Mád és Tokaj - 36 órában

Őrült furmint, trendi pincék, csodarabbi és extrém töltött paprika. De mégis mi kerül 11 millió forintba egy üveg tokaji boron?

Gimisként jártam utoljára ezen a vidéken, bár sok emlékem nincs róla. Pedig még a borra sem foghatom, hiszen az osztálykirándulásokon hivatalosan nem ihattunk. Tokaj nevét mégis évente ezerszer emlegetem, amikor külföldieknek mesélek a világörökségi vidék borairól vagy épp magyaroknak mutatom meg a kaliforniai borvidéket. img_2151.JPG

Tudtad?

Haraszthy Ágoston a kaliforniai Napa és Sonoma borvidékekre sok száz szőlőtőkét vitt Európából. Köztük volt a tokaji szőlő is, de az ottani időjárás miatt, az nem telepedett meg szerencsére. Tokaj és Sonoma ma testvérvárosok.

 

Tokaj helyett, az onnan 20 perc autózásra lévő Mádon foglaltam szállást, a vidéki nyugi jobban vonzott, mint a „pezsgő” Tokaj. Nem is csalódtam, mert Mád remek választás volt. Féltem, hogy a hétvége miatt sokan lesznek, de elenyésző volt a látogatók száma. A koronavírus miatt még nem minden üzemel teljes gőzzel, a kiválasztott borozókba is érdemes előre foglalni. A falu szépen rendezett, már a bevezető útról is láthatóak a szőlőtőkék.

img_2037.JPG

A borozók és szállodák, itt nem ízléstelen és giccses grafikai táblákkal hirdetik a szolgáltatásaikat, mint ahogy azt Tokajon láttam. Itt, mintha többet adtak volna a designra azzal, hogy az természetesebben olvad bele a környezetébe és nem kiabál messziről csupa nagybetűvel, hogy BOR-WINE-WEIN-VINO.

 

Mád az észak Köveskálja!

Lehet zavaros ez a geográfiai kép, de a mádi menő borászatokról és jól felszerelt éttermekről a Balaton felvidék és a Káli medence hasonló upscale kínálata jutott eszembe. Itt is rendeztek gourmet eseményeket és egyre több a BMW és Audi a faluban. Mi ez, ha nem hasonlóság? 

Ha a környéken jársz, ezeket az élményeket ne hagyd ki. A lista nem teljes, mert a rövid utazás alatt nem tudtam mindent kipróbálni és megnézni, de ezeket sikerült a 36 órás tokaji hétvégébe belepakolni:

 

HOLDVÖLGY PINCÉSZET

A mesés név kíváncsivá tett, amit a borászat remek weboldala csak tovább fűszerezett. Persze, a személyes ajánlás volt, ami miatt az első nap ezt a borászatot próbáltam ki. A 2 km hosszú és 3 szintes pincerendszerhez egy szuper modern vendégváró és shop tartozik. 2016-ban és 2017-ben a Vince Awards a legjobb pincelátogatás díját a Holdvölgynek adta.

img_1883.JPG

A 6 boros kóstolót választottam, ami fejenként 4500 Ft-ba kerül. A fix időpontban meghirdetett pincetúrán több, mint 20-an voltunk, amit már soknak találtam. Fruzsina volt a pinceélmény felelős, aki a welcome drink (Hold and Holló pezsgő bor) és a vidék bemutatása után, a modern borüzem feldolgozó részlegét mutatta be. A fejünk felett óriási lámpa szórja szét egyenletesen a fényt az üzem egyik részén. Ez azért fontos, hogy a szüret utáni szőlőválogatásnál könnyebben tudják a nem megfelelő szemeket kiválogatni. Így egyáltalán nincs árnyék a válogatóban.

Innen lementünk a pincébe, ahol már vártak ránk a ház borai. Habár kaptunk egy kincskereső térképet, amivel meg kellett keresni a kóstolópontokat, de mivel mindenki együtt mozgott, a kincskeresésből csoportos vonulás lett.

A vulkanikus kőzet, a sötétség, a pince 500 éves kanyargó falai és a borospalackok jó összhangot adtak. A kóstolópoharakból az élményfelelős nem sajnálta a tokaji nedűt, így gyorsan új barátokat lehetett találni a szürcsölés közben. A pohár alján lévő maradék bort a falra is lehetett önteni, mert az a pincére és az érlelésre állítólag jó hatással lesz. Ez lenne a falra hányt bor(só)?

TIPP: ha a borok után kóstolnál helyi sajtot és pogácsát, azt mindenképpen előre kell megrendelni. A helyszínen erre már nincs lehetőség, így bánni fogod, hogy nincs előrendelt kísérő falat. Én szóltam…

 

 

ELSŐ MÁDI BORHÁZ ÉS BISZTRÓ

Rögtön a falu bejáratnál van az első étterem. A külföldi vendég biztos meglepődik, amikor a MAD táblát pillantja meg, ami az angol nyelvben őrültet jelent. Lehet ez is a siker kulcsa a mádi borok külföldi értékesítésében. Persze, nem a címkétől lesz jó a világörökségi borvidék bora, de a választásnál sokat segít egy jól csengő név és persze a design. A régió száraz borai egységes „Tokaj” üvegpecsétes palackban kaphatók, ezzel is erősítve a Tokaji brandet.  

img_2040.JPG

Habár itt borkóstoló nem volt, de a borlapról szépen végigkóstoltam a ház borait, aminek ára nagyon kedvező volt. Az ételek háziasak és modernek, finomak és bőségesek, ráadásul gyönyörűen voltak tálalva. Egy előétel, egy főétel és két desszert több pohár borral két főnek elegendő volt. A borászat tulajdonában van egy hotel, amit a tokaji szőlőt híressé tevő nemes penész gombáról, a botrytisről neveztek el.

 

 

DEMETERVIN

A pincészethez tartozó vendégfogadóban éjszakáztam. Gyönyörű, rendezett kertje van és hangulatosak a szobák is. Remek meglepetés volt a bekészített két ajándék bor: a Délceg és az Élvezet. A recepciónál van a borbolt, ahol kóstolni is lehet. A reggelit a szemközti Mádi Kúria hotelben szolgálták fel.

 

Éjszakázni a 3 csillagos kúriaépületben is lehet. A szobák hagyományosabbak, de van egy méretes medence és grillterasz, ami a főszezonban működik.

 

CSODARABBIK ÚTJA FOGADÓ

A szállás, az étterem és a pincék között sétálva van mit felfedezni Mádon. Városi gyerekként, nekem már a dűlők között nézelődni is remek program volt. Az épített emlékek közül szembetűnik a mádi zsinagóga 18. századi barokk épülete. Egy látványos streetart falfestmény invitál közelebb egy igényesen felújított fogadóhoz. Ez a Csodarabbik útja fogadó és a helyi zsidóságot bemutató kiállítás bejárata is.

img_2178.JPG

A zarándokszállástól nem kell meghátrálni, nem feltétlenül zarándokok látogatják. A filmes szakemberek által kialakított terek hangulatosak, vannak modernebb és régi korokat idéző szobák is, sőt akár egy legénybúcsúnyi csapat is elfér a 16 ágyas hálóteremben. A vendégfogadó árai nagyon barátiak. A rabbi szobája pedig jesivaként, vagyis tanulószobaként is működik.

A kiállításon angol és magyar nyelven megismerhetjük a mádi zsidó legendáját, videós beszámolók és interaktív térképek találhatóak. Az egykori csodarabbit még Kossuth Lajos édesanyja is felkereste, hogy a beteg gyerekét gyógyítsa meg. Ez látható a maketten.

img_2111.JPG

A 2004-ben felújított ortodox zsinagógában az egyik mádi borász fia vezetett körbe. Bodnár László nyaranta diákmunkásként dolgozik itt és mesél az idelátogatóknak a helyi zsidóság múltjáról, a 130 fős templomról és persze Mádról. A zsinagóga felszentelésekor Mád lakosságának 25%-a volt zsidó származású, a II. világháborúban a helyi zsidók 90%-át megölték. A többséget deportálták vagy munkaszolgálatra hurcolták. A háború után 40-en tértek vissza, akik később nagyobb városokba vagy külföldre emigráltak. Mádon nem maradt zsidó, az épület hanyatlásnak indult.

Ha a környéken jársz, feltétlenül nézz be ide és a kiállításra is. Sokat lehet tanulni belőle.    

 

ZSIDÓ TEMETŐ

A zsinagógától 10 perc sétára található a temető. A 200-300 éves sírokon csak héber feliratok vannak. A kőtáblák és a szőlőtőkék között egy modern épület is található, amelybe a nagy üvegablakokon keresztül bármikor benézhetünk. A helyi csodarabbik sírjai találhatóak itt. A temetőbe be lehetett menni, nem volt kulcsra zárva az ajtó.  

A Csodarabbik útja zarándokút állomásai: Mád, Tarcal, Tokaj, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Erdőbénye, Abaújszántó és Tállya.

 

Tudtad?

A tokaji borokat nem csak a sötét pincékben, de a tenger alatt is érlelik. A Royal Tokaji borászat borai kísérletképpen a spanyol Costa Brava partjai mellett, a Földközi tengerben érlelődnek. Az ElixSea Team ezzel a magasnyomású, folyamatos hőfokú, fény és hangmentes, hullámzó érleléssel kísérletezik. Ezekkel a feltételekkel a borok gyorsabban érnek, komplexebbek lesznek és olyan változásokon mennek át, amik a szárazföldön nem lehetségesek. Forrás

 

A mádi éjszaka és nézelődés után Tokajra mentem.  Odafelé gyönyörű dűlők és enyhén kanyargós, kátyús utak vezettek. Először csak magamban mérgelődtem, majd hangosan is az autóban, hogy a világörökségi vidéken, hogy lehet ilyen állapotban az út.

 

DISZNÓKŐ PINCÉSZET

Mád után feltűnt egy hatalmas dűlő és néhány nagy épület. A Disznókő pincészethez fordultam be, és habár pincelátogatásra most nem volt lehetőségem, a hangulatos komplexumot bejártam. A furcsa épület, ami egy jurtára hasonlított, meglepetésemre a traktorok garázsa volt. Ekler Dezső építészt a borok „tüzét tápláló vulkánok” ihlették. Az épület alakja, így a tokaji dombokat szimbolizálja. Alkalmanként koncerteket is tartanak itt.

img_2221.JPG

Óriási üzemi épületek és szemet gyönyörködtető dűlők, levendulások vannak egymás mellett. Egy kilátópontra mentem fel a párás időben, ahonnan madártávlatból lehetett belátni az egész vidéket. Ide, szüretkor vissza kell jönnöm! Elképzeltem innen a magasból, ahogy a késői szüretkor a bortermelők szemenként szedik az aszúsodott szőlőszemeket, hogy abból a borok királyát, a királyok borát alkossák meg.

 

SÁRGA BORHÁZ

A borászattól külön, de közvetlenül mellette működik a Sárga Borház. Itt nem ettem, csak benéztem. Az étteremből hangulatos panoráma nyílik a szőlőre.

 img_2242.JPG

 

Tudtad?

A Tokaj-Hegyalja borvidék az UNESCO világörökség része. Ez persze nem csak Tokajt jelenti, hanem egy 87 km hosszú és 3 km széles, 24 községből álló területet. A vidék különlegességét az egyedi talajviszonyok, a kedvező éghajlat, a minőségi borfajták és a speciális előállítási mód adják. Három fő szőlőfajta található itt: a furmint, a hárslevelű és a sárga muskotály. Ezekből száraz és édesebb borokat, valamint tokaji aszút és szamorodnit készítenek.

img_2030.JPG

 

GRÓF DEGENFELD KASTÉLYSZÁLLÓ

Annyira belendültem a gasztró-turizmusba és annyira kimelegedtem a dűlőkön, hogy Tokaj előtt még beugrottam a Tarcalon található Gróf Degenfeld kastélyszállóba egy limonádéra. A monarchia korát idéző elegáns szálloda néhányakat lehet feszélyez, de valóságos időutazás lehet itt éjszakázni. A rövid gatyás és pólós belépésemet egy smart-casualbe öltözött idősebb pár mérte végig. Nem voltam a hely szelleméhez öltözve, de 30 fokban ez korántsem érdekelt. Az antik bútorokkal teli szomszédos szalonban gyerekek uzsonnáztak, a kertben található medence mellett ketten napoztak. A medence engem is csobbanásra hívott, de nem szállóvendégként most nem volt lehetőség a hűsölésre.  

A birtok területén található az 1750-ben épített Terézia kápolna, amit 2015-ben a Gróf Degenfeld család újított fel. A kápolna a birtok legmagasabb pontja, ahova gyalog, de autóval is fel lehet menni. A borászat jelenleg felújítás alatt van, de borkóstolókat és birtoktúrát is tartanak. Mádról indulva, a kápolnához a szálloda előtti második lehajtónál kell balra kanyarodni a földútra.

 img_2260.JPG

 

Inenn már tényleg Tokaj következett. Vasárnap délután volt jövés-menés a városban. Egy kissé talán vurstlis is volt a hangulat, ahogy a hüllőkiállítás szervezői gyíkokkal a karjukon népszerűsítették az attrakciójukat és sok helyen nem túl igényes reklámtáblák és A4-es papírok informáltak a mindenféle akciókról a közeli borozókban.

A helyi Tourinform irodában ingyenes térképet kaptam és habár szerettem volna itt biciklit kölcsönözni, azokat az idei szezonra már mind kiadták a helyi hoteleknek és vendéglátósoknak. Így érdemes közvetlenül a szállásadókat felkeresni, ha tekerni szeretnénk. A helyi borboltoknak széles a választéka és van, ahol sokat tudnak mesélni a borról,  

 

A Tisza vízállása magas volt, az áradás és annak barnás hozama miatt kenuzni most még nem lehetett. A hajókölcsönző melletti kalandparkban páran játszottak. Tokajon jó pár étterem, borozó és kávézó található. A régi városrész hangulatos, a főtéren a Rákóczi pince egy klasszikus borkóstoló hely, de ezt most nem próbáltam ki.

 img_2404.JPG

LABOR BISTRO

Koszt és kvártélyt kínálnak a Laborban. Étterem és kávézó kiülős résszel és hangulatosan kialakított vendégszobák éjszakára az emeleten. A hagyományos és modern ízek váltakoznak, amit ma sok étteremben lehet tapasztalni. Itt tényleg éreztem mindkettőt a ház töltött paprikájában. A hagyományos, karakteres jellege megvolt, de a húsnak és a paradicsomszósznak nem a megszokott íze volt, a kápia-paprikába való töltés jó húzás volt. Előételnek görögdinnyés, kecskesajtos, kovászos uborkás, hajdinás salátát rendeltem. A fanyar és édes ízeket a ropogós magvak még különlegesebbé tették.

 

BACCHUS ÉTTEREM

Ha inkább a hagyományos ízekre vágysz, a főtéren található étteremben választhatsz gyümölcslevest és rántott húst is. 

 

TOKAJI KÁVÉPÖRKÖLŐ MANUFAKTÚRA

Egy frissítő hideg kávé vagy egy erős eszpresszó a borozás másnapjára? A hangulatos kis kávézóban saját maguk pörkölik a világ minden tájáról vásárolt zöld kávészemeket. A meggyes pite mondjuk nem volt életem legjobbja, de ezt tudjuk be annak, hogy közeledett a vasárnapi zárás. A jeges tejeskávé viszont remek löketet adott a hazaindulás előtt. A kávézóban kézműves finomságokat is lehet kapni. Most is bánom, hogy a Tokaji aszús baracklekvárt nem vettem meg.

 

 

Tudtad?

A tokaji eszencia a legkülönlegesebb és legdrágább helyi bor.

Szüretkor darabonként szedik az aszúszemeket, amikből a saját súlyuk által, préselés nélkül folyik ki a nedű. Öt évig érlelik. Ebből készül a mézédes, sűrű és arany-színű nektár. Néhány évvel ezelőtt a Szepsy pincészet limitált számú (200 palack) eszenciáját 600 000 Ft / palackért kínálták, de talán az ár világcsúcsát a Royal Tokaji 2008-as eszenciája tartja, amiből csak 18 palack készült és darabját 35000 dollárért, közel 11 millió forintért értékesítették.

Általában cseppenként fogyasztják, akár gyógyszernek is jó. A borászok gyakran nem is értékesítik az eszenciát, hanem megtartják a házi bortrezornak.   

img_2009.JPG

  

TOKAJI MÚZEUM

Villámlátogatásom volt a Tokaji múzeumban. A főtér sarkán áll a 18. század végén épült, görög eredetű kereskedőcsalád lakóháza. A tokaji vidék sajátosságait lehet megtekinteni a földszinten, az emeleti szalonban pedig a bútorok a kereskedő élet fényűzését mutatják. A kincses padlás egy néprajzi látványtár, ahol a központi, több elágazásos kémény körül vannak érdekességek.

 

 

VILÁGÖRÖKSÉGI BORMÚZEUM

Még akkor is, ha nem vagy oda a múzeumokért, garantálom, hogy a bormúzeum tetszeni fog. Valószínűleg azért utazol a régióba, hogy borozz és a borral ismerkedj. Miután pár pohár már lecsúszott, megkóstoltál minden elérhető bort és a borászok is elmondták, hogyan készítik a legjobb italokat, itt az idő egy kis tudományos ismerkedésre. A bormúzeum tényleg interaktív, még a felnőttek is élvezni fogják, hogy szinte mindent meg lehet fogdosni, nyomkodni. (A pandémia alatt persze figyeljünk a fogdosás előtt és után a kézfertőtlenítésre. A pénztárnál volt kihelyezve fertőtlenítőszer).

Kreatív a múzeum kialakítása, habár néhol sok a szöveg a tablókon. Megismerkedhetsz más külföldi világörökségi borvidékekkel, megfoghatod a különböző termőföld típusokat, amik segítik a tokaji szőlőt. De végig lehet bicajozni vagy autózni a borvidéken egy szimulátorral. A múzeum oktat és szórakoztat, minimum 1 órára lesz szükséged, hogy körbejárd.

 

 

Tudtad?  

A tokaji borokat is hamisítják. Vannak borok, amiket felöntenek, hígítanak, pancsolnak. És vannak borok, amiket ismert nevek alapján értékesítenek. 2007-től a magyar borászok teljes védelmet élveznek a Tokaji márkanévre. A francia, olasz és szlovén termelők nem használhatják a tocai, tokay névváltozatokat. Az ausztrál és egyesült államokbeli termelők sem használják már a Tokay nevet. Ukrajnában, Oroszországban és Kínában még akadnak hamis tokaji borok. Forrás 

img_2318.JPG

  

A tokaji 36 órába ezek fértek bele. Vannak borászatok, amiket legközelebb szeretnék kipróbálni: Barta pincészet Mád, Kikelet pincészet Tarcal,  földbe ásott pincék Hercegkúton, Royal Tokaji pincészet. Szeretnék felmászni a Áldó Krisztus szoborhoz, kirándulni a Megyer-hegyi tengerszemhez, piknikezni helyi finomságokból a naplementében az egyik dűlőn, ellátogatni egy helyi piacra, evezni a Tiszán és belelátni a szüreti feldolgozásba. A következő tokaji utazást az őszre tervezem. Ha van ötletetek, hova érdemes még a környéken ellátogatni, kommentbe írjátok meg.

Addig pedig itthon a lakásban élvezem a Mádon vásárolt tokaji furmintot. Töltsetek ki ti is egy pohár bort! Megérdemlitek, ha végig olvasták a hosszú beszámolót. 

Ha tetszett a cikk, oszd meg azokkal, akik Mádra és Tokajba indulnának kirándulni.

Kövess a Facebookon, Instagramon és Youtube-on!

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr2115985164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólam

the_1.png

Balázs utazik

Gyémánt Balázs vagyok, hivatásos világutazó. Az életem az utazás. Idegenvezetek itthon és szerte a világban, de főleg az USA-ban, Ázsiában és a karibi térségben, blogolok és videókat készítek. Azt szeretném hogy az utazási élményeim Téged is ösztönözzenek, hogy felfedezd a világot.

Instagram

Legújabb videók

 

 

 

 

 

Címkék

Airport (4) Air China (2) Amerikai Egyesült Államok (16) Anglia (5) art (14) athen (3) Azsia (2) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (12) biztonság (2) Budapest (6) business lounge (3) Buza Sándor (2) caganer (2) club med (7) cool (11) costa (10) cruising (2) cseresznyefa virág (2) disneyland (3) Donald Trump (2) dubai (2) Ecuador (3) Egyenlito (2) elnökválasztás (2) étel (2) Európa (3) FEM3 (2) filmajanlo (2) Finnország (3) Florida (4) földközi-tenger (2) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (13) görögország (9) hajó (11) Hillary Clinton (2) hotel (5) Ibiza (4) igluhotel (2) Interju (2) Japán (4) Kalifornia (4) karácsonyi ajándék (3) karib szigetek (16) Kína (5) Las Vegas (2) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (4) Malmo (3) Marina Bay Sands (2) mauritius (9) Menni Enni (2) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (6) Motto (3) museum (3) museum of disgusting food (2) naplemente (6) Naxos (3) Németország (10) New York (11) NEW YORK (5) New York City (3) oasis of the seas (16) Olaszország (2) Olimpia (4) Origo (4) párizs (5) Peking (5) Press (27) provence (5) rádió (3) repülés (10) repülőtér (4) Rio de Janeiro (2) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (17) RTL KLUB (4) Sajtó (15) sajtozsemle (15) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Sanghaj (2) Singapore (2) sketch (2) Spanyolország (7) st. john (3) st. martin (4) st. thomas (2) strand (4) Svajc (2) Svédország (3) szantorini (2) sziget (2) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) szuvenír (2) tenger (2) tengerihajó (2) Tokio (3) Tokyo (3) USA (31) US Virgin Islands (2) utazás (7) utazas (45) van gogh (2) video (47) Washington (3) Washington DC (3) where the hell is matt (3)