bőröndöt, ami sokkoló volt.
A Heti Napló riportban annyi maradt meg az ötleteim közül, hogy kis lakatokat viszek magammal és azzal zárom le a bőröndöt.
Ezen kívül ezeket a tippeket érdemes megfogadni:
- nem teszel készpénzt, ékszert, értéket a feladandó poggyászba! Tiszta sor, mégis sokan nem így tesznek.
- a parfümödet, ami érték, persze fel kell adnod, ha nagyobb mint 100 ml, de egy kis részt áttölthetsz egy speciális "atomizer" pumpába, ami a zsebedben is elfér és pár napra elegendő illatanyagot fog adni.
- olyan bőröndöt veszel, aminek van számkódos zárja, és azt használod is. A számkódot pedig a sztandard 000 kódról átállítod egyedire. Nem, az 123 nem egyedi kombináció!
- vannak olyan bőröndök, amiken a cipzárt nem, vagy nagyon komplikáltan tudják felfeszíteni. A dupla soros cipzáraknak apróbb fogaik vannak, így azt egy késsel, tollal nem tudják csak úgy felfeszíteni. Érdemes jó bőröndre beruházni. Persze belátom, ha valaki ritkábban utazik, akkor nem akarja egy utazás árát bőröndre költeni. Hosszú távon azonban megéri a könnyebb, strapabíróbb, minőségi bőrönd, amire még javítási garanciát is vállalnak. Én ilyen bőrönddel utazom.
- a feladott bőröndre poggyász-bugyit vagy huzatot teszel. Ez olyan, mint a fóliázás, csak egy mozdulattal leszedhető. Védi a bőröndöt is és nehezebbé teszi, hogy a cipzárhoz, lakathoz férjenek.Én ilyet vettem,de akár a saját fotóddal is csináltathatsz huzatot.
Forrás: Firebox
- a repülőtéren fóliázod a bőröndöt. Ez pénzbe és időbe kerül, ráadásul a műanyag nem környezetbarát. De jó megoldásnak tűnik. A repülőtéri biztonsági osztály (itthon vagy külföldön), ha az átvilágítás során valamit lát a bőröndödben és fel kell nyitnia, a fóliát le fogja tépni. Ami, lássuk be, teljesen jogos.
Forrás
OFF-TOPIC: 2016-ban a Samsonite-nak volt egy kampánya egy spanyol reptéren, ahol ingyen fóliázták a konkurencia bőröndjeit, ha rátehették a fenti matricát ("Bárcsak nekem is Samsonite-om lenne"). Ezzel próbálták mutatni, hogy az ő bőröndjeik mennyire strapabíróak és biztonságosak. A repülőtéri szarkák ellen viszont talán a legjobb megoldás a fóliázás, még a Samsonite bőröndökön is.
- szuper kézipoggyászokat lehet venni, amiken minden zsebet már be tudsz zárni, akár kis lakattal, számkóddal vagy egy fémhuzallal.
Forrás: Samsonite
- kis lakatot viszel magaddal, amit akár a kézipoggyászra is feltehetsz, ha azt a gépbe való beszállás előtt veszik el tőled. Nem a legolcsóbb párszázas lakatot kell megvenni, hanem vannak komolyabbak, amin szerepel a TSA felirat is. Ezeket egy mesterkulccsal a repülőtéri biztonságiak ki tudják nyitni, úgy, hogy az nem sérül meg. Elviekben ehhez mesterkulcsuk csak nekik van. Ezt a logót keresd a lakatokon:
Forrás
A lakat nem garancia persze, mert mindent ki lehet nyitni, de ha már nehezebb egy bőrönd kinyitása, akkor másikhoz fognak nyúlni a szarkák.
- Gyorskötöző - hatékony és olcsó, viszont arra figyelni kell, hogy ha megérkeztél, azt le is kell valahogy vágni. Bicskát és fogót pedig nem viszünk magunkkal a hátizsákban, így, ezt akkor érdemes használni, ha hazafelé jössz és otthon szét tudod vágni.
- Nem érdemes utolsóként felszállni a gépre, mert lehet, a kézipoggyászodnak már nem lesz helye az ülések feletti tartókban, és azt a gép gyomrába viszik. A stressz miatt, lehet, hogy elfelejted lezárni vagy kivenni belőle az értékeket. Ez aranybánya lehet a szarkáknak. Amíg te szállsz be a gépbe, addig a bőröndöd egy másik úton már áldozatul is esett.
Az easyjet múltkor kis papírt adott a beszállásnál, hogy a bőröndöt a gép mellé tegyem és az értékeket ne felejtsem el kivenni belőle.
- Ha mégis a bőröndbe pakolod az értékeket (ne tedd!), akkor ne a kis zsebbe tedd, mert nyilván az a logikus hely és a szarkák is ott fognak először kutakodni. Tedd a ruhák közé vagy álcázd. Akár egy üres samponos flakonba is eldughatod az értékeket. Bár ha már ennyit foglalkozol az elrejtéssel, akkor a kézitáskádba is simán betehetnéd, ugye?
- Megkönnyítheted a szarkák munkáját, ha átlátszó bőröndöt viszel magaddal ,így azonnal látják, hogy érdemes-e belenyúlni, vagy inkább hagyják a fenébe...
Repüléssel kapcsolatos bejegyzések:
ÍGY CSELEZZ A BUDAPESTI REPÜLŐTÉREN
15 TIPP, HOGY TÚLÉLD A TURISTA OSZTÁLYT
Iratkozz fel a facebookon, instagramon és youtubeon is a Balázs utazik csatornára! Köszi!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
invalid user name 2018.11.23. 08:43:14
finisz 2018.11.23. 08:50:09
mocser48 2018.11.23. 09:02:21
A 300Ft-os játéklakathoz még nem nyúltak egyszer se.
És eddig semmit se loptak el a tolvajok, mert a feladható bőröndbe zsebben elférő értéket nem teszünk.
Előttem szóló is mond valamit, otthoni csomagolás, másoknál is láttam már, és jó véleménnyel voltak róla.
A lényeg, hogy a tolvajok nem szeretnek szöszmötölni, azt nyitják ki, amihez könnyen hozzáférnek és értéket látnak benne.
A drága lakat felhívás egy keringőre, mégis mit akarnak azzal védeni.
finisz 2018.11.23. 09:10:41
finisz 2018.11.23. 09:19:14
És akkor most befejezem a szájmenést ...
r0mantik 2018.11.23. 09:29:05
Sztenderd. Vagy standard. Semmiképp a kettő kombinációja.
/GRAMMARNAZI OFF
Sven Vip 2018.11.23. 09:31:53
Aurevol 2018.11.23. 09:34:25
Bár felsorolsz itt mindent ától-zéig, de ez így értelmetlen ömlesztés, egy része pedig hülyeség. Kizárólag a reptéri fóliázás nyújt reklamációs alapot, de védelmet az sem. A reptéri fóliázásnak pedig nem a fólia a lényege, hanem a matrica, amit rátesznek. A házi folpackot simán levágják, nincs jogi következménye, de a reptérifóliás csomagot ha felvágják a biztonságiak akkor kénytelenek mindig jegyzőkönyvet mellérakni, különben jogosan kérhetnél kártérítést. Nem az a fontos, hogy be van tekerve, hanem az, hogy kerül rá egy matrica, ami igazolja, hogy le lett zárva.
A reptereken számos olyan helyzet van, amikor teljesen jogosan felnyithatják bárki csomagját. Aki félti a tartalmát, annak egyetlen lehetősége van: igazoltan olyan módon zárni a csomagot, hogy az roncsolásmentesen ne legyen nyitható. Ez esetben, ha biztonságiak nyitnak, akkor nem lehetnek lusták jegyzőkönyvet írni, ha pedig nincs jegyzőkönyv, lehet hivatkozni a csomagzáró cég igazolására, illetve biztosítására. Kislakat, TSA-zár, házi folpack nem igazolt zárási mód. Preparált üdítősdoboz? Ennyi erővel rakhatnád a pénzt kakukkosórába is, az is elég feltűnő lenne, mint oda nem illő tárgy... Nem csodálom, hogy nem idézték az összes hülyeséget az ATV-n.
sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2018.11.23. 09:39:13
victor vacendak 2018.11.23. 09:45:59
tamask 2018.11.23. 09:47:26
Amerikában a TSA hagyott egy formanyomtatványt a táskámban egyszer Akkor már egy hete nem tudtam mosni a ruháimat, úton voltunk, hotelekben, bárokban éltünk és ondós, puncinedves alsónadrágok és fáradt zoknik voltak benne. Nem irigylem azt, akinek át kellett túrnia.
Ja és akkoriban még azt is rossz szemmel nézték, hogyha kannabisz pipát találtak. Nem egyszer kellett a reptéren kidobnom miniatűr pipát, bongot. Ma már szerencsére Los Angeles repterén fel lehet szállni egy uncia marihuánával a gépre, saját felelősségre, mert az a te bajod, ha az úticélod jogi szabályozása nem toleráns.
finisz 2018.11.23. 09:49:18
finisz 2018.11.23. 09:51:15
Aurevol 2018.11.23. 09:59:15
finisz 2018.11.23. 10:05:04
Aurevol 2018.11.23. 10:17:42
(Bocs, nem fogok válaszolni. Mentem...)
finisz 2018.11.23. 10:19:51
DarthVader 2018.11.23. 11:26:16
vanek ur 2018.11.23. 11:31:58
Viszont: többfelől hallottam, hogy a TSA kulcsok igenis eléggé forognak illetéktelen kezekben, tehát a TSA zár önmagában nem elég.
A minőségi bőrönd elsőre felhívásnak tűnhet, de aki többet utazik, annak megéri. Az enyém már eléggé ütött-kopott (az elmúlt tizenpár évben kapott bőven), de attól még az a bizonyos belga márka. Eddig csak a TSA nyitotta ki... De többen is tapasztaltuk a családban, hogy a TSA nem tette vissza a cipzárat a zárba, csak összehúzta a bőröndöt.
A reptéri fóliázás hasznos dolog, bár annak a leszedése se egyszerű vágóeszköz nélkül. Ki-ki döntse el, megéri-e. Nem keményfalú bőröndre már csak azért is ajánlott, mert nehezebben szakad ki. Én egyszerű kötöző helyett sorszámos plombát szoktam használni a cipzárak összekötésére.
JI · http://jalso.com 2018.11.23. 11:55:03
Alick 2018.11.23. 12:13:29
Mert ha ki tud venni a valamit a bőrödből, csomagtérből, akkor be is rakhat, ami potenciálisan nagyobb probléma.
És persze ha valakit rajtakapnak ilyesmin, 20 év fegyház az alap, terrorizmus előkészítése miatt.
Állítólag az izraeli járatokon jóval kevesebb a lopás, a szigorú ellenőrzés miatt.
gybala · http://www.balazsutazik.hu 2018.11.23. 12:14:51
@tamask: mindenki kíváncsiságát felkeltetted a te tuti módszereddel.
invalid user name 2018.11.23. 12:29:35
az utóbbi cikkekben azt írták, hogy a legnagyobb kockázat a gép hasába történő berakodásnál van, a rakodómunkás "falat" épít az első böröndökből majd ezek mögött "láthatatlanul" gyorsan és rutinosan kibontja a zsákmánnyal kecsegtető darabokat. nincs sok ideje -- szerintem ott nem fog fóliát vagdosni. talán.
mókusfülecske 2018.11.23. 13:06:28
finisz 2018.11.23. 13:41:24
Egyébként nem magamtól vagyok ilyen okos, az egyik gyerekkori barátom még a Ferihegyen volt rakodó-poggyászkezelő, azóta a Schwechaton van, de az meg egy teljesen más világ.
invalid user name 2018.11.23. 13:56:38
van azért más megoldás is, mint a budapesti:
index.hu/kulfold/szevasztok/2018/11/21/cegvezeto_volt_becsi_rakodomunkas_lett/
"nem akart a hatékony szerkezeti átalakítást kérő, aztán ezek elé akadályt állító, első generációs cégtulajdonosokkal vitatkozni, mindent okosba' megoldani. Nettó egymillióért sem. Helyette, húszévnyi vezetői tapasztalattal a háta mögött jó ideje csomagokat pakol a bécsi repülőtéren – ugyanennyiért."
]{udarauszkasz 2018.11.23. 14:13:37
finisz 2018.11.23. 14:26:16
Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2018.11.23. 14:43:17
www.geek.com/tech/oh-no-all-7-tsa-master-keys-have-been-cracked-1663817/
Pierr Kardán 2018.11.23. 15:51:18
Akkor a rakodók kétszer ennyit lopnának, mert a maguk adagján felül el kellene lopniuk a fegyveres őrök részesedését is :-(
Lacock 2018.11.23. 18:11:13
Bekamerázni a repülő poggyászterét, és hozzáférést adni az utasoknak a kamerák képéhez akár a saját mobiljukon, a hozzáféréshez meg a netes jegyvásárláskor kapnának kódot. Belépve a rendszerbe látnák, sorállás közben, hogy mi történik a poggyásztérben. Elég, ha csak 2- 3 utas venné a fáradságot a figyelésre. A rakodókat meg a megfigyelésük tudata is elrettentené.
Ha meg látna az utas valami nem illőt, sikít, hogy a piros ruhás rakodó éppen levágja a fóliát egy barna bőröndről, a személyzet meg utánanézne, és mehetne a bünti a rakodónak.
Alick 2018.11.23. 19:12:59
finisz 2018.11.23. 19:22:13
Lacock 2018.11.23. 19:32:08
Nem hinném, hogy a futópálya mellett, nyílt terepen dolgoznak. A kiskocsin, mozgás közben sem tudom elképzelni.
Azt sokan látnák, hogy mit keres a bőröndhalom tetejèn a rakodó.
finisz 2018.11.23. 20:22:25
Ez van, tetszik, vagy sem .... de így pakolj értéket feladandóba, csakmondom ....
Alick 2018.11.23. 22:51:13
A nem túl távoli jövőben talán már teljesen robotizálható a csomagkezelés.
Majmász Gedeon 2018.11.24. 00:52:43
szóvívője -> szóvivője
Amit lehet megteszek,... -> Amit lehet, megteszek,...
rutin ellenőrzést -> rutinellenőrzést
ha nagyobb, mint 100 ml,... -> ha nagyobb mint 100 ml,...
aminek van számkódos zárja és azt használod is. -> aminek van számkódos zárja, és azt használod is.
Hosszútávon, azonban megéri a könnyebb,... -> Hosszú távon azonban megéri a könnyebb,...
Ez olyan mint a fóliázás,... -> Ez olyan, mint a fóliázás,...
Én ilyent vettem,de akár a saját fotóddal is csináltathatsz huzatot. -> Én ilye(n)t vettem, de akár a saját fotóddal is csináltathatsz huzatot.
Ami lássuk be, teljesen jogos. -> Ami, lássuk be, teljesen jogos.
...a konkurencia bőröndjeit ha rátehették... -> ...a konkurencia bőröndjeit, ha rátehették...
"Bárcsak, nekem is Samsonite-om lenne" -> "Bárcsak nekem is Samsonite-om lenne"
A repülőtéri szarkák ellen, viszont... -> A repülőtéri szarkák ellen viszont...
...úgy hogy az nem sérül meg. -> ...úgy, hogy az nem sérül meg.
...így ezt akkor érdemes használni ha hazafelé jössz és otthon szét tudod vágni. -> ...így ezt akkor érdemes használni, ha hazafelé jössz, és otthon szét tudod vágni.
...lehet a kézipoggyászodnak már nem lesz helye az ülések feletti tartókban és azt a gép gyomrába viszik. -> ...lehet, a kézipoggyászodnak már nem lesz helye az ülések feletti tartókban, és azt a gép gyomrába viszik.
A stressz miatt, lehet elfelejted lezárni vagy kivenni belőle az értékeket. -> A stressz miatt lehet, (hogy) elfelejted lezárni vagy kivenni belőle az értékeket.
...mert nyílván az a logikus hely és a szarkák is ott fognak először kutakodni. -> ...mert nyilván az a logikus hely, és a szarkák is ott fognak először kutakodni.
...viszel magaddal ,így azonnal látják, hogy érdemes-e belenyúlni vagy inkább hagyják a fenébe... -> ...viszel magaddal, így azonnal látják, hogy érdemes-e belenyúlni, vagy inkább hagyják a fenébe...