Visszamosolyogtak rám Szlovákiában

A Lonely Planet, a világ egyik vezető útikönyv sorozata összeállította azon országok listáját, amelyeket érdemes 2013-ban felfedeznünk. Szlovákia, "a kis nagy ország" is közéjük tartozik, így a síszezon elején, a kevés hó ellenére a Magas Tátrába látogattunk, ahol 2022-ben a lengyelekkel közösen téli olimpiai játékokat szeretnének rendezni.

Nem vagyok profi síző, de sok éve járom Európa sípályáit. Szlovákia nem tartozik a kedvenceim közé, ami a havas pályákat illeti. Biztos a rosszul sikerült gimis sítábor miatt vagyok ezzel így, pedig a szlovákok sokat fejlesztenek, újítanak, építenek. Ezt egy éve az Alacsony Tátrában, Chopokon már megtapasztaltam, ahol nagyon kellemes meglepetés ért.  A Lonely Planet toplistája miatt egy újabb sípályát látogattam meg a szomszédban, hiszen ha szerintük érdemes valahova elmenni, akkor ki vagyok én, hogy ellenszegüljek?

Forrás: Gyémánt Balázs
Felvonó Tátralomnicon

Az idei a 130. téli szezon a Magas-Tátra történetében, pedig a XIX. század végén még azt feltételezték, hogy a helyi téli körülményeket a turisták nem élhetik túl.  130 éve egy orvos, Szontagh Miklós úgy döntött, hogy privát szanatóriumát télre is nyitva hagyja. Abban az időben ugyanis a síelés még a szanatóriumi kezelés része volt. A doktor azt akarta bebizonyítani, hogy a tátrai klíma és környezet nemcsak nyáron, de télen is pozitív hatással van az emberi szervezetre. Igaza volt.

Három az egyben

A Magas-Tátra, szlovákul Vysoké Tatry a Kárpátok legmagasabb hegyvonulata. Az egész területe nemzeti park, amely 100 millió évvel ezelőtt keletkezett. A hegyvonulat nagyobb része a szlovákokhoz, kisebb része Lengyelországhoz tartozik. Ez Szlovákia egyik legnépszerűbb télisportrégiója, ahol három síközpont található egymástól nem túl nagy távolságra: Tátralomnic, Csorbató és Ótátrafüred. Habár nincsenek összekötve, autóval mégis hamar át lehet menni egyik pályáról a másikra.

Összesen 22 kilométernyi sípálya, 20 sílift, harapnivaló hegyi levegő, lélegzetelállító panoráma és szikrázó napsütés garantálja, hogy kellemesen telik majd el itt az idő. Általában öt hónapon át fedi hó a terepet. A pályák jól karbantartottak, de a profi sízők és azok, akik a több száz kilométeres osztrák vagy francia központokon nőttek fel, hamar megunhatják a szlovák pályákat.

Szállás kilátással és wellness-szel

A tátralomnici Grandhotelben a hatalmas svédasztalos reggeli várakozáson felüli volt. Ahogy maga a szálloda is. Leszögezem, hogy nem vagyok oda a nagyszállókért, pláne ha azok az elmúlt évtizedek átkos nyomait is magukon viselik. A szobák egy része felújított, de nem a gagyi módon, hanem modern, ízléses kivitelben: az ezüst és a lila játszik a kortárs szobrokkal és minőségi drapériákkal a jól megvilágított kellemes terekben. Némelyik szobában még kandalló is van. Az erkélyes szobák pedig megérik a felárat: a felkelő nap a hófödte magas hegyek között, a néha-néha arra repülő eltévedt madarak, a hóágyú monoton hangja, éjszaka pedig a csillagos ég még az urbánus vendéget is leveszik a lábáról. A hotel wellness részét mindenképpen ki kell próbálni, mert letisztult a design, kellemes a légkör. Az udvaron jacuzzi és termál medence. Kicsit Benny Hill-es a hangulat: a fehér köntösös vendégek nagyon furcsa hangokat adnak ki , amíg a fűtött térből átfutnak a meleg vízbe. Ugyanez van visszafelé is, amikor a jéggé fagyott papucsukba próbálják belepasszírozni a lábukat. A felnőtt részen pedig úgy dobálják le magukról a ruhát a szauna és gőz szerelmesei, mint sógoraink Ausztriában.

Forrás: Gyémánt Balázs
A Grandhotel Tátralomnicon

 
Első nap irány a tátralomnici pálya, ahol akár 2196 méter magasból is csúszhatunk az ország leghosszabb és Közép-Európa legnagyobb szintkülönbségű pályáján. A 8 üléses sílift újdonság, a régebbi sílifteket felújították, kipárnázták az ülőkéket. Tíz, többnyire kék és piros pálya és ugyanennyi sílift várja a sportolókat, a vagányabbaknak a freeride zone adja az adrenalint, természetesen van gyerekrész, kölcsönző és síiskola is.

Ezek ma már persze szinte minden magára valamit is adó sípályán megtalálhatóak. A technika adott itt is, de valamiért hiányolom a nyugati hangulatot. Elismerem, hogy szezonnyitáskor jártam ott, de egy mosolyt nem tudtam kicsikarni a síkölcsönző személyzetétől, még az étteremben vagy a hüttében is csak erős provokáció után mosolyogtak vissza rám.

Az egyedüli kivétel ez alól Szlovákia legmagasabban található kávézójában volt. A Lomnici-csúcson van egy apró kávézó, amely kabinos lifttel érhető el a középállomástól. A csúcsról, 2634 méter magasból a panoráma lélegzetelállító. Még Magyarország is látszik tiszta időben, pláne azoknak, akik kimerészkednek a szabadon álló fémhídra. Olyan mintha a Titanic orrában lennénk: csupán a véletlen műve, hogy itt is jéghegyek vannak előttünk?

Forrás: Gyémánt Balázs
Kilátás a lomnici csúcsról

Napkövetség jótékony célokra

A Lomnici-csúcson található a világ legmagasabb nagykövetsége: a Napé. Ez az egyedüli olyan szervezet, amely a napsugarakkal foglalkozik, és amelyre a Nap törvényei az érvényesek, de mégis a Föld összes lakóját képviseli. Központja pedig a kávézó előterében van, ahol egy zászló és fémtábla jelzi azt több nyelven. Az alapító okiratot a Nap szignálta egy nagyító segítségével.

Olcsó reklámfogásnak tűnhet a koncepció, de nem az, mert a Szlovák Külügyminisztérium, a NASA és az ENSZ is támogatja azt a jótékonysági szervezetet, amely létrehozta a Napkövetséget. A Good Angel projekt beteg családokhoz juttatja el a pénzt, amelyet a nagykövetek oklevelének árusításával és napsugarak "ajándékozásával" szereznek.

Forrás: Gyémánt Balázs
A Napkövetség címere

Ha a tátralomnici pályákat felszántottuk, mehetünk a régió másik részébe: a legmagasabban fekvő tátrai település a Csorbató (szlovákul Štrbské Pleso) amely az azonos nevű tó mentén található. Átlagosan 120 napig lehet itt síelni. A központban többek között 3 ülőszékes felvonó van, a leghosszabb pálya 2600 méteres. A legtöbb pálya könnyű, gyerekeknek és kezdőknek ideális a tanulásra, a profik pedig itt csiszolhatják technikájukat. Az egynapos síbérlet 31 eurótól kapható, amellyel akár két régiót is be lehet síelni. Az ötnapos bérlet mind a három központban érvényes, főszezonban 145 euróba kerül.

 A Csorba-tónál a legjobb élmény a csákányos síliftezés volt: tíz percen keresztül fehér fenyőfák között siklottam a gondolataimmal. A lécem alatt ropogott a friss hó, körülöttem minden nyugodt volt. Az egyik faágról hirtelen rám hullott egy kevés hó, amely épp jókor ébresztett fel a téli álomvilágból, mert majdnem a sílift forgójára csúsztam fel. Néhány fiatal lány jót nevetett rajtam, amin elvörösödtem. Ezt persze nem látták, mert a hidegben mindenkinek piros az arca, meg a kötéseikkel voltak inkább elfoglalva. A völgyből érkező cicanadrágos sífutókra lettem figyelmes, akik olyan elszántsággal meneteltek felfelé lécükkel, mintha a havasi jetihez lennének hivatalosak délutáni teára.

Forrás: Gyémánt Balázs
Síelő a Csorba-tónál

A régió a sífutók kedvelt helye Az idei téli szezonban összesen 25 kilométernyi, különböző hosszúságú, karbantartott pályán lehet léccel futni, de több kiránduló útvonal is van a környéken, még akadálymentes is akad.

Ötkarikás kilátások

Nagy fejlesztések vannak kilátásban, 2022-ben világeseményt akarnak itt tartani. "Már többször szerettük volna megrendezni a szlovák Magas-Tátrában a Téli Olimpiai Játékokat, de soha nem mi kaptuk meg a jogot. Most Lengyelországgal közösen pályázunk, így Krakkó, Zakopane és a szlovákiai Alacsony és Magas-Tátra rendezné a 2022-es téli olimpiát. Így az egész világ megismerné a hegyeinket" - mondta Juraj Chovaoak, a helyi turisztikai hivatal szakembere.


Pirohy és tátratea

A kemény mínuszok, a sportolás, a környék wellness hoteljei vagy a poprádi Aquacity (amely érvényes síbérlettel rendelkezőknek ingyenes transzfert biztosít a sípályák és a vízi park között) gyorsan meghozzák az étvágyat. A pályákon található hüttékben a sztrapacska mellett érdemes megkóstolni egy másik tradicionális szlovák ételt a pirohyt, amely egy juhtúróval töltött krumplis derelye snidlinges tejföllel és szalonnadarabokkal megszórva.

Forrás: Gyémánt Balázs
Ha túl sok tátrateát iszik az ember, könnyen találkozik a Jetivel

A sípályákon elégetett kalóriák így gyorsan visszajönnek, pláne, ha mellé tátrateát iszunk, ami olyan, mint egy jeges tea felöntve alkohollal. Érdemes egy üveggel hazahozni belőle, mert még az üvege is nagyon mutatós. A pályákon azonban óvatosan a szesszel, mert egy síbaleset esetén a biztosító nem fizet, ha alkoholt találnak a vérünkben.

Erőss Zsolt és II. János Pál

Ha nagy a baj, akkor jönnek a hegyimentők. 2010 januárjában Erőss Zsoltot, Magyarország egyik legismertebb expedíciós hegymászóját a Magas-Tátra hegyi mentői segítették, amikor súlyos balesetet szenvedett, ennek következtében pedig jobb lábszárát térd alatt amputálták. Peter Sperk is részt vett Erőss megmentésében, aki elmesélte, hogy a nehéz és veszélyes akciók miatt már van védőszentjük. Boldog II. János Pál pápát választották patrónusuknak, mert a pápa imádta a tájat, a hegyeket, és többször járt a régióban - tette hozzá a hegyi mentő, akivel a beszélgetést egy telefonhívás szakította meg.  Valakinek biztos több pohárral jutott a tátrateából.

 

A Lonely Planet szerzői nem tévedtek: feltörekvőben van a szlovák idegenforgalom, érdemes 2013-ban itt síelni, de a profik azért még ne cseréljék le kedvenc európai síközpontjaikat. Az árak barátságosabbak, a szolgáltatók rohamosan fejlődnek, és elvétve, de lehet találni már mosolygós helyieket is.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr258125558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Booking.com

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (18) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (16) biztonság (3) bor (3) Budapest (11) budapest (3) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (4) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (5) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) Köln (3) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (24) NEW YORK (6) New York (12) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olaszország (3) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (42) provence (5) rádió (3) Reggeli (5) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (12) Sajtó (30) sajtozsemle (32) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Stuttgart (3) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (4) USA (33) utazás (10) utazas (48) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása