Női Jézus. Autós szentély. Nikita a delfin. Gladiátor nagyi. Jóga Salamonnál. Tevegruppen a sivatagban. Transzban a tengeren. Szürreális élmények Izrael legdélibb városában Eilaton.

Nem félsz, hogy lelőnek?

Minden izraeli utazásom előtt ezzel riogatnak a barátok, most persze megint aktuális lehetne a helyzet, hiszen a Sinai félsziget északi csücskébe Eilatra utaztam, pár száz kilométerre onnan, ahol lezuhant nemrég az orosz chartergép. Nem, nem félek!

Nyáron 45 fokos rekkenő hőség fogadott volna, novemberben a huszonfokok és a napsütés nagyon kellemes. Ilyenkor nem érdemes délig aludni, mert délután 5kor lemegy a nap, ami persze fantasztikusan világítja meg a közeli hegyeket. A szomszédos Jordánia sziklái vörösben és narancsban, majd lilában és magentában tündökölnek.

A nemzetközi repülőtér, az Ovda Red Sea Airport 45 perc autózásra van a legdélibb izraeli várostól, ahova most már közvetlenül is el lehet jutni Budapestről a Ryanairrel. A reptérről az egyiptomi határ mentén vezet az út Eilatra, a mustársárga sziklák mellett nem olvad bele a környezetbe a szürke határkerítés. Életnek itt a sivatagban nem sok nyoma van. Autósból szinte egyet sem láttam, néhány madár repült el a fejünk felett, rend és béke volt.

Először azt tapasztaltam Eilatról, hogy olyan mint Siófok csak delux kiadásban. Ott a parti korzó, ahol csilivili boltok kínálják a gagyi szuveníreket, ahol lehet "Zsuzsivonatozni" vagy neon ringlispielezni és ahol pár sékelért csinálnak rólad egy bénácska karikatúrát. Persze ezeket a kötelező nyaralóhely kellékek a gyerekekkel érkezők imádják. A kicsiket lekötik a fények és hangok, a felnőttek addig nyugisan tudnak frissen préselt gránátalma juice-t inni.

Ha azonban kicsit megtervezzük az eilati telelést, akkor zsuzsivonat-mentes fantasztikus élményekben lesz részünk. A jó idő és a tengerparti feeling adott, lehet napozni, vízisportolni. Ha nem figyelsz oda a bérelt hajóddal akár még a Jordán vizekre is könnyen átsodródhatsz.

Az egyik naplementei futásomkor a jordániai ellenőrzőpontig futottam. Hatalmas táblák hirdették, hogy ne menj tovább, de a kíváncsiság hajtott és mivel kocogott más is előttem, így követtem. Azért az aknákra és katonai határzárra figyelmeztető jelzések után mégis inamba szállt a bátorság és visszafordultam. Elfutottam az ortodox beach mellett, ahol a vallásos nők és férfiak külön elkerített részen tudják élvezni a strandot, majd a nyugdíjasoknak készített tengerparti műanyag konditeremben nyomtam egy sorozatot a helyi öregekkel. 

A part mentén elegáns hotelek, vámmentes butikok és bárok sorakoznak. Az árak még a dutyfree övezet ellenére is magasak. Egy üveg víz 5-800 Ft-ba kerül a kis közértben, egy korsó sört a Three Monkeys bárban 2000 Ft felett mérnek, de mellé kapunk élő zenét is. Este 8-kor a parti sétányon ingyenes zumba órát tartanak, pár sarokra egy mobillal vezérelhető interaktív színes-zenés szökőkút táncol, a mellette lévő kifakult neon tábla pedig azt hirdeti, hogy Eilat testvérvárosai között van Sopron is. Magyar kötődés persze ennél jóval több van Izraelben, hiszem a zsidó állam megálmodója Herzl Tivadar Budapesten született.

Autós templom és gladiátornagyi

A parasailinges és banános bódék mellett begurul egy faborítású 1963-mas Peugeot 404-es. Kiszáll egy hosszabb hajú idősebb fickó talpig fehérben, fején szalmakalappal. Az autó úgy néz ki, mint egy terepasztal: a jeruzsálemi bibliai szentélyt építette fel rajta a francia fickó, aki több évtizede aliázott Izraelbe. Ő Herzl álmának egyik építője. Fa és műanyag figurákat, állatokat és épületeket ragasztott még a műszerfalra és a visszapillantó tükörre is. A francia autómárka oroszlán logója tökéletesen passzol Júda oroszlánjához.   

Ennél szürreálisabb élményt csak az esti Wow Splash showban tapasztaltam.  A hotel melletti pláza színháztermében revü műsorra voltam hivatalos. A las vegasi Cirque de Soleil showk és a párizsi Lido után sok újdonságot nem tudnak nekem ebben a stílusban mutatni. Haha, dehogynem! A szokásos artisták, zsonglőrök, bohócok, táncosok után jött Silvia Silvia. Szexi hosszú lábak, darázsderékig érő szőke haj, formás feszes hátsó, köldökig dekoltált bőrszerkó western csizmával. Egy húsz éves testben megjelent egy hatvanéves gladiátor nagyi egy tucat nyílpuskával. Drámai zene, majd lőtte a lufikat, volt, hogy egyszerre ötöt is a férje sziluettje körül. Aztán jött a nagy durranás. Egymással szembe állított hét felhúzott nyílpuskát. Egy almát tett a saját fejére és keresztet vetett. Néma csönd. Majd meghúzta a ravaszt, amely beindította a dominó nyílpuska záport. Az utolsó íj pontosan az alma közepén ment át a feje tetején. Wow. Silvia az America’s Got Talent műsorban is jól szerepelt, de vissza kellett mondania a versenyt, mert szerződés kötötte valószínűleg ide az eilati showba.       

Sivatagi show

A sivatag lenyűgözően kontrasztos. Vad és szeszélyes, mégis amikor ott jártunk békés és nyugodt volt. Mintha megállt volna az idő az ősi tengerek visszahúzódása után. Hatalmas sziklaformációk napközben pasztelles színekben vigyázban állva több millió év történéseit rejtik magukban. Egyiptomi fáraók, kincskeresők, teve karavánok járhattak ezeken az utakon, ahol mi is egy jeeppel zötykölődünk. „Ingyen masszázs” – mondja a jeep vezetője héberes angolsággal, majd megnyalja a szája szélét és jobban beletapos a gázba. Ez az autentikus hullámvasút és nem, ami Disneylandben van. Akár délre, akár északra indulunk el a városból sziklás sivatagi kalandban lehet részünk. Dél felé, amerre a teve farmok vannak, megállunk egy pihenőre. A kövek között cseppnyi életet látunk, félig elszáradt fák és sivatagi vad növények bújnak ki a nap felé bízva, hogy egy csepp víz éri majd őket. Ron Harari, idegen- és jeepvezető furcsa odaadással van a sivatag iránt. Habár a kitaposott úton haladunk, mégis érzem, hogy Ron mindent tud a környékről. Felkap a földről egy termést, a magot kiszedi belőle, két csepp vizet pöttyint rá és szemlélteti mi történik amikor néha esik az eső. A mag pukkan egyet, kinyílik és pár perc múlva egy zselés védőburkot képez maga körül. Nem engedi, hogy a víztől berohadjon és elpusztuljon. Életben akar maradni a zord körülmények között. Mintha egy biológia órán lennék, de amíg azokat nem szerettem, itt a helyszínen ez a kísérlet mégis elvarázsol. Ilyen az ember is, gondolom magamban, védőburkot képezünk, hogy átvészeljük a támadásokat.

Teve gruppen

„Csókolom, meg szabad simogatni a tevét?” – klasszikus kérdés lehetne, ha valaki a házi tevéjét vinné egy sétára a sivatagi panel körül. Tevegelés nélkül természetesen nincs sivatagi túra, így felpattanok Ady-ra, a karaván utolsó előtti kétpúpújára. Tériszonyom nincs a döcögős úton, ami a jeepezés után már meg sem kottyan. Próbálom feleleveníteni gyerekkorom egyik kedvenc Romhányi versét A teve fohászát:

Monoton
üget a süppedô homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog baktat.
Az itató tava távol,
s oly rettentő messze még az oázis. 

Átérzem a verset, főleg, hogy a kúp alakú púpon baktatok, a mögöttem jövő teve refluxos és attól tartok, hogy rám öklendezi az ebédjét, az előttem lévő teve pedig hátulról potyogtat. Az itató tavához, a tevefarmra tétován, de végül megérkezünk, ahol egy beduin sátorban tea és frissen sült olivás, krémes pitát készít nekünk Meir a tevahajcsár. Ő is imádja a sivatagot, a tevefarmon lakik és gyakran tölti az éjszakát a szabad ég alatt a barátnőjével. „Tudod, itt éjszaka furcsa dolgokat művelnek a tevék. A múltkor hármasoztak. Mi meg leskelődtünk.” 

Izraeli Grand Canyon

A Timna Völgy Eilattól északra 30 kilométerre található. Ez egy nemzeti park, amely az időszámításunk előtti 5. századi rézérc bányáiról vált ismertté. Az ősi bányák mellett a vallási helyeken ékszereket, szobrokat és hieroglifákat találtak. A tevecsont maradványok azt sugallják a kutatók szerint, hogy a bibliai alakok itt vonulhattak át. A park bejáratnál a felnagyított kétdimenziós hieroglifa alakokat a modern-kori művészek készítették autós csalogatónak. A sziklarajzok azonban eredetiek és Hathor szentélyét díszítik. Ő a bányászok egyiptomi istennője, aki védelmezte és segítette őket, hogy megfelelő érceket találjanak és azokból harci eszközöket tudjanak készíteni. Mellékesen ő a zene, a tánc és a termékenység istennője és a halottakat is ő üdvözölte a következő életükben. Korának reneszánsz asszonya lehetett.   

A hatalmas homokkövek között, a sárgás homoktengerben túrázunk. Ahol kékes-zöldes a homok ott érc lelőhelyek voltak, mondja a sivatagi vezető, aki egy nagy darab ércet talál a homokban, persze neki szeme van az ilyenekre. Szűk sziklafolyosókon préseljük magunkat át, aztán földalatti bányászüregben kúszunk, természetes íveket mászunk meg és végül az egyik sziklaszirtre felcsimpaszkodva, annak tetején megállva a csendet úgy érzékeljük, hogy beleordítunk egy hatalmasat a sivatagba. Ez is micsoda kettőség; mennyire jól szemlélteti a csendet a vokális kontraszt anyagunk. A visszhang pofázik csak bele a nyugalmunkba, ezzel jelezheti Hathor istennő, hogy menjünk tovább, ne zaklassuk az ősi szellemeket.

Sylvester Stallone itt forgatta a Rambó 3-mat. A filmben Afganisztánként szerepel az Arava sivatag. Amikor a színész gépe leszállt Izraelben, azt mondta, hogy „igen, ez egy olyan helynek tűnik, ahol le kéne forgatni a Rambót!” A stáb minden nap katonai ellenőrző pontokon ment át, hogy a díszletekhez érjen, aztán beöltöztek katonának és háborúba mentek. Amikor a valódi katonai repülők a fejük felett elrepültek kicsit összezavarodtak, hogy ők most a film szereplői-e vagy sem. Megint mellékesen, de ugyanabban a szállodában, a King Solomon Hotelben lakom, mint 1987-ben Stallone. A szobákat azóta persze felújították. 

Salamon oszlopainál érzem igazán, hogy milyen kicsi vagyok. A legenda szerint a bibliai alakhoz köthető az oszlopcsarnok, de ezt nem tudták igazolni, így én, amíg azt nem bizonyítják be a szél, víz és erózió munkájában jobban hiszek. A drámai sziklák tövében jóga fesztivált tartottak a látogatásunk előtt pár nappal. Több százan meditáltak egyszerre a megvilágított sziklák tövében naplementekor. A hely energiáját, a jógik és sámánok nyugalmát és az oszlopok mágikus erejét tényleg lehetett érezni.    

Jobb ahol nedves

Amíg a felszín felett kopárság van, a víz alatt fantasztikus az élővilág. Az aqabai öböl és a Vörös tenger kiváló búvárhelyszín. Ha valaki fél a mélységtől, akkor érdemes ellátogatni a víz alatti tengeri parkba és kilátóba.  Több méter mélyen nézhetjük meg a színes korallokat és tengeri halakat búvár felszerelés nélkül. Itt akár a cápamedence alagútjában is végigsétálhatunk. Érdemes ezután felfrissülni a pár kilométerre, a város déli részénél található korallzátonynál a delfinparkban. Szerencsére itt nem floridai vagy tenerifei delfin show van, ahol ugrálnak és labdáznak a betanított állatok, hanem szabadon, kényük-kedvük szerint mozoghatnak.

A belépőjegy ellenében strandolhatunk, nézhetjük ahogy etetik az állatokat és azok romantikáznak, kergetőznek vagy épp vadásznak valahol messze a vízben. Nem garantálják a delfinekkel az interakciót, azokat ugyanis nem csak azért etetik, hogy a turista le tudja őket fotózni. Én snorkelezni indulok és bízom benne, hogy a palackorrú pajtások majd közel jönnek hozzám és együtt mozgunk a vízben. A hosszúra nyúlt felkészítés és neoprém ruhapróba során megismerkedek Tzumival, a cunami cicával, aki a sznorkelszemüveg és pipák menedzsere a parkban. Egyelőre több négylábút látok, mint delfint.

„Biztos mosolyogni fogsz ha meglátsz egy delfint.

Így a szemüveged alá be fog menni a víz, de ne ijedj meg a sós víztől, nézd tovább a delfineket!”

– figyelmeztet Tzumi supervisora. A hosszas petting után végre bemegyünk a vízbe és elkezdünk úszkálni hármas csoportokban. A korallok színesek, látunk sok-sok halat a mélyben, és egy mini vizicsikót, de delfin még hírből sincs. Elfáradok a tempózásban és habár nehéz betelni a látvánnyal, mégiscsak a delfinek miatt jöttem. Aztán megjelenik Neo vagy Raja vagy Nikita vagy Luna. A fotók alapján még nem sikerült beazonosítanom őket. Tapizni nem szabad őket, hagyni kell, hogy szabadon mozoghassanak. Szinte a neoprém ruhámat érintik, amikor körülöttünk úszkálnak. Nagy önuralom kell, hogy ne simogassuk őket meg, pláne, hogy az egyik helyi nevelő úgy játszik velük, mintha a palotapincsijével szórakozna a nappaliban. Valamit beszélnek a delfinek és továbbmennek. Delfinúszás szabadban kipipálva. Úsztam és fotózkodtam már delfinekkel korábban Miamiban, ahol sajnáltam az állatokat, hogy naponta több tucat turista csimpaszkodik beléjük. A fotó ott mondjuk szuper lett a delfinsmárolásról, de ez mégis autentikusabb élmény volt a félvadonban Eilaton.

Effie, imádlak!

Az utazás egyik fénypontja a relaxációs medence program volt, itt a delfin parkon belül. Egy rozogának tűnő fa és fémvázas építményt benőttek az indák és pálmafák. Hangulatos puffok és chillout pamlagok, hűvös árnyak, gyertyatartók, rengeteg zöld növény és misztikus fények tarkították a helyet. Az asztalon aszalt gyümölcsök, magvak és izraeli borok kikészítve, mellette egy hatalmas tál helyi narancs, amiből frissen facsarhattál gyümölcslevelet magadnak. Amennyit csak akartál. Itt három különböző vizű medencében lehet pihenni. Édesvíz, tengervíz és nagyon sós víz, mint a Holt tengerben. A magas sótartalomtól magadtól lebegsz a vízen és a sebeid is hamarabb gyógyulnak be, persze először kicsit csípi a só.

A tengervizes medencébe megyek utoljára be, ahol Effie fogad, aki a helyi terapeuta. Felfektet a víz felszínén a karjára, mint egy kisbabát és lebegtet a vízben. A fülem a víz alatt van, ahol relaxációs zene szól, a terapeuta lépéseit sem erősíti fel a víz, mert ő egy kifeszített hálón táncol velem. Fél órán keresztül a víz áramlásának megfelelően mozgat, lebegtet, hullámoztat, közben kicsit nyomkodja a végtagjaimat.

Tíz perc alatt transzba estem a szeánszon. Éreztem ahogy eggyé válok a vízzel, ahogy nem bírom uralni a helyzetet a testem felett, ahogy az magától, illetve Effietől mozog.

Ahogy visszatértem a valóságba nem bírtam abbahagyni a mosolygást és belülről feltört valami, éreztem, hogy meg kell ölelnem Effiet. Nem akartam elengedni, de az időm lejárt és jött a következő páciens. Egy pohár Yarden chardonnay-vel befeküdtem magzatpózba egy babzsákra, az utolsó napsugarak finoman simogatták az arcom, alattam a delfinek játszottak az öbölben. Varázslatos volt.

Mellettem egy nő pihent széttárt karokkal, összezárt lábbal. A keresztre feszített Jézus képe ugrott be. Bár Jézusnál szerintem nem volt egy üveg helyi Goldstar sör. A nevét nem kérdeztem meg, de hívjuk Gertrudnak a német negyvenes nőt, aki elmesélte, hogy pár hónapja van Izraelben. Önkéntes volt Jeruzsálemben egy Holocaust túlélő néninél, akinek mindenben próbált segíteni. Nem jöttek ki túl jól, mert a néni nem tudta félretenni a németekkel szembeni ellenérzéseit, Gertrud pedig hívőként minden áron kollektíven vezekelni akart a múltért. Végül Eilatra jött pár hétre pihenni, amit földi Paradicsomként írt le. Pedig ő nem is került Effie kezei közé.    

Azt hiszem visszatérek még ide és akkor átugrok Jordániába is hátha ott is lesznek szürreális élmények. Persze csak ha akkor sem fogok még félni.

Az utat az Izraeli Turisztikai Minisztérium és a Ryanair szervezte. A gondolatok és fotók természetesen mind a saját élményeimet tükrözik.

Ne maradj le a többi bejegyzésről sem! Lájkold a facebook oldalt is!