Formentera, egy aprócska spanyol sziget Ibiza mellett. Egyike azon kevés nyaralóhelyeknek, amiket még nem árasztottak el a látogatók a Földközi térségben. Olyan, mintha a karibi tengeren lennél: fehér homokos strand, átlátszó és csillogó türkiz víz, folyamatos napsütés. A sztárok is itt nyaralnak.
Formenterának nincs repülőtere, ami remélhetőleg így is marad, mert különben a sziget túl könnyen elérhető lesz. Eljutni azért nem nehéz ide, főleg Ibizáról, ahonnan óránként indulnak megfizethető kompok. Az utazás hossza 30 perc. Ibizára pedig idén nyáron közvetlenül is el lehetett jutni Budapestről.
Egyik végében a kikötő és a strandok és egy sós nemzeti park, másik végében pedig a La Mola hegy, a legmagasabb pontján egy világítótorony.
Mindenhol azt olvastam, hogy biciklivel és gyalog a legjobb közlekedni. Ez a helyszínen azért nem győzött meg, mert a magaslatra felkaptatni, akármilyen szép is legyen a kilátás a 30 fokban nem olyan kecsegtető. Ibizán ha autót béreltél, akkor érdemes azzal átkompozni, főleg ha csak egy napra mész, mert könnyebben fel tudod fedezni a szigetet. A parkolás a strandokon problémás lesz, arra azért készülj fel.
A kompok a Port de la Savina-ba érkeznek. Itt pihennek a luxus jachtok is, és innen nem messze van három lagúna és különleges élőviláguk, amit most nem sikerült felfedezni.
A legnagyobb város Sant Francesc Xavier, ahol butikok, szupermarketek és bárok vannak. Az archeológiai múzeumot kihagytuk, de egy helyi étteremben tapasoztunk (falatok) egyet.
Elindultunk a sziget délnyugati pontjára, az egyik strandra, de az túl zsúfolt volt, így keresztül vezettünk a 22 kilométer hosszú szigeten a világítótoronyig. A kacskaringós út mentén píneák sorakoztak isteni illattal és néhány szenvedő bicajost is láttunk a légkondis bérautóból (sic).
A világítótorony mellett van parkoló és egy étterem, valamint a hatalmas mélység és a tenger, ami itt már azúrkék színű volt. A kaktuszok között gyíkok futkorásztak, mi meg szelfiket készítettünk a szikla szélén. Egy pipát megért a hely a panoráma miatt, de ha szűkös az időd, akkor ezt ki lehet hagyni és irány a strand.
A sziget mindkét oldalán hosszú partszakaszok vannak, ahol szemmel láthatóan nem volt tömeg. Mi a legszebbre akartunk elmenni, így visszaindultunk a kikötő irányába az Illetes és a Llevant strandokra.
Itt készülnek az utazási katalógusok és naptárak fotói.
Pár eurós parkoló és belépődíjat fizettünk, az autót nehezen tudtuk letenni a homokos parkolóba, de végül kifutottunk a Platja de Llevant-ra. Hosszan-hosszan homokos part, nincsen tömeg, nagyobb hullámok csapkodnak és frissítő a víz. Ez az előnye a karibi szigetekkel szemben. A víz ott a szezonban túlságosan felmelegszik, itt azonban egy nagyon picit felszisszensz, amikor először megmártózol.
Nem hivatalosan mindegyik strand nudista itt, így ne lepődj meg ha himbálózó testrészeket látsz. WC és étterem vagy bár ezen a szakaszon nincs. A napernyőről előtte gondoskodj, mert itt végig olyan érzésed lesz, mintha déli napsütés lenne.
Egy rövid séta a homokban, majd a fapallókon és elérkezel a földnyelv másik oldalára, ahol jóval többen vannak. Itt találsz éttermeket és mosdót is. A vízben a parttól tisztes távolságra nagy és nagyobb jachtok, vitorlások, katamaránok cövekelnek. A vendégeiket a gumicsónakokkal hozzák a partra, majd még időben vissza a pezsgős vacsorára.
A nagy ibizai partik után itt pihennek a VIP és a buli turisták. Készülnek a csücsörítős bikinis és feszítős fotók. Idén nyáron Ronaldot és Eva Longariát kapták lencsevégre ezen a strandon, illetve a hajójukon. Ronaldo júliusban itt pihente ki a foci EB és Real Madrid győzelmet. De villantott itt már a közel 80 éves Giorgio Armani, Naomi Campbell, Kate Moss, Zac Efron és Leonardo DiCaprio is.
Sztárokat nem kerestünk, csak élveztük a pillanatot ezen a karibi hangulatú baleár kis szigeten.
Kicsit sósan és homokosan, de D-vitaminnal feltöltve indultunk a kikötőbe, hogy elérjük a kompot vissza Ibizára. A naplementében mindkét szigetet láttuk. Szuper kirándulás volt. Legközelebb pár napot Ibiza nyugis kishúgán töltünk, az tuti.
Ha Ibizán maradnál és szeretnél egy autós túrára menni, ezt az útvonalat kövesd, nekünk bejött. A naplementét pedig mindenképpen erről a nudista strandról is nézd meg!
Ne maradj le az élményekről, csatlakozz a Facebookon és Instagrammon, ahol még több videó, kép és élő bejelentkezések is vannak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.