Így cselezz a budapesti repülőtéren

ferihegy.png

Kétszázszor jártam eddig a budapesti repülőtéren. Ennyi idő alatt kitapasztaltam, hogyan spórolhatok pénzt, hogyan nyerhetek időt vagy épp kerülhetem ki a tömeget az utazásaim során. Felderítettem a „lisztferihegy” kevésbé ismert zugait, miközben a saját káromon tanultam. Íme, ezek egy hivatásos világutazó trükkjei a Budapest Airporton:

skycourt_kulso_1_resize.JPG

KIÉRKEZÉS A REPTÉRRE

 

VONAT 

A nyugati pályaudvarról indulnak a vonatok, de az IC járatokra pótjegyet kell venni. Ezt a vonaton is megveheted, de akkor 500 Ft büntetést kell fizetni. Online jegyvásárlás nem működött a MÁV oldalain. Budapesti tömegközlekedési bérlettel a sima vonatokra nem kell pótjegyet venni Ferihegyig.

BUSZ

A Deák térről induló 100-as busz praktikus, de ha Budapest bérlettel rendelkezel, akkor lehet nem akarsz még 900 Ft-os jegyet venni. Külföldi látogatóknak viszont szuper, mert nem kell átszállni vele. A tömeg nyáron brutális volt, időt kell szánni az utazásra, mert nem biztos, hogy az elsőre fel is fogsz férni. 

TAXI

Taxival mész ki? Szólj a sofőrnek előre, ha kártyával fizetsz vagy áfás számlát kérsz. Csak pár percig állhatnak meg a prémium parkolónál ők is.

PARKOLÁS

Autóval mész ki és ott parkolsz le? Foglald le előre a parkolóhelyet a reptér oldalán, mert így kedvezőbb lesz.

Ha a repjegy2fly (FRISSÍTVE 2019.szept.24.) kódot használod az online foglalásnál, 5% kedvezményt kapsz az árból.

Április 1-én bolondok napján minden évben akciósan lehet foglalni a helyeket.

Csinálj egy fotót az autóról és környezetéről, miután leparkoltál vagy írd fel a telefonod noteszába, hogy hol parkoltál. Ez segíteni fog hazafelé megtalálni az autódat.

Valaki autóval visz ki? A terminál bejárata elé bemehet autóval, de ha 5 percnél több idő telik el a be- és kihajtás között, akkor már fizetni kell. Ha be akar kísérni a terminálra a családtagod, akkor vagy az alsó parkolóban álltok meg és onnan kell behúzni és liftezni a csomaggal vagy a bejárat előtt kiszállsz, ő pedig leparkol az alsó parkolóba, ami olcsóbb.

UZSONNA

A 2B terminál érkezési szintjén van egy SPAR közért. Ha péksütit, csokit vennél, itt sokkal kedvezőbben kapod meg, mint az éttermekben. Ha valamilyen magyar gasztró ajándékot vinnél magaddal, azt is megveheted itt. Csak ne felejtsd el a feladandó bőröndödbe betenni (és becsomagolni) az Unicumot vagy pálinkát.

spar.jpg

Ha tömegközlekedéssel érkezel vagy a hosszútávú parkolóban álltál meg, akkor az érkezési szintről fel kell menni az indulási szintre. A nagy bőröndökkel a mozgólépcső nem a legjobb, de az alsó szinten a SPAR mögött vannak liftek is.

SZOLGÁLTATÁSOK

 A 2A terminálon van Posta. Nyitva hétköznapokon 8-12 óra és 12.30-15.30 között. Ha nem ebben az időben érkezel és még fel kell adnod egy levelet, akkor azt máshol intézd el.

A 2B terminál indulási szint galériájában van az OTP Travel utazási iroda egyik fiókja, ami minden nap reggel 6 és este 22 között van nyitva. Ha valami miatt új repjegyet kell foglalnod vagy biztosítást, szállást intézni és online önállóan nem tudod, akkor az utazási irodához tudsz fordulni.

Bőröndöt fóliázni mind a két terminálon lehet. A reggeli járatoknál számolj azzal, hogy várnod kell mire sorra kerülsz. A fóliázás nem garancia arra, hogy egy esetleges ellenőrzés során a csomagod nem nyitják fel. A reptéri szarkák ellen viszont védhet.

Ha sokat utazol, akkor érdemes beruházni egy bőröndbugyira. A Samsonite-nél lehet ilyen bőröndvédőket vásárolni, amit persze egy mozdulattal le lehet venni, de legalább a bőröndöd nem lesz karcos. Én is ilyet használok.

 skyview6_resize.jpg

BECSEKKOLÁS

Nem tudod, hogy az A vagy B terminálról indul a géped? A bud.hu-n vagy a mobilapplikáción menet közben is meg tudod nézni. Ezzel követheted az érkezés, indulás változásokat is. Ha fapadossal mész, valószínűleg a B terminál lesz a nyerő. Ha hagyományos légitársasággal a Schengen zónán belül, akkor A terminál. Inkább ellenőrizd indulás előtt. 

Az A és B terminálok között belül is át tudsz menni gyalog pillanatok alatt. 

img_2940_resize.JPG

A bőröndök feladása a check in pultnál a járat nyitása előtt 2 órával kezdődik meg. Ez főleg akkor érdekes, amikor a napi első járattal mész. Hiába érkezel három órával hamarabb, a bőröndöt nem fogod tudni feladni. Ha idő előtt érkezel, nézz utána, hogy az adott légitársaságok melyik pultoknál kezdi meg a checkint és állj be rögtön. Így elsőként fogsz sorra kerülni. Nem kell várni a táblán megjelenő pultszámra. A 2A terminálon az AF-KLM gépek a jobb szélen, a Lufthansa-Swiss-Brussels Airlines bal szélen szokott lenni. Ryanair, Wizzair és Easyjet a 2B terminálon, akár az újonnan átadott pultok mögötti résznél, mint a fenti képen látszik. 

Becsekkolás online – megkönnyíti a dolgodat, pláne ha csak kézipoggyásszal utazol. A fapados társaságoknál pedig rengeteg pénzt spórolhatsz meg, ha nem a pultnál nyomtatják ki a beszállókártyád. Nem feltétlenül kell kinyomtatni, elég ha az okostelefonodra letöltöd.

Töltsd le a légitársaság hivatalos mobil applikációját. Esetleg járattörlésnél könnyebbség lehet a gyorsabb ügyintézés miatt. 

Ha bőröndöt kell feladnod és otthon nem csekkoltál be, akkor a reptéri kék kioszkokat használd a nem fapados cégek járatain. Ezeken ki tudod választani az ülésedet, esetleg fizethetsz jobb ülésért is. Általában a csatlakozó járatok üléseit is itt kiválaszthatod. Inkább ezt intézd el, minthogy előbb beállj a csomagfeladós pultba, mert lehet, amire sorra kerülsz, a kiszemelt helyeket már kiosztották.

img_0938_resize.JPGIndulnak haza a Szigetlakók, akik egyenes a buliból érkeztek a reptérre hajnalban. 

A pultoknál nem kell hőzöngeni, ha valami rosszul alakult. A legjobb módszer, ha kedvesen megkéred a pultban ülőt, hogy segítsen vagy nézze el az apró túlsúlyt. Bár néha a hatalmas botrány kiverése is segíteni tud, de ezt nem ajánlom. Ne a pultban ülőt utáld vagy szidd, ha a gép késik vagy már nincs folyosó melletti ülés. Ő nem tehet róla. 

Ha nagyobb/több kézipoggyászod van, mint amennyit vihetnél (hagyományos légitársaságnál), akkor érdemes korábban a pultnál becsekkolnod. Ha látják, hogy mindenki nagy kézivel utazik az adott járaton, előbb utóbb el fogják venni a későn érkezőktől és a gép gyomrában szállítják. Ha átszálló utas vagy, akkor ez kellemetlen lehet.

Miután megkapod a bőröndcímkét, készíts róla egy fotót. Ha elveszítenéd menet közben és a végén a bőröndöd sem érkezik meg, akkor ez jól fog jönni. Ha a beszállókártyád veszíted el, akkor a hagyományos légitársaságok újat nyomtatnak neked a kapunál. 

Ha extra akkumulátort szállítasz, azt a kézipoggyászba kell tenni, nem a feladott bőröndbe. 

 skycourt_beslo_2_resize.JPG

BIZTONSÁGI ELLENŐRZÉS

 

Ha a B terminálon (fapadosoknál) kanyarog a sor a biztonsági ellenőrzésnél, cammogj át az A terminálra, ahol kevesebben lehetnek. Nem árt előre megnézni az indulásokat a reptér honlapján, mert abból már lehet előre látni melyik oldalon lesz nagyobb a tömeg.

Ha nagy a sor, vegyél priority kupont, amivel előre mehetsz a biztonsági ellenőrzésnél. Ez 1500 Ft-ba kerül. Ezt a reptéri automatákból is megveheted az ellenőrzési pontok előtt, vagy egyes légitársaságoknál a repjegy foglaláskor is van ilyen opció.

Ha törzsutas vagy, esetleg business osztályon utazol, akkor a legtöbb esetben fizetés nélkül jár a priority security. A B terminálon ez a nagy sor mellett jobbra található, az A terminálon a kanyargó sor mellett balra van.

A csomagellenőrzést felgyorsítja ha az összes fémes kütyüdet a táskádba teszed. A kabátot, övet le kell venni, néha a cipőt is. Ha nincs rajtad zokni, lehet kérni műanyag zacskót a lábadra. A laptopot ki kell venni a tartójából és külön tálcára tenni. A folyadékokat (100 ml alatt) átlátszó zacskóba kell tenni. Ha van a táskádban olyan tárgy, ami gyanús lehet (szelfibot, manikűr szett), azt tedd inkább külön a tálcára.

A 100 ml-nél nagyobb tartályokat nem engedik be, akkor sem ha nincs tele. Hiába van kevés sampon a nagy flakonban, ha annak a mérete nagyobb, mint 100 ml.

A drónokat a Budapest Airport biztonsági ellenőrzésen nem lehet bevinni. EZ AZ EGYETLEN REPÜLŐTÉR, ahol az elmúlt években jártam és ahol a feladott bőröndbe kell tenni ezeket az értékes kamerákat. Ha drónnal fotóznál, akkor bizony fel kell adnod csomagot, akár a kézit, mert nem viheted be a repülőtérre. Ezt az intézkedést sehol máshol nem tapasztaltam és felháborítónak is tartom. Az extra elemeket viszont nem adhatod fel, azt a kézipoggyászban kell tárolni.

 skycourt_belso_4_resize.jpg

TRANZIT ZÓNA

 

A vámmentes boltban akkor tudsz olcsóbban cigit vásárolni ha a schengeni zónán kívülre utazol. Ehhez be kell mutatni fizetésnél a beszállókártyádat és figyelj arra is, hogy más a csomagolása a vámmentes ciginek (átlátszó műanyagban van).

A Heinemann Duty Free üzletben vagy online előre igényelj ingyenesen Heinemann & Me törzsutas kártyát. Ezzel pontokat tudsz gyűjteni, illetve kedvezményeket kaphatsz.

A szülinapodra 10 eurós utalványt küldenek és minden hónapban egy termékre extra kedvezményt kapsz.

Egyes reptereken, ahol szintén ez a cég üzemelteti a reptéri üzleteket egyéb kedvezmények is járnak. Például német repülőtereken ingyen kávét kapsz ha bemutatod a kártyád. A budapesti repülőtéren sajnos ingyen kávé nincs, viszont 20%-kal olcsóbban veheted meg a security elsőbbségi kupont. 

Ha italt vásárolsz (vagy bármilyen 100 ml-nél nagyobb folyadékot) és átszállsz egy másik repülőtéren, akkor mindenképpen vákumozott zacskóban kell átvinned, amit nem nyithatsz ki, amíg a végcélhoz nem érsz. A számlának is a zacskóban kell lennie. Ha az átszálló repülőtéren a terminálváltás során lesz biztonsági ellenőrzés, akkor ott nem biztos, hogy átengedik azt a folyadékot. Ez visszafelé is érvényes lesz.

Ha rendelkezel Mastercard gold bankkártyával, akkor használhatod az emeleten a Mastercard lounge-ot. Ha business jeggyel utazol vagy törzsutas vagy (bizonyos szint felett) ingyen használhatod az üzleti várókat. Itt kaja, pia és újságok várnak. A választék elég szegényes és rossz minőségű sajnos ezekben. Az üzleti várókba vehetsz a helyszínen is belépőt. Ez nem éri meg, inkább menj egy külső kávézóba és ott költsd el ugyanazt a pénzt.

Remek ajándék lehet, ha a Skycourtban található Szamos cukrászdában valami magyar finomságot veszel és még aznap frissen adod oda ajándékba.

VÍZ

Az újságosnál tudod a legolcsóbb palackos vizet venni. A hűtőben szem magasságban lesznek a drága vizek, az alsó sorokban pedig az olcsóbbak.

Én viszek magammal a reptérre egy félig teli műanyag flakont. A vizet a biztonsági ellenőrzés előtt megiszom, az üres üveget beviszem és megtöltöm a mosdóban. A terminál végéken található mosdókban volt hidegvíz, az üzletekhez közelebbi mosdókban langyos víz volt csak.

A különböző bankok képviselői bankkártyákat akarnak rád tukmálni a reptéren. Ha nem akarsz a direkt marketing része lenni, akkor a „Magyarországon él?” kérdésükre válaszold azt, hogy nem. Onnantól kezdve nem nyomulnak az ajánlatukkal.

Ha nem a Schengen zónába repülsz, akkor lesz útlevél ellenőrzés a reptéren. Indulj el időben a kapuhoz, mert lehet sor lesz. Itt van egy számítógépes útlevél ellenőrző kioszk, ami még sohasem működött, amikor ott jártam. Külön sor van az EU és nem EU állampolgároknak. Az útlevél ellenőrzés után is van vámmentes bolt, újságos és étkezési lehetőség, valamint business lounge is.

 skycourt_belso_5_resize.jpg

BOARDING

 

A beszálláskor nem érdemes utolsónak maradni a hagyományos légitársaságoknál, mert ha megtelik a gép a kézicsomagokkal, akkor a később érkezőktől el fogják azokat venni és küldik a gép gyomrába. Ha két nagyobb kézitáskád van (kis bőrönd és nagyobb hátizsák) jó eséllyel fogják elvenni tőled. Ezt az Air France-KLM járatain gyakran érzékelem.

Legyen nálad egy mini lakat, amit rá tudsz tenni a kézipoggyászra, ha azt a kapunál elvennék. Így megnehezíted a szarkák dolgát és biztonságosabban tudhatod a bőröndöd tartalmát. Ha elvennék a kézipoggyászod, az értékeket (pénz, dokumentumok, útlevél, laptop, fényképezőgép) vedd ki előtte. Legrosszabb esetben legyen egy extra műanyag zacskó nálad, amibe azokat be tudod tenni.  

low_cost_resize.jpg

A hagyományos légitársaságoknál először a business osztály utasai és a törzsutasok szállhatnak be. Két sor szokott lenni. Ne lepődj meg ha többen előre mennek. Ők nem biztos, hogy tolakodnak, hanem törzsutasok. Ha a te jegyedre nincs ráírva a törzsutas szöveg (skypriority, miles&more senator, stb) akkor nem mehetsz előre.

A fapados légitársaságoknál általában egy darab kézipoggyászt vihetsz fel, de azt sem garantálják, hogy felkerül melléd a fedélzetre. Ha a Wizzairnél priority beszállást veszel, akkor tuti felviheted és még egy kis hátizsák is lehet nálad. Az Easyjetnél hasonlóan, felárért vehetsz kényelmesebb helyet, amivel jár a priority és az extra kézicsomag is. Ez a priority viszont nem ugyanaz, mint ami a biztonsági ellenőrzésnél van.

A járatokra felviheted a duty free boltokban vásárolt holmikat. Legrosszabb esetben kérj egy műanyag zacskót a shopból és abba pakold bele az extra dolgaidat.

A fapados járatok a "csirkekarámból" indulnak. Egy ital automata van csak ott, de más üzlet vagy mosdó nincs. Ezzel számolj.

A csirkekarámhoz (amit a repülőtéren szakszerűen EBK-nak, vagyis egyszerűsített beszállókapunak hívnak) a terminál épületéből kell menned. Itt már egy automata kapunál leolvassák a beszállókártyádat. Azonban, ha a gép indulása előtt 15 perccel érsz csak oda, akkor a kapu nem fog kinyílni, mert akkor már nem fogod elérni a géped.

Ha az EBK-ból (csirkekarám) indul a géped és a beszállókártyádon az van, hogy VISACHECK, akkor a dokumentumokat még a becsekkolási pultnál kell bemutatnod. Akkor is ha nincs feladandó poggyászod. Ha csak a kapunál mutatod be, elviekben ott már nem tudják azt elfogadni. Mire kimész és visszajössz, a gép már el is indult.

Ha lekésed a fapados géped, akkor felár ellenében át foglalják a következő járatra. A Ryanair-nél ez 100 euróba kerül és a járat indulása előtt 40 perccel vagy indulása után 1 órával kell jelezned ("missed departure fee"). A Wizzairnél "elmulasztott indulás díja" címen 70 euróba kerül járatonként és utasonként. Az Easyjetnél "felszabadítási díj" címen ha a járat indulása után 2 órán belül megérkezel 100 euroért feltesznek a következő járatra. Ezeknél az eseteknél érdemes megnézni, hogy ha új jegyet veszel, olcsóbb lesz-e mint a módosítás. 

 skycourt_kulso_winter.jpg

HAZAÉRKEZÉS

 

Miután leszálltál a gépről, mész a bőröndökért. A biztonsági ajtó előtt és után is találsz mosdókat. A többség az előtte lévő részt használja, így ott nagy tömeg van.

Amennyiben a Schengen zónán kívülről érkezel, lesz útlevél ellenőrzés. EU-s állampolgárként használhatod az EU-s kaput. Itt gyorsabb az ellenőrzés. Ha nagy lenne a tömeg, próbálj meg előre menni, általában a jobb oldali pultoknál kevesebben vannak. 

Sajnos az a tapasztalatom, hogy hiába van a bőröndödön PRIORITY matrica (törzsutasoknál, business class), a budapesti repülőtéren azok dafke nem jönnek ki az elején. Így a feláras jegyed egyik szolgáltatása nem teljesül. Ez nem légitársasági mulasztás, hanem a reptéri rakodók nem figyelnek erre.

Ha sérül a bőröndöd vagy nem érkezik meg, feltétlenül jelentsd még bent a reptéren. Jegyzőkönyvet vesznek fel és amint megérkezik, kiszállítják. Kártérítés bőröndkésésért azonban nem jár, ha hazafelé késik a bőröndöd.

SOHA ne válts pénzt itt a repülőtéren a helyi pénzváltóban. Ez mondjuk nem a magyar utasoknak van, hanem az idelátogató külföldieknek. A valuta vétel és eladás között óriási különbség van. Akár 100 Ft különbség is lehet az euró/dollár vételi és eladási ára között. Felháborítónak tartom, hogy ezt megtehetik a gyanútlan látogatóval. Külföldi ismerőseiteknek mondjátok, hogy vagy a városban ATM-ből (nem a repülőtéren) vegyenek fel pénzt vagy akár kártyával is fizethetnek a legtöbb helyen (reptéri taxiban is). Ha külföldit láttok, aki pénzt akar váltani, jelezzétek neki, hogy az árfolyam itt az egyik legrosszabb és csak akkor váltson, ha nagyon nincs más opciója.

img_2967_resize.JPG

A magasabb árfolyamot azzal magyarázzák, hogy itt beszélnek idegen nyelveket a munkatársak és mivel leginkább veszik a forintot, így azt gyakrabban kell szállítani. Ráadásul duplaműszakban dolgoznak. Bár versenypiac van és mondhatjuk, hogy ez kényelmi szolgáltatás, mégis olyan lehúzós érzésem van tőle. Forrás

Ha taxival mész haza a reptérről, akkor a bőröndöknél van egy sárga kioszk, amivel meg tudod rendelni a taxit előre. Itt beírod az adatokat, kinyomtatod a vouchert és amint kiértél a taxi állomásra, ott az infopult oldalánál leolvasod a vonalkódot és mehetsz is a taxihoz. Ha nagy a sor a taxiknál (nyáron gyakori), akkor ezzel sok időt spórolsz meg. Ha senki nincs a sorban, akkor felesleges volt. Próba szerencse.

Csak a hivatalos taxit használd a repülőtéren. Ha nem a Főtaxi, hanem egy másik cég a kedvenced, akkor őket telefonon hívd, miután felvetted a bőröndöt és kiértél. Akkor pár perc alatt küldik az autót. A kijáratnál „official taxi” igazolványokat felmutató legények autójába ne ülj be. Inkább várd ki a sort kívül.

img_9440_resize.JPG

Ha autóval jönnek érted, akkor ne a prémium parkolóba (bejárathoz legközelebb) parkoljanak le, mert ha késik a géped és ők addig ott várakoznak, akkor horribilis összegeket kell majd a parkolásért fizetni. A legköltséghatékonyabb megoldás, ha a közeli bevásárlóközpontnál várakoznak, amíg te meg nem érkezel. Onnan 5-10 perc alatt beérnek a bejárat elé, ahol csak beszállsz az autóba és mehettek is. Így ha a behajtás-kihajtás között 5 perc van csak, akkor nem kell fizetni.

A 2B terminál érkezési szintjén van egy SPAR, ahol a legfontosabb dolgokat meg is veheted, így lesz tejed, kenyered otthon és nem kell a pakolás után kimenned még a közértbe.

Ha egy sim kártyára van szükséged, akkor a 2B érkezésnél a Vodafone-nál azt is beszerezheted, ahogy a BKK bérleteket és jegyeket is meg tudod venni az infopultnál.

Ha a BKK infópultnál nagy a sor, a buszállomáson kívül is van jegyautomata. Két busz állomás van, az egyik a 100-as gyors busz, ami a Deák térre visz, a másik pedig a 200-as busz, ami sok helyen megáll Kőbánya-Kispest előtt. Onnan pedig metróval vagy pótlóbusszal kell menned, amire szintén kell egy másik jegyet váltanod. Arra 350x2 Ft a jegy, a gyorsra 900 Ft és az egyenesen a belvárosba visz. Arra a budapesti bérlet nem érvényes. A 200-as buszról Ferihegy vasútállomáson is leszállhatsz, és onnan vonattal juthatsz a nyugatiba. Ha van budapesti bérleted, akkor nem kell fizetni, ha nincs akkor a konténeres pénztárban vehetsz. Viszont a lift ezen az állomáson szinte soha nem működik, így a bőröndöt neked kell le-fel lépcsőztetned.  

 

Ezeket a trükköket és tippeket önző módon félve írtam le, mert ha sokan megismerik a praktikáimat, akkor azok már nem lesznek hasznosak számomra. De talán így pár olvasómnak tudok segíteni az egyszerűbb, stressz-mentesebb és költséghatékonyabb utazás elindulásához. Bon voyage! 

Nektek milyen más praktikáitok, trükkjeitek vannak? Kommentben várom! 

 

Nézd meg a többi bejegyzést is a blogon! Iratkozz fel a Facebookon, Instagramon és Youtube-on!

the_1.png

Fotók forrása: saját képek és Budapest Airport sajtófotók 

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr614256269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BJ 2018.09.23. 13:56:04

Jo es objektiv beszamolo!

ételizésítő 2018.09.23. 14:29:24

A költséghatékony egy agyatlan tükörfordítás (cost effective). Magyarul úgy mondják: költségtakarékos.

Ez a hivatásos világutazó meg kicsit sem hangzott nagyképűen.

Jessss 2018.09.23. 14:42:04

Hatha ha vki ekkora nagyvilagitazo! Uresflakont visz meg toltogeti vizzel. Szanalmas poszt. Igazai hungaricum!

tokyo2 2018.09.23. 14:43:50

Értelmes összefoglaló, köszönjük! Hasonló tapasztalattal rendelkezem új info számomra nem volt, de a hivatásos világutazó nekem is kicsapta a biztosítékot. Szerényebbnek lenni nem szégyen.

Brekii 2018.09.23. 14:46:14

De most komolyan. Most önzetlenül félve kiadtad a nagy titkot? Én 6x utaztam repülővel és ezeket a "trükköket" mind ismertem. Egy utazó aki csak egy kicsit is megszervezi az útját és átlagos megfigyelőképességgel rendelkezik a második útjánál már mind ismeri. Ez a cikk max. azoknak jó akik még sosem utaztak repülővel, de igazán úgy is akkor látja meg a dolgokat ha maga is megtapasztalja.
Sokkal inkább a csekkolás menetéről, a biztonsági ellenőrzésről, a váratlan helyzetek kezeléséről lehetne trükköket, tanácsokat mondani. Ennek így sok értelme nincs.

akos873 2018.09.23. 15:07:40

Szerintem így összefoglalva hasznos. Pl. a parkoló online foglalás 5% kedvezményéről nem tudtam.

drdj · http://drdj.blog.hu 2018.09.23. 15:25:03

Üdv minden kedves trollnak!

Köszi, Balázs, bár már párszor én is megfordultam Ferihegyen, számomra is bőven volt újdonság a bejegyzésedben.

Pár kiegészítés a reptérre/-ről vonatozóknak:
1. A vonatok csak kb. fele érhető el felár nélkül, ugyanis az IC-k mellett a sebesvonatokra is kell extrát, gyorsvonati pótjegyet venni. Így maradnak a személy- és a zónázó vonatok. Viszont ha az ember neten veszi a jegyet és a telefonján bemutatja, jóval olcsóbb, mint a pénztáras/automatás megoldás.

2. Ferihegy megállóhelyről nemcsak a belváros érhető el átszállás nélkül, hanem egyes vonatoknál a 18. kerület (Szemeretelep, Pestszentlőrinc), illetve Kispest (KöKi, itt mindegyik megáll), Kőbánya (szintén KöKi és Kőbánya alsó) és Zugló (szintén megállós).

wrstjnethn 2018.09.23. 15:57:02

Kétszázszor mentél ki a reptérre, hogy észrevedd a Spart meg az OTP irodát??? Vagy a posta nyitvatartási idejét sikerült csak ennyi alkalom utan megjegyezni? Kemény csávó vagy.

Gabbesz 2018.09.23. 16:01:45

Parkolás: érdemes NEM a reptéri parkolót használni. A környéken van egy csomó magán parkoló, a neten meg lehet őket találni. Ezek a parkolók fele/harmad annyiba kerülnek mint a reptéren. Parkolás után és érkezéskor pedig ingyenesen elvisznek a terminálra vagy az autódig.

Gerardus A. Lodewijk 2018.09.23. 16:35:27

Ne bántsuk a szerzőt, ez a leírás szerintem nagyon hasznos lehet mindenkinek, aki még soha nem vagy mondjuk 3-nál kevesebbszer járt a budapesti utasrepülőterek legkiválóbbikán. (Más aligha talált benne új információt, talán a drónok feladását nem számítva.) És a szerzőnek attól sincs oka félni, hogy valami titkot elárult: direkt elolvastam még 1x ebből a szempontból is, semmi olyat nem közöl, ami felborítaná a rendet, ha sokan csinálnák.

Kánikula 2018.09.23. 16:40:21

Miért ne lehetne vonatra online jegyet venni?

mókusfülecske 2018.09.23. 16:41:55

Világutazó.....egy nagyképű selyemfiú vagy, aki a mosdóban töltögeti az üres palackot. Szánalmas kis puhapöcs lehetsz.

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2018.09.23. 16:50:27

Én a hitelkártyát áruló kiscsajoknak annyit mondok csak, hogy minimálbérre vagyok bejelentve. Működik.

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2018.09.23. 16:54:06

Még annyi, hogy nem vagyok hivatásos világutazó, de kb semmi újat nem tudtam meg. Jó mondjuk az emberek 95%-a totál homály mindenhez, nekik ez hasznos, de a nagyon tökhöz ez nem jut el.

ekat 2018.09.23. 16:59:14

@Gabbesz: Nem hiszem, hogy ez bárkit meglepne, aki foglalkozott a reptéreb / reptér körül parkolással. Viszont nem mindenkinek az a szempontja, hogy minél olcsóbb legyen valami, van akinek fontosabb, hogy minél kevésbé bonyolult / gyorsabb / mástól függő legyen a dolog.

ekat 2018.09.23. 17:04:49

Én még nem hivatásos világutazó sem vagyok, de ami érdekes számomra, azt én is ismertem. A SPAR-t, a postát meg a drónfeladást nem tudtam, mert nem volt, és soha nem is lesz ezekre szükségem.
A töltsd-meg-bent-az üres-üvegedet dologhoz (amit minden ilyen cikkben / posztban leírnak ) szerintem is elég... izé... spórolósnak kell lenni. :) Szerintem ennek egy hogyan-úszd-meg-minél-olcsóbban-az-utazást posztban lenne a helye.

naty77 2018.09.23. 18:11:31

Szerintem annak, aki nem utazik gyakran, vagy idősebb jó ez az összefoglalás.

Azért meg nem kell senkit cikizni mert tölti a vizes palackot. Én napi 5 l-t iszom, ha sokat kell a reptéren lenni, akkor 1 liter tuti ott fog elfogyni, miért vegyek horror áron vizet, ha megfelel a csapvíz is? Megtehetném, de inkább mindig van nálam üres fél literes palack. Sőt képzeljétek pár szelet csokit is szoktam vinni, mert mindig eszünk a gépen, de ha édeset kívánnánk közben jól jön. Nem egyszer késett a gép már és ültünk kint 4-6 órát.

Etniez 2018.09.23. 18:12:48

Négyből négyszer vittem fel a drónom a fedélzetre :D

Etniez 2018.09.23. 18:14:49

@Gabbesz: Nem igaz. Ha a saver parkolókat választod és legalább egy hétre mész, akkor alig olcsóbbak, cserébe nem tudsz besétállni.
Meg kell venni előre és kész.

Etniez 2018.09.23. 18:16:07

@DrSWAG_InstaProfessorOfYolo: én meg annyit, hogy nem kell, köszi. Ez is működik.

vavhab 2018.09.23. 18:52:11

En egyszer azt szeretnem megerteni hogy a Budapesti repteren miert szeretnek egyszerre 4-5 kulonbozo repulore is becheckineltetni ugyanazoknal a pultoknal. Igy lehet hogy az elotted allonak meg 2 oraja van indulasig neked meg csak 40 perc, es leragod a kormeidet hogy vajon feljutsz-e meg...
Ilyet sehol mashol nem lattam meg csak Budapesten.....

Tsteinar 2018.09.23. 19:18:41

Ez max egy kisokos azoknak, akik nem szoktak utazni. A mártírkodás a végén felteszi az i-re a pontot.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.09.23. 19:41:29

@ételizésítő:
A költségtakarékos azt jelenti, hogy nem kerül sokba, a költséghatékony meg azt, hogy megfelelő értéket kapsz az árért, baromira nem ugyanaz.

funfun 2018.09.23. 19:43:02

Balázs, sok időt szántál a posztra, mindenképpen dicséretes, de nem sok olyan infó van, ami új, még azoknak sem, akik ritkán repülnek. Sőt.

A vonat csak Ferihegy 1-ig jár, ott mindenképpen át kell szállni a 200-as buszra.

A 100-as busz valóban a Deákig megy 900 Ft-ért, szemben a 200-assal, amiről Kökin még metróra kell szállni, tehát 2 jegy. De a Deákról is csak tovább kell utazni valamivel, nem? Az sem végállomás rengeteg embernek, magyaroknak sem, nem budapestieknek főleg nem: vonathoz, távolsági buszhoz minimum egy jegy kell, tehát a BKV kihagyhatatlan.

A WC-kben VAN hideg víz, én legalábbis mindig találtam, én is ott töltöm a palackot.

Tegyük hozzá, fapadosnál van, hogy OLCSÓBB a levegőben enni-inni, mint a terminál éttermében. Wizzairnél 7-8 € egy olyan menü, amiben nagy szendvics, ital (üdítő, sör, bor) van, mellé ajándék csokival. Több menüjük is van, ami mellé valami ajándék jár: kávé, forró ital stb.

A reptéri parkolásnál fontos: minél korábban foglalunk, annál olcsóbb. És több parkoló között tudunk választani, nem vészes a gyaloglás. Az április 1-jei nagyon olcsó díj ötletéért külön kösz, ezt tényleg nem tudtam.

A security főleg reggelente nagyon gyors, szinte az összes nyitva van, akkor indul rengeteg járat, és baromi gyorsan megy. Amíg a sor kanyarog, kinézheti az ember az előtte lévő 10-20 embert lecsekkolva, kik mögé NEM jó beállni, amikor szétválik a sor a több security kapuhoz. Idősek (lassúak a szalagra pakolásnál), középkorú nők (még a szalagon is képesek a bőröndöt kinyitni és a sok kencés folyadékot ide-oda pakolni), fiatal lányok sok csomaggal, bőrönddel (szintén pakolós fajta). Bocs a szexizmusért, ez van. Ja, és nem árt figyelni az ott dolgozóra, aki gyorsítaná a folyamatot, mert van, hogy szól, vagy jelzi, előzd be a többieket, így 2-3 embert lehagyva rögtön a röntgenes átvizsgáló elé teheted a cuccod - amikor azok még javában pakolnak.

Ha olyan az idő, nem érdemes sok fémes elemet tartalmazó cipőt választani az utazáshoz, tuti levetetik. Télen pedig, vagy amikor bármi miatt bakancsban utazol, legjobb, ha már a sorban kilazítod a cipőfűződet, hogy könnyen kilépj belőle, tuti levetetik azt is.

A securityhez sorba állva NE szorongasd a kezedben az útlevelet/személyit, beszállókártyát, senki nem kéri, viszont könnyen a tálcában maradhat, amibe a cuccod pakolod. Vagyis miután beléptél a tranzitba, tedd el a táskádba, de legyen kéznél, mert a kapunál kell majd.

Ugyanígy a repülőbe lépve NEM kell útlevél, személyi, csak a beszállókártya. Ott már csak azt ellenőrzik, valóban jó gépre szálltál-e.

Még egyszer: nem fikázni akarlak, és dicséretes, hogy ennyi mindent összefoglaltál, tematikusan. És még nekem is volt benne új.

funfun 2018.09.23. 19:49:46

@mókusfülecske: És miért szánalmas pöcs a srác? Tényleg nem értem, ez olyan jó kis magyarosch dolog azért fikázni másokat, amit mi nem tennénk meg, vagy csak nem valljuk be.

Én is ott töltöm, nem azért védem a srácot, mert magamra vettem, hanem én is rablásnak tartom, hogy 600-800 Ft-ért vegyek vizet. Ha veszek valamit, azt már a fedélzeten teszem. Én is sokat utazom, 10-20 reptéri víz vásárlás árából már egy repülőjegyet is meg lehet venni, fapados akciónál. Ja, bár te biztos fapadosra sem ülsz, az is alja dolog lehet.

funfun 2018.09.23. 19:50:46

Balázs, még annyit, becsülendő, hogy a hozzászólások azonnal megjelennek, nem előzetes moderáció után, és a fikázásokat sem törlöd.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2018.09.23. 20:14:32

szánalmas vagy, öreg :D végigolvastam, de már a negyedik után gyanús volt, hogy ez csak valami troll bejegyzés lehet. mi ebben a hasznos szerinted, meg amihez 200x kellett utazni?

a nagy titkok, praktikák... hahaha :)

Balázs utazik · http://www.balazsutazik.hu 2018.09.23. 20:22:04

@ MINDENKI: ezt az üres palackba vizet töltök a csapból felháborodást nem értem. A környezettudatosság mintha meg sem fordulna senki fejében. Kevesebb szemét, műanyag, stb. Ha már a repülés ennyire nagy teher a környezetre, egy-két aprósággal lehet azt csökkenteni.

Az USA-ban mindenhol van ivókút a reptereken, sőt sok helyen palacktöltő is. A világ legtermészetesebb dolga, hogy az üres üvegedet csapvízzel megtöltöd. Az szomorú, hogy a budapesti reptéren erre csak úgy van lehetőség, hogy a mosdóba mész és a kézmosót használod.

Aki útnak indul, nem valószínű, hogy egy 500 Ft-os víz vagy 1000 Ft-os capuccino problémát fog okozni, de így ha spórolni akarsz, akkor tudsz és talán egy palackkal kevesebb szemetet termelsz.

@Kánikula: vonatra sem a MÁV applikációval, sem a weboldalon keresztül nem tudtam mobilról jegyet venni. Nem tudom mi volt a probléma, mert több böngészőből is próbáltam.

@vavhab: az, hogy egy légitársaság több pultot üzemeltet és minden járatára ott lehet feladni a bőröndöt a nemzetközi gyakorlat alapján meggyorsítja a folyamatot. Az USA-ban szinte az összes repülőtéren ez így működik, talán még gazdaságosabb is.

@Etniez: milyen, mekkora drónnal tudtál átmenni a biztonsági ellenőrzésen? Én dji Mavic pro-t használok és nem engedik át. Ez ki is van táblázva már a pultoknál.

@funfun: köszi az extra ötleteket. Szólásszabadság van, jöhetnek a vélemények, egyelőre bírom a kritikát.

mókusfülecske 2018.09.23. 20:30:47

@funfun: A stílusa miatt. Valószínűleg te is olyen vagy, ezért nem tűnik fel. Egy öntelt pöcs.
Valóban jól gondolod, mindenképpen kerülöm a fapadosokat. Szerencsére ag utazási célpontjaim miatt ez könnyedén megoldható.
Én sem szeretek 3-4 eurót fizetni egy palack vízért, de azért még haltam bele.

funfun 2018.09.23. 20:39:15

@mókusfülecske: Ja, hogy VALÓSZÍNŰLEG olyan vagyok? Akkor biztos úgy van, ha te mondod.

Remélem, eltartott kisujjal írtad, hogy mindenképpen kerülöd a fapadosokat.

Gtusa 2018.09.23. 20:43:22

Az az érdekes, hogy aki ezt a cikket elolvassa az ezekkel a "trükkökkel" teljes tisztában van. Egy világutazótól azért ennél több kell. Pl. hogyan jussunk be a lounge-ba kártya nélkül, hogy szerezzünk ingyen vizet (nem csapvizet könyörgöm), vagy hogyan foglaljunk legolcsóbban stb. Ezek az igazi trükkök de egy profi ezt nem is árulja el....

mókusfülecske 2018.09.23. 20:52:01

@funfun: hiába erőlködsz, nem veszem fel a kesztyűt. Nem Londonba szakadt hazánkfia vagyok, hogy onnan ingázzak haza, naponta lesve mikor tudok 2 fontot spórolni a jegyen.... Magyarországon végzek TERMELŐ munkát, (ha tudod mi az egyáltalán), napi 9 - 12 órában, gyakorta hétvégén is, tekintélyes adót fizetve mindezek után. Így pont leszarom a 7 eurós fillérbaszós jegyeket, ha évente elutazunk 1-2 alkalommal pihenni, nem ezen fogok spórolni. KLM, Lufthansa, Airfrance még sohasem hagyott szarba. És a karib térségébe amúgy sem jár "rájener".... Jó éjt neked, részemről lezárva.

ComLo 2018.09.23. 20:57:54

Első alkalomhoz, vagy (nagyon) kevésszer utazóknak igenis lehet ebben az írásban hasznos. És magában a szöveggel szerintem nincs is semmi probléma ...

... annál inkább a körítéssel. Ezek, a fent leírt csoportnak tényleg hasznos tippek, baromira nem az a kategória, amit csak 200 (külön kiemelve!!) utazással lehetne összeszedni. Az pedig nekem még ellenszenves is, hogy ezt a végén úgy tálalja a szerző, mintha leereszkedve a pornéphez eltartott kisujjal tálalná a szent grált ...

... a másik (ez inkább személyes) probléma, a "hivatásos világutazó"-val van. Ázsiában élek, számos ilyet látok, és tapasztalom az általuk keltett sztereotípiát.

Ahoz hogy "világutazó" legyél, leginkább sok pénz kell, és alacsony igényszint. Az elsővel nem foglalkoznék, ki hogy szedi ezt össze. A második viszont ahhoz kell, hogy alacsony szinvonal mellett sokáig ki tudd húzni idegen helyen. Alapvetően ezzel sem lenne gond, de ez, az esetek döntő töbségében, átlép egy határt, és (legalábbis errefelé), a helyiek kedvességének brutális kihasználását jelenti.

Amúgy a listához két megjegyzés: ha kocsival megy az ember, a Spar helyett sokkal praktikusabb megállni a reptér előtt jobbra a bevásárlóközpontnál (nem tudom a nevét sajna). Van egy hatalmas hipermakt, nagy választékkal, meg normális boltok.

Valamint, az is hasznos infó lehet, hogy a business váróba, csak magyar master card kártyával lehet bemenni.

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2018.09.23. 21:02:06

@Etniez: De az nem vicces, igy viszont csodas arcokat latsz utana.

funfun 2018.09.23. 21:03:59

@mókusfülecske: szánalmas vagy a találgatásaiddal és a hozzászólásaiddal. Egy sikertelen nő irigykedései olvashatók ki belőlük.

mókusfülecske 2018.09.23. 21:12:50

@funfun: 44 éves, sikeres, jómódú, életvidám férfi vagyok. Máshoz is ennyire értesz? Na most már tényleg végeztem veled, az ostobaság az sajnos, amit nem tudok tolerálni.

Borogy 2018.09.23. 21:14:18

Az tenyleg szomoru, hogy ez a balkani bud airport miert dragabb egy angol (London, Luton, Gatwick, Heatrow) vagy egy Olasz milanoi repulotertol... Ez a lehuzas mar szanalmas ami otthon megy...

Etniez 2018.09.23. 21:20:11

@funfun: ne egyél fapadoson, ha nincs pénzed akkor vigyél szendvicset. A repülőn csak hulladékot tudsz venni.

Etniez 2018.09.23. 21:25:14

@mókusfülecske: ha évente 40-60X repülnél, mint én, akkor foglalkoznánk a jegyárakkal.
Sokszor BA-val repülök, néha Ryanairnek, sok mindentől függ.
Idén használtam a Klm-et is, hulladék. Rosszabb volt, mint egy fapados.
Turkish Airlines so-so, Isztambuli görbe jó volt, Maldívra szar.
Üdv, egy "londoni fillérbaszó"

Etniez 2018.09.23. 21:26:57

@DrSWAG_InstaProfessorOfYolo: Ha sokkolni akarod őket akkor mond magyarul, hogy "nem beszélek magyarul". Erre mindig lefagy a szoftverük. :)

Etniez 2018.09.23. 21:29:03

Balázs, te meg csak utazzon, csináld ami jól esik. Otthoni magyarok mindig okoskodnak, meg jobban tudják, szard le.
Te életed, te utad.

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.23. 21:31:24

Az igazi heteroszekszuális és intelligens férfi nem kérkedik azzal, hogy hány ezerszer volt kénytelen Európa egyik legócskább repterére betenni a lábát. Csöndben jön-megy, és swechatról indul, ha van ideje.

Fapadossal kultúrlény nem utazik, az a legalja népségnek van.

A tippek aranyosak, de van még jó néhány, jóval hasznosabb dolog. De ezeket természetesen nem mondom el, jöjjön rá mindenki maga!

funfun 2018.09.23. 21:33:54

@mókusfülecske: ez de szánalmas, de tényleg. Mint a becézgetős, nőies nicked.

vanek ur 2018.09.23. 21:35:18

Nem értem, mi a gond azzal, hogy nem veszek a reptéren túlárazott innivalót, hanem feltöltök vízzel egy üres üveget - bár én inkább egy rendes kulacsot viszek. Akár fapadossal, akár rendes légitársasággal repülök. És tényleg sok repülőtéren van olyan ivókút, ahol külön palacktöltő csap is van, szóval máshol ezt teljesen normálisnak tartják.

Securityhoz trükkök:
- Tisztálkodószereket tartalmazó zacskó a hátizsákban külön kiszsebben van, pillanatok alatt ki tudom szedni. Bőröndbe is úgy érdemes betenni, hogy ne kelljen feltúrni az egész bőröndöt érte.
- Minden kütyüt, fémtárgyat (telefon, pénztárca, de akár tablet is) a kabát/dzseki/pulóver zsebébe teszek, amit amúgy is le kell venni. Sorbanállás közben az órám is oda kerül. Így nem kell ezeket ki- és bepakolni a nadrágzsebekből.
- A felesleges vetkőzések érdekében mindig megkérdem, hogy övet, cipőt le kell-e venni. A gyakorlat nemcsak repterenként változik, de időről időre az adott reptéren is.

Nem fapados légitársaságok reggeli járataihoz (különösen: Lufthansa csoport, Air France/KLM) érdemes a check-in nyitás előtt kiérni, mert ezekhez hoznak csoportokat is.

Kijutáshoz, de akár hazajutáshoz is érdemes megnézni alternatív szolgáltatókat, ha valaki nem akar tömegközlekedni, fizetni a reptéri parkolásért, és nincs ismerős se, aki kivigye/hazavigye. Olcsóbb, mint a taxi, 2-4 fő esetén pedig a minibusznál is.

Légitársaság appját érdemes letölteni, nemcsak az online check-in és az elektronikus beszállókártya miatt (nem kell kinyomtatni), hanem mert egy csomó infó kinyerhető az utazásról (kapu, repülőtér térképe).

Érkezők elé kijövők kövessék a járatot a Flightradaron, így kevesebb várakozással is megússzák, akárhol is parkoljanak. Ja, és elkezdik (végre) Ferihegyen is építeni egy parkolóházat, emiatt változik a parkolási rend a reptéren.

@Balázs utazik: frissítsd a mávos appot, droidon és almán is jó 2 hónapja megy a jegyvásárlás.

asdf 2018.09.23. 21:37:06

@Gabbesz: nettó baromság, az alternatív parkolók a félárat sem közelítik meg, nemhogy a harmadot. Hossztól függően 70-85% körülire becsülném az árukat a reptérihez. Én pont most parkoltam egy ötnapost, az 5000 ft versenyzett az 5600-zal, így nem Vecsésre mentem, mert ennyit nem ér az egész.

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.23. 21:37:25

@vavhab: az intelligens, heteroszekszuális férfi business classon utazik és azonnal ledobja a csomagot. A bőrönddel sorban állni nagyon gáz!

Megjegyzem a prio-s bőröndök kezelése a BUD-on SZÖRNYŰ, tényleg soha nem adják ki elsőnek! Alja népség!

funfun 2018.09.23. 21:39:52

@villám.ló.láng.nyelv: "Fapadossal kultúrlény nem utazik, az a legalja népségnek van.

A tippek aranyosak, de van még jó néhány, jóval hasznosabb dolog. De ezeket természetesen nem mondom el, jöjjön rá mindenki maga! "

Szánalmasság még jobban kimaxolva.

funfun 2018.09.23. 21:50:06

@asdf: Pontosan. Az a kis különbség (1-2 palack víz ára, hogy utaljak a vitatémára) szerintem nem ér annyit, amit időben veszít az ember. Plusz ugye ha jattot is adsz, máris ugyanott vagy.

Nekem a ferihegyi fapados parkoló tökéletesen megfelel, ha olyan járattal megyek (hajnali, vagy nagyon késő éjszakai), hogy kényelmetlen BKV-zni, és/vagy mert hosszabb a várakozási idő.

Na de én a legalja néphez tartozom, reptéren töltöm a palackom és fapadossal is utazom. Bár megnézném azokat a kékvérű arisztokratákat, akik nem hajlandó fapadossal mondjuk Eindhovenbe repülni, vagy csak Schwechatról hajlandók Berlinbe utazni. Nekem a sznobéria nem érne meg irányonként 3-4 plusz órát, hogy ne Ferihegyről repüljek. Főleg, ha meló miatt 1-1 napra kell elrepülnöm valahová. Amúgy saját cégem van, és baromira nem érzem úgy, hogy két kézzel kellene szórnom a cégem pénzét, hiába költség. De ezt nem értheti az, akit állami alkalmazottként adófizetők tartanak el.

funfun 2018.09.23. 21:52:07

@funfun: jav: "akik nem hajlandó fapadossal mondjuk Eindhovenbe repülni" akik nem hajlandóak.

Eindhovenbe amúgy csak fapados repül Budapestről. Bár aki Eindhovenbe megy, az se lehet sikeres, gondolom, oda is csak a legalja utazik.

sityak 2018.09.23. 21:52:28

Nem baj az, ha összeszedte az új utazóknak az infókat. Én sok éve utazom havonta többször, d enem nézem le azokat, akik nem.
Hanem az, hogy "a gépen mindig eszünk", már kicsapja a biztosítékot. A magyra ember alapvetően paraszti származású és (lehetőleg jó szagos) undorító zabálás nélkül nem bír ki 2 órát. A másik meg ott feszeng mellette 2 centire. ..
A legszebb élményem e tárgykörben az, amikor egy néni (2 órás út volt) kovászos uborkát vett elő nájlonzacskóból és szünet nélkül jólelkűen kínálgatott.

sityak 2018.09.23. 21:58:21

@villám.ló.láng.nyelv: Ne haragudj, de te idióta vagy. Nem szoktam ilyet mondani, de szükség törvényt bont.
Még egy: kérnék tanácsot arra, hogy ha havonta 2x Budapestre utazom péntek esteétől vasárnap estig, olyna helyről ahonna, fapados jár, különben átszállással 8 óra lenne az út, mi a teendő? Tekintve hogy látogatom a családomat, de fapadossal utazni ugye szerinted nem menő... Szűk látókörűnek lenni viszont igen, ha jól értem... (És még valami: majdnem biztos, hogy a jövedelmi szintem magasról veri a tiédet, de úgy szocializálódtam, hogy a nagyképű kevélység igen alacsony intellektusta utal.)

funfun 2018.09.23. 21:58:59

@sityak: Igen, ez a mondat nekem is fura volt. De a másik dolog, ami nekem zavaró és fura a gépen, ahogy kikapcsolja a kapitány a biztonsági öves jelzést felszállás után, mindjárt egy csomóan felállnak, ki pisilni, ki a megmacskásodott lábait kinyújtani, vagy a fenti csomagból kivenni valamit. Könyörgöm, nem órák óta kellett egy helyben szorongani.

De ki ilyen, ki olyan. Ez a felállás leginkább akkor zavar, ha folyosó mellett ülök.

havaz.petty.rianás 2018.09.23. 22:00:20

@mókusfülecske: finomam megjegyzem, hogy reptéren környezet - tudatosnak lenni maga az antagonizmus.

Ellenben úgy érzem, te buzi vagy. Nem lehet jó neked, sok benned a feszkó.

sityak 2018.09.23. 22:00:39

@funfun: Te komolyna nem érzed, mennyire égeted magadat?

Etniez 2018.09.23. 22:01:45

Bocsi a sok elírásért, telefonom javít hülyeségeket

sityak 2018.09.23. 22:03:43

@funfun: Te komolyan nem érzed, mennyire égeted magadat?
Amúgy mi az, hogy "rablásnak tartom, inkább a repülőn veszem"? Te utaztál már egyszer is életedben? Kétségeim támadtak... Az újságosnál 450-ért kaphatsz vizet, mondd csak, mennyi a repülőn?

funfun 2018.09.23. 22:07:45

@sityak: "Te utaztál már egyszer is életedben? "

Ma este ilyen szánalmassági verseny van, és neked is dobogós hely kell?

vavhab 2018.09.23. 22:08:55

@villám.ló.láng.nyelv: Ez nem intelligencia kerdese, sot meginkabb az intelligencia hianyara vall ha azt hiszed., hogy igen :D Ez penztarca es vagy egyeni perferencia kerdese. En tobbnyire munkambol kifolyoloag utazom, es sajanos a ceges policy nem engedelyezi a buisines class ticket vasaralasat 12 oranal rovidebb utakon.

vavhab 2018.09.23. 22:11:58

@Balázs utazik: Az USA-ban elek szoval bizton allithatom hogy itt nem szokas egy pultnal tobb gepet becheckineltetni. Persze a teljesseg kedveert tegyuk hozza hogy itt a legitarsasagoknak akar 20-30 pult is rendelkezesere all, nem ugy mint a Budapesti repteren. A BUD-on mar csak azert sem mukodhet rendesen ez a tobbszoros checkin mert fizikailag nincs hozza eleg hely, egyszeruen nem lehet tobb szaz embert kulrutalran sorbarendezni ket-harom pultnal amik elott nincs is hely.

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.23. 22:12:37

@sityak: IQ-m magasan az átlag felett, műveltségem kirívó, kritikádnak nem hinném, hogy van alapja.

Viszont ha már a véleményemet kéred, heti 2x fapadossal utazni szörnyű lehet. Életed haszontalan és sivár lehet. Gondolkoztál már az Öngyilkosságon. Ennél még az is jobb!

Remélem nem wizzairr-el utazol, szerencsétleneknek teljesen műszálas a formaöltözete!
Ha Ryainairral utazol, el ne mondd, semmiféle kapcsolatba nem óhajtok olyannal kerülni aki velük .... utazik.

funfun 2018.09.23. 22:13:25

@sityak: "Az újságosnál 450-ért kaphatsz vizet, mondd csak, mennyi a repülőn?"

Wizzair: 2 €. Akciókban (mással összevonva, vagy ha 2 üdítőt veszel) még olcsóbb.

wizzair.com/static/docs/default-source/downloadable-documents/junejuly2018_wizz_cafe_boutique_98c47815.pdf

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.23. 22:14:32

@vavhab: helyesírásból elégtelen kommentedre annyi a válaszom, hogy válts munkahelyet! Egyetlen munkahely sem kényszerítheti az alkalmazottait arra, hogy >>economy<< classon utazzon!

funfun 2018.09.23. 22:18:08

A kommentekből az alábbiakat tanultam meg.

1. Vizet reptéri WC-ben tölteni a palackba legalja.
2. Fapadossal repülni legalja.
3. Ferihegyről repülni Schwechat helyett legalja.
4. Akinek erről más a véleménye, az még biztos nem is utazott életében, valószínűleg még a szomszéd faluba sem, tehát legalja.

Az sajnos még nem futott be, de gondolom, aki a reptérre (természetesen a schwechatira!) nem hatlovas hintóval érkezik, hanem busszal, taxival, az is legalja.

vavhab 2018.09.23. 22:20:38

@villám.ló.láng.nyelv: Szerencsere nem kenyszeritenek. :) Abbol hogy belekotsz a heJesirasomba arra kovetkeztetek, hogy troll vagy. :)

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.23. 22:28:42

@vavhab: nem vagyok troll. Ez is nagyon nyugtalanító: mára már senki nem tudja, mi az a troll.

Olvass többet!

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.23. 22:34:00

@funfun: vonattal (??) és busszal a BUD nak nevezett 'reptérre' menni nagyon szomorú életre vall. Saját autóval menni siralmas ötlet. A vecsésen parkolás ötlete is elszomorít. Taxi még elfogadható, de csakis nemdohányzó!

vavhab 2018.09.23. 22:35:35

@villám.ló.láng.nyelv: De ha nem vagy troll miert viselkedsz ugy mint egy tipikus troll? Te most trollkodsz azzal hogy nem vagy troll?! :o

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.23. 22:37:08

@vavhab: sajnnos te már orvosi eset vagy. Sürgősen keress fel szakembert! Tessék, az ember ilyenekkel van egy repülőben összezárva! Még jó, hogy elválaszt a függöny, és nem látlak!

vavhab 2018.09.23. 22:39:06

@villám.ló.láng.nyelv: Feltetelezem valami borsodi zsakfalubol trollkodsz. :D Nem hinnem hogy futja barmilyen fuggonyre. :D Ha futja is az is maximum az utcatol valaszt el.

_B_ 2018.09.24. 05:40:25

annyira sötét emberek vannak.
miért gáz az üres palackot megtölteni?
nyugati reptereken már ivókutak és kulacstöltő csapok vannak. ha van iható csapvíz, minek vennél 500 ft-ért műanyagos vizet? vagy 800 ért fél liter üdítőt?
jaj legyen annak aki le meri írni, hogy otthonról is lehet szendvicset hozni jó alapanyagból, hogy ne kelljen valami hitvány fosra kicsengetni 1500 Ft-ot.
az összes reptéri árus a felkészületlen utazó masszív lehúzására van ráállva.
ez az írás feltétlen hasznos annak, aki ritkán repül, vagy 10 éve repült utojára, ha sikertelen lárszatemberek kárognak, azt érdemes figyelmen kívül hagyni.
+1 tipp a lehúzások elkerülésére, utazás előtt már hetekkel kezdj el írni egy listát a bepakolandó cuccokról. a legjelentéktelenebb dolgot is írd fel, így semmit nem fogsz otthon hagyni. a lista újrahasznosítható a jövőbeni utazásokhoz is.
sokszor repültem már, de a spart pl sosem vettem észre, az érkezési szinten nem szoktam téblábolni, egyenesen megyek kifelé :)

multifarkukutya 2018.09.24. 07:35:15

Annyi korrekció, hogy a MÁV Vonatinfo nevű appjával, a menetrend megnézése mellett, már lehet e-jegyet is venni, és letölteni a mobilra. Budapest-bérlet mellé pótjegyet is. Használom, működik, de legalább 30 perccel a vonat indulása előtt meg kell venni a jegyet. Nyugati-Feriheg menetidő: 22-25 , és 5-20 percenként jár. Az IC-kre pedig nem kell IC, csak gyorsvonati pótjegyet venni, ha nem az IC-szakaszba ülsz. A díjak amúgy Budapest bérlet mellé: Gyorsvonati pótjegy 135 Ft, IC pótjegy 820 Ft.

A többit köszönöm, épp jókor! :)

gigabursch 2018.09.24. 07:59:04

Már csak egy kérdésem van.
Dolgozol is vagy csak apuci pénzén utazgatsz?

Hörömpő cirkusz világszám 2018.09.24. 08:03:51

@villám.ló.láng.nyelv: rosszul tudod, a Wizzair-nél nem műszálas a formaruha, legalább is a bőrrel közvetlenül érintkező darabjai nem azok. Ha az lenne, már rég kipurcantam volna anafilaxiás sokk miatt, mivel allergiás vagyok a műszálra.

Balázs, a fapadosok a bádogból indulnak. Eddig nem ismertem azt a szót, hogy "csirkekarám".

Balázs utazik · http://www.balazsutazik.hu 2018.09.24. 08:07:19

@multifarkukutya: köszi, tudtam a mobilos máv jegyvásárlásról és próbáltam én, de nem adta fel a jegyvásárlási lehetőséget sem a weboldal, sem az app. Pedig próbáltam fél órával későbbi vonatra is. Most frissítettem az appot és kipróbáltam, működik. A saját kárán tanul az ember. Köszi az infót.

Ph0en1x 2018.09.24. 08:12:14

@funfun: Ugyan. Aki nem NER-es, és emiatt nem magángéppel utazik, na az a legalja.
Nekem már megvették a saját Boeingem. :)

Kánikula 2018.09.24. 09:16:18

@gigabursch: Igazi gyökér kérdés. Amúgy mielőtt írsz lehet olvasni kéne nem? Ott van fent egy Balázs link az oldal tetején minden kiderül ha rákattintasz..és olvasol úgy kb. 30 másodpercet..

mókusfülecske 2018.09.24. 09:30:22

@havaz.petty.rianás: tudod egyáltalán mit jelent az a szó, hogy antagonizmus? Te egy ostoba, buta ember vagy. Sajnos még ezen a világon, és pusztítod a drága levegő. De mivel szaporodásra képtelen csíra vagy, veled együtt megszűnik a probléma is.

mókusfülecske 2018.09.24. 09:36:52

@Etniez: mi van öcsi, betalált a londoni fillérbaszás? Látod, hülye gyerek, ez a tipikus sánta kutya esete. 60X repülni.....te komplett hülye vagy. Csak egy nem normális ember csinál ilyet, vagy aki lusta normális munkát végezni........esetleg Dubaiba jár orális kényeztetésre. Igen, te vagy a fasz rosszabbik végén..........

GGy 2018.09.24. 11:19:55

@villám.ló.láng.nyelv: Csak a kirívóan magas műveltséged miatt írom:

wizzairr-rel, nem wizzairr-el

teac 2018.09.24. 11:42:06

Meg nem ultem repulon. Mekkora legalja !!!

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.24. 11:47:06

@mókusfülecske: hogyne tudnám. Sajnos te viszont nem tudod, mert akkor nevetnél egyet!

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.24. 11:49:07

@GGy: én elgépeltem, kétszer nyomódott le az r betű, de te kétszer is rosszul írtad! Nagyon buta lehetsz, te szegény.

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.24. 11:51:58

@Hörömpő cirkusz világszám: Istenem, egy wizzair-es! Hová kerültem!!! A formaruhátok diralmas anyagból van, igénytelen műszál. Gondolom sötétben villog rajtatok a sok szikra! Borzasztó lehet annál a ...társaságnál dolgozbi, inkább mebj el feketemosogatónak.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2018.09.24. 11:52:12

Az indulási oldalon bent van egy Burger King. Normál áron lehet venni dolgokat. Ugyanúgy másik reptéren is normál áron vannak a fast food láncok. Érdemes használni őket, mert jelentősen olcsóbbak az egyéb kinálatnál.
Ez átszállásnál még fontosabb, amikor a kaja szükséges és nem opció.
Nyilván akinek a pénz nem számít, mert pl. a cége fizeti, a reptéri éttermek jók.

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.24. 11:53:15

@teac: mindenképp szomorú, hogy nem járulsz hozzá komolyan a globális felmelegedéshez! Hahaha!

gigabursch 2018.09.24. 12:26:32

@Kánikula:
Igazi gyökér böfögés...

mókusfülecske 2018.09.24. 12:34:49

@villám.ló.láng.nyelv: Azzal, hogy idegen eredetű szavakat használsz NEM megfelelő környezetben, csak a saját ostobaságod bizonygatod. Te ostoba hülye pöcs.

Etniez 2018.09.24. 12:38:37

@mókusfülecske: olyan szinten leszálltak és leszarom a véleményed, hogy nincs rá megfelelő szó, de majd gondolok rád Bora-Borán decemberben. Hogy te ide soha nem fogsz eljutni :D
Kis önélzetes lator.

mókusfülecske 2018.09.24. 12:41:30

Ha fele annyi helyre eljutsz vénségedre, ahány helyen én 44 éves koromra megfordultam, összeteheted a kezed. Menj csak Bora-Borára, kevés unalmasabb hely van nála. Voltam, köszönöm többet nem.

encir 2018.09.24. 12:53:23

Ezt a sok előkelő utast...eszem a zuzájukat...azt hiszik, hogy az elegáns műanyag flakonban nem csapvíz van :)
De vegyék csak meg drágán, amit fillérekért is lehet kapni. A környezettudatosságról meg annyit, hogy már egy palackkal is kevesebb is számít. Minden számít. Akinek esze van, annak nem is kérdés.

movhu 2018.09.24. 13:04:14

@asdf: Igen ám, de a nem reptéri parkolók esetében nem te sétálsz be a parkolóból a terminálig, hanem az ajtóban rak ki a parkolóból odaszállító autó, mint a taxi esetében.
Így nem csak olcsóbb, de kényelmesebb alternatíva. Azért ezt ne hasonlítsuk a reptéren lévő lowcost parkolókhoz, ahol még egy fél kilométeres séta választ el a bejárattól.

Etniez 2018.09.24. 13:09:03

@movhu: mi az egyik savert használtuk, 5 perc séta volt. Gyorsabb, mint transzferre várni és nem kell senkihez igazodni.

mókusfülecske 2018.09.24. 13:22:51

@Etniez: igen, tudom....de hiszel amit akarsz. Én ott (is) voltam, te meg talán ott leszel.
Mexikó, Jamaica, Haiti, Phuket, Szingapúr.....majd utazz el ezekre a helyekre is, tetszeni fog, sokkal jobban mint Bora-Bora. Ezt most komolyan írtam.....

Etniez 2018.09.24. 13:40:03

@mókusfülecske: örülök, hogy visszatérhetünk a rendes beszélgetési stílushoz.

mókusfülecske 2018.09.24. 13:42:07

@Etniez: itt még a nap is kisütött, szóval nekem is jobb lesz így.

BéLóg 2018.09.24. 14:13:23

Hi.
Mondd, Balázs, ezek miért cselezések?

Miért kéne CSELEZNI pl. itt? Én ugyan nem voltam (még) többször a reptéren mint te, de messze többször mint az átlag. De nekem "cselek" nélkül sincs gondom.
Pl. ha elsőbbségi beszállást veszek, akkor is elsőként kerülök sorra, ha ezren várnak a "normál" sorban, a security checknél dettó. Az meg csak pénz kérdés.

Amiket leírtál, azok mind HASZNOS információk, de ezt minek ilyen kamucímmel eladni?

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.24. 14:13:34

@mókusfülecske: az a magfejtés, hogy te nem érted, miért használom. De ez sajnos rád nézve elszomorító. Olyan mogorva vagy, írd le nyugodtan, ha potencia-problémáid vannak, a többiek biztos tudnak segíteni pár adekvát tanáccsal !
Viszont ha az a baj, hogy a feleséged nem adja be a derekát (ehhh, már megint mekkora poén!) akkor ne csodálkozz, durva és közönséges vagy, mint egy pokróc!

villám.ló.láng.nyelv 2018.09.24. 14:16:38

@Etniez: aki Ryanairral 'repül' az ide ingyen nem kommentelhet! Haaahaha!

mókusfülecske 2018.09.24. 14:48:17

@villám.ló.láng.nyelv: te tényleg hülye vagy. Felesleges rád akár egy percet is pazarolni. Írj amit akarsz, leszarom a fejed.

ételizésítő 2018.09.24. 14:51:20

@Comandante en Jefe:
Nem, mindkettő azt jelenti, hogy a lehető legolcsóbban veszed meg azt, amit.
A költséghatékony csak az utóbbi években jelent meg a magyar nyelvben, amikor minden angolul pár szót tudó idióta nekiállt fordítani, és ügyesen lefordította szavanként az angol kifejezést. Esetleg tanulmányozd a hatékony szó jelentését, hátha akkor megérted, miért baromság a költséghatékony kifejezés.

asdf 2018.09.24. 18:41:41

@movhu: időben kevesebb a tíz perc séta a parkolóban, mint amit az autóban seggel az ember Vecsésről, amit ott eltölt indulás előtt (papírozás, még megvárunk valaki(ke)t, vagy érkezésnél megvárni, míg odaér a busz (tudom, a gyakorlottak már a betonról hívják őket, hogy megérkeztek, hiába mondják, hogy csak akkor, ha már kiértél, mert pl. egy vámtiszt bármikor kikaphat a sorból, hogy pl. hoztál-e valami vicceset egy hollandiából jövő járaton, na meg novembertől a nincs ingyen nagy kézi policy miatt ez ugyis ugrik, mert lehet sorban állni a szalagnál a cuccért, az meg 5 és 20 perc között bármi lehet), aztán amikor lerak Vecsésen, akkor fizetni (ha nem te vagy az első, akkor ugye ez is idő). Ez a tíz perc séta pedig engem pont nem érdekel, városnézés közben napokon keresztül 5+ órákat gyaloglom. Szakadó esőben/hóban értékelném egyedül, hogy a bejárat előtt raknak le, és nem kell sétálnom.

Kánikula 2018.09.24. 21:24:33

@gigabursch: látom legalább beismered. Kevesen ismerik el ha hibáznak úgy, hogy elismerés jár érte neked.

gigabursch 2018.09.25. 03:59:03

@Kánikula:
Akkor böfögj, ha kérdeznek.

Kánikula 2018.09.25. 06:27:59

@gigabursch: Nagyon jó szabály. Támogatom. Kezd el magadra is alkalmazni, mert különben hipokratának tünhetsz.

kukasmacska 2018.09.25. 09:54:50

Pénzváltás a reptéren: a budapesti árfolyam több, mint szemtelen, de nehogy azt gondolja bárki is, hogy máshol barátságosabb. (pl. Róma, Milánó jut hirtelen eszembe)
Ez egy ilyen műfaj, a cég is lehúzós, de a reptér bérleti díját is ki kell termelni, és nyilván a jámbor utazó fogja azt is finanszírozni.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.09.25. 15:42:11

@ételizésítő:
Tegyük hozzá, hogy "szerinted". Szerintem és sokan mások szerint meg nem.
http://www.szotarjelentese.com/Költséghatékonyság
Szinte minden értelmezésben benne van az olcsóságon túl az is, hogy a haszon kellően magas.

A tükörfordítás amúgy az egyik leggyakoribb szóalkotási mód, a magyarban már a honfoglalás előtti korból is vannak törökből tükörfordítások. Lehet prüszkölni ellene, a tényeken ez nem változtat.

seepheerd 2018.11.23. 09:50:24

@ekat: Így bizony. csapi vizet nem iszom. Abba még fogat sem nagyon mosok, ha pedig klóros, a közelébe nem megyek :D

blacha 2020.01.10. 09:11:26

Heinemann-nál a 10 eurós kupon bevaltásakor ellenőrzik, hogy tényleg akkor születtél amit megadtál? Szóval kérnek szemelyit?

gybala · http://www.balazsutazik.hu 2020.01.11. 21:18:56

@blacha: a rendszerben benne van, hogy felhasználtad-e már a szülinapi kuponodat...azt nem csak a szülinapodon lehet...nem hinném, hogy bármilyen igazolványt be kell mutatnod.

blacha 2020.01.12. 07:40:32

@gybala: köszi, meglátjuk. Amikor beregisztraltam akkor csak gyorsan be yomtam egy januári dátumot és most jött ez a kupon. Februárban úgyis repülők majd kipróbálom elfogadják e.
Booking.com

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (18) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (15) biztonság (3) bor (3) budapest (3) Budapest (11) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (4) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (5) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) Köln (3) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (23) NEW YORK (6) New York (12) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olaszország (3) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (42) provence (5) rádió (3) Reggeli (5) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (12) Sajtó (30) sajtozsemle (32) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Stuttgart (3) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (4) USA (33) utazás (10) utazas (48) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása