Gusztustalan ázsiai ételek, amelyek gyógyítanak

Másnapra, asztmára, impotenciára, májbetegségre, a szép bőrért vagy épp a depresszió ellen fogyasszunk ázsiai ételeket.

A svédországi Malmöben található a Gusztustalan Ételek Múzeuma, ahol nézni, szagolni és kóstolni is lehet a kiállított különlegességeket. Ezek egy része csak a mi kultúránknak gyomorforgató, máshol jóízűen fogyasztják őket, sőt még gyógyító hatásuk is ismert.

Az előző részben az európai "undorító ételekről" írtam, a cikket itt találodA következő rész Amerika furcsa ételeiről szól. Nézzük Ázsia legfurcsább vagy gyomorforgatóbb ételeit, amelyeknek akár gyógyhatása is van:

 

MONGÓLIA – bárányszemlé

A különleges koktélt Mongol Marynek is becézik, amit a bárány kovászos szemgolyójából és paradicsomléből kevernek. A bárány szemgolyóját a zselés állaga és nem a vadíze miatt használják. Ez egy hagyományos ital másnaposságra már Dzsingisz kán idejéből. A nagyobb mennyiségű szemgolyó fogyasztása meglepő módon tápláló étel.p1130828-61.jpg

 

 

JAPÁN

Shirako

A halak magzatvízzel teli spermazacskói a téli hónapokban ínyencfalatnak számítanak Japánban. A shirako fordítása fehér gyerek és általában tőkehalból készül. Aki próbálta, úgy írja le, hogy a gyengéden párolt spermazacskóknak édeskés, vaníliás ízvilága van, ami elolvad az ember szájában. A japánok úgy vélik, hogy javítja az állóképességetAz oroszok heringspermát esznek. p1130556-12.jpg

Natto

A Bacillus subtilis a talajban, állatok és emberek bélrendszerében található baktérium. A natto szójababot ezzel a bacival erjesztik. Népszerű reggeli étel és probiotikus superfood Japánban. A ragadós babot evőpálcikával összekeverik, hogy nyálkásabb legyen. Az íze a romlott sajt, az izzadt zokni és a meleg szemét ötvözete. Igazi napindító csemege.p1130822.JPG

 

Habushu

A rizsbort mézzel és zöldfűszerekkel keverik. Egy kígyót lefagyasztanak, amitől az elájul. Majd kibelezik, utána összevarrják és fagyosan az üvegbe helyezik. Amikor a kígyó kiolvad, egy pillanatra felébred és agresszív támadó pózba kerül, mielőtt rögtön megdöglik.

Az alkohol miatt a kígyó mérge hatástalan lesz, így biztonságosan iható. A habu kígyóknak állítólag gyógyhatása van a libidóra és afrodiziákumként is használják. Ha a kígyó belét nem távolítják el, az italnak nagyon büdös szaga van.p1130821-60.jpg

Wasabis Kit Kat

A Kit Kat eredetileg angol csoki, de a japánok varázsoltak belőle különlegességet. Japánban van wasabi tormás, szójaszószos, zöldteás, szakés és lila édesburgonyás ízben is.p1130832.JPG

 

 

KAMBODZSA – Sült tarantula

A madárpókokat cukorral és sóval szórják be mielőtt illatos olajban kisütik. Ha jól készítjük, akkor belül omlós és húsos, kívül ropogós lesz. Az állat középső részében barnakrém, a szervek és akár lárvák is lehetnek. A lábakban kevés a hús, de azok kellemesen ropogósak. A pókok magas cink tartalma miatt segíti a gyerekek növekedését.

Kambodzsában a vörös khmerek uralma alatt vált népszerűvé az 1970-es években, amikor éhínség volt az országban.p1130571-16.jpg

 

DÉLKELET-ÁZSIA – Durián

A gyümölcsök királyát sok helyről kitiltják a szaga miatt. Van olyan, aki édeskésnek érzi, mások rohadt hagymához és csatornaszaghoz hasonlítják. Ha nem bírnád az ízvilágát, akkor semmiképp se egy pálinkával tisztítsd a gyomrod, mert alkohollal keverve, akár halálos is lehet. Ha viszont ízlik, akkor nyugodtan fogyaszd, mert anti-depresszáns hatása van.    p1130588-21.jpg

INDONÉZIA – Kopi Luwak (kakakávé)

A világ legdrágább kávéjának kilója 3000 $-ba, közel egymillió forintba kerül. A vadonban élő apró, macskaszerű állat a pálmasodró, vagy másik nevén az ázsiai cibetmacska megeszi az érett kávécseresznyét, amit kiszar. A félig megemésztett kávébabokat a macskaszarból gyűjtik össze. Az állat emésztőenzimjeitől lesz a kávénak egyedülállóan különleges aromája és íze. A kávé serkentő-hatású, segíthet a migrének kezelésében és állítólag vastagbélrák-csökkentő hatása is lehet.

Az ipari termelésnél az állatokat borzalmas körülmények között tartják és mesterségesen táplálják kávéval. Íze nem jobb a hagyományos kávénál. p1130795-54.jpg

 

KÍNA

egérbor

A kisegereket rizsborban fullasztják és főzik meg. Az egerek csupán pár naposak, mert ilyenkor még vakok és szőrtelenek. A főzetet egy évig érlelik a fogyasztása előtt. Orvosi italként és nem aperitifként isszák, ami jó az asztmára és a májbetegségekre. Az íze, mint a benzinnek, utóíze a rothadó állatokhoz hasonlít. Cheers!  

három pénisz likőr

Ebben a rizsborban három különböző állat péniszét főzik meg: fóka-, őz- és kantoni kutyapéniszt. Az állati péniszek népszerűek a kínai orvoslásban, fogyasztásuk segíti a férfiasságot. Íze az avas portói borhoz, romlott ecethez és ringlóléhez hasonlít. Annyira intenzív az íze, hogy nem alkalmas koktélok keveréséhez.p1130815-59.jpg

 

százéves tojás

Még, ha az íze és a szaga is olyan, mintha száz éves lenne, ezek a tojások ennél fiatalabbak. A tojásokat agyag, mészkő, hamu, só és rizshéj keverékben tartósítják hónapokon keresztül. A tojásfehérje egy fekete-színű átlátszó zselévé alakul, a sárgájából pedig sötétzöldes-szürkés takonyszerű anyag lesz. A kínai finomságnak elképesztő illata van, ami a kén és ammónia keveréke. A tojást hidegen fogyasztják gyömbérbe és szójaszószba mártva. Magas vas, fehérje, szelén és D-vitamin tartalma miatt vérnyomáscsökkentő és látásjavító lehet. 
p1130835-62.jpg

 

fűszeres nyúlfej

A fiatal nyulak fejét fűszeres lében főzik órákig. Az állkapcsot széthúzzák, hogy elérjék az omlós pofákat. A szemgolyókat kinyomják és megeszik. Az apró nyelv kicsit ragacsos, de finom. A koponyát feltörik és a puha, pástétom-szerű agyat közvetlenül a koponyából eszik meg. A különlegesség Csengtu (Chengdu) városából ered, amit a legboldogabb kínai városként tartanak számon. Itt évente 8 millió nyúlfejet fogyasztanak. p1130839-63.jpg

 

bikapénisz

A bikafütyit az egészségügyi hatása miatt fogyasztják. Állítólag növeli a libidót. A húgycsövet kivágják és megmossák, hogy a szagot eltűntessék, majd meleg vízben fehérítik ki. A kemény külső membránt, mint egy óvszert lehúzzák róla. Hosszú ideig főzik, hogy ehető legyen. A pénisz fogyasztása inkább a zsíros és kissé nyálkás állaga miatt érdekesség és nem az íze miatt. A szakértők szerint a nők a fehér húst, a férfiak pedig a sötétebb húst fogyasszák. Mindezt Pekingben könnyen megtehetik egy elegáns étteremben, ahol számos különböző pénisz közül választhatunk. p1130842-64.jpg

 

madárfészek leves

A magas sziklák között a szalangána madár nyálból készít fészket. Ezeket száz méter magasból bambusz állványokról gyűjtik össze a kereskedők. A fészeknek zselés állaga, minimális illata és íze van. Úgy tartják, hogy ezek fogyasztásától egészséges lesz a bőr és hosszú életet kapunk. Kilója 3 millió forintba kerül, ami miatt fehér aranynak vagy keleti kaviárnak is hívják. Az ára miatt nem meglepő, hogy a legtöbb helyen, hamisított madárfészket lehet kapni. p1130847-65.jpg

 

majomagy

Gao Yuan író egyik könyvében arról számol be, hogy Kantonban vannak olyan éttermek, amelyek majomagyat kínálnak és amiket egy speciális asztalon szolgálnak fel. Az asztalba zárják a majmot, a fejét egy satuba szorítják. A pincér felnyitja a koponyát, a vendégek pedig úgy falatoznak, hogy közben a test az asztal alatt vergődik. Ezt a horrorisztikus módszert több forrásban is említik, de az is lehet, hogy csak egy városi legenda. Az állati agy fogyasztása az egészségre veszélyes!p1130875-68.jpg

 

Pekingben én is kóstoltam finomságokat az éjszakai piacon. Ilyen volt a  sült skorpió: 

 

 

FÜLÖP-SZIGETEK – Balut

A balut egy főtt kacsatojás, amiben már egy részben fejlett magzat van. Népszerű utcai kaja, aminek a tartalmát közvetlenül a tojáshéjból eszik. Először a levet kell kiszürcsölni, majd a magzatot és a tojássárgáját eszik meg. A csőr, a tollak és a csontok ekkor még puhák. A Fülöp-szigeteken az 5 napos tojásokat, Vietnámban a 19-21 napos tojásokat fogyasztják. Afrodiziákum és másnaposság ellen is jó. p1130577-18.jpg

A gusztustalan ételek cikk sorozat első részében leginkább európai ételekről írtam.

A következő részben az amerikai kontinens finomságai jönnek.

Ha szeretnéd élőben is ezeket megtapasztalni, látogass el a Museum of Disgusting Food-ba Malmöbe, Svédországba.

A múzeumot 2019. januárjában látogattam meg. Most már új épületben található a kiállítás Malmöben és terveznek nemzetközi kiállítást is (talán épp Los Angelesben). 

Ne maradj le a többi élményről se. Irány a facebook, instagram és youtube! 

the_1.png

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr1015026560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2019.08.30. 12:22:35

Klassz!
Én imádom a 100 éves/napos tojást, Budapesten is kapható.
Biztosan még jön egy csomó komment arról, hogy a posztoló mennyi mindent hagyott ki. Nehéz teljes listát készíteni azokról az ázsiai ételekről, ami egy magyar embernek undorító lehet. Szerintem a tengeri uborka is nagyon finom, de sokan attól is felhúzzák az orrukat.
Rámentem a múzeum honlapjára, de ott sajnos nem sok minden látható. :o(

Boar. 2019.08.30. 12:36:50

A paradicsomlé Dzsingisz kán idejében aligha volt ismert arrafelé...
A halaknak véletlenül sincs "magzatvízzel telt spermazacskó"-ja...
Az állati agy megfelelően hőkezelve ugyan kalóriabomba de egyáltalán nem veszélyes az egészségre, nem véletlenül kapható minden húsboltban és szerepel számos ételben.
Megerősíted, hogy az előző poszt után tett, a hozzáértéseddel kapcsolatos megállapítások helyesek.

erkölcsi hulla 2019.08.30. 12:41:47

Kína, az igazi áltudományos népbutító bullshit hazája.
Mondjuk a kommunizmustól mi mást vár az ember, mint népbutítást.

midnightcoder2 2019.08.30. 12:42:35

@Boar.: A nyers agy viszont valóban veszélyes lehet, lásd kergemarha kór.

midnightcoder2 2019.08.30. 12:44:17

@erkölcsi hulla: Az efféle gyógyszerek mûködése leginkább a placebo hatáson alapszik. Nem mintha az európai orvoslásra annyira büszkék lehetnénk.

Attilajukkaja 2019.08.30. 13:18:43

@erkölcsi hulla:
"Kína, az igazi áltudományos népbutító bullshit hazája."
Ahogy @midnightcoder2 is említette, sok a placebo hatású kezelés, de sok gyógynövényt is használnak, amit empirikus, gyakorlatban szerzett tapasztalatok alapján dolgoztak ki. Talán nem kellene ennyire általánosító módon nyilatkozni egy egész kontinensnyi ország gyakorlatáról. Főleg nálunk, ahol a népbutítás csúcsra van járatva.

Attilajukkaja 2019.08.30. 13:25:32

@Boar.:
"Megerősíted, hogy az előző poszt után tett, a hozzáértéseddel kapcsolatos megállapítások helyesek."
Már ott is helytelenek voltak, mivel te abban a tévhitben élsz, hogy a svéd múzeum kiállításának bemutatása a blogger szemléletét tükrözi. Ismétlem azt, amit az előző poszton is beírtam neked: ez egy érdekes múzeumi kiállítás leírásáról szól, nem a blogger hozzáértéséről.
A paradicsomlével és a spermazacskóval tett megjegyzéseiddel amúgy egyetértek.

Attilajukkaja 2019.08.30. 13:52:50

@gybala:
"Az oroszok heringspermát esznek. "
Tudtommal mi is eszünk pontyspermát, csak haltejnek nevezzük. Vagy tévedek?

Boar. 2019.08.30. 14:55:09

@Attilajukkaja: Szállj le rólam...
A múzeum bemutatása a blogger szemüvegén keresztül történik és az a szemüveg párás, koszos vagy torzít...
Tökmindegy, hogy miért ír le butaságokat, rosszul fordít vagy hozzátesz valamit saját kútfőből, a végeredmény ugyanaz.

Boar. 2019.08.30. 14:57:19

@Attilajukkaja: Kérdés, hogy a haltej mihez áll közelebb, a spermához vagy a heréhez.
Ízre, állagra olyan mint a here.

Boar. 2019.08.30. 14:59:49

@midnightcoder2: Ezért írtam a hőkezelést. A nyers agytól sokféle csúfságot lehet kapni.
Kár, hogy a szivacsos agyvelőgyulladásra való hivatkozással a marhavelő eltűnt a boltokból. Annyira tiltott dolog, hogy a marha vágópontoknak el kell számolni a fejekkel és hiába könyörög az ember, nem lehet venni velőt.

Attilajukkaja 2019.08.30. 15:37:32

@Boar.:
"Szállj le rólam..."
Ha nem tudsz érdemben válaszolni, akkor megsértődsz?
Értettem, uram!

acycloren 2019.08.30. 15:52:09

A száznapos tojás szaga egyáltalán nem undorító. Rendszeresen eszem tofuval és szárított hússzálakkal (rousong), mondjuk hetente egyszer biztosan fogyasztom. Ha a szádban van és az orrodon át lélegzel, akkor lehet érezni egy kis ammóniát, de semmi extra. Nem takonyszerű!

Halspermát (haltejet) a faterom is tett a halászlébe, meg nagyon szerette a kakashere pörköltet.
Egy nyugati embernél már a hagymás sült vértől vagy a véres vagy májas hurkától is beindul az öklendezési reflex. Ázsiaiak csodálkoztak, hogy én a kacsavér tofut, véres rizs"tortát" meg mindenfélét megeszek. Ugyanis Ázsiában a fehér ember, akit mindenki ismerni vél, az amerikai. Az amerikai pedig csak színhúsokat eszik, belsőségeket nem, sőt zsírosabb darabokat se. Ezért az ázsiaiak elkönyvelték, hogy minden fehér undorodik az ázsiai ínyencségektől.

@Attilajukkaja: Kínában tényleg több ezer éves népbutítás folyik. Nem a kommunisták találták ki, pont ugyanaz a hülyeség ment mindig is, ezért is hiába 5000 éves civilizáció, paradigmaváltást sose tudtak elérni a kínaiak. Tehát mesterségbeli tudásuk megvolt, már több ezer éve szép porcelánokat tudtak csinálni selymeket szőni, de sose tudták tudományosan megadni semminek az okát. Tapasztalati alapon próbálkoztak. És a 20. századig pont olyan életmódot folytatott a kínai, mint az ősei 3000 éve, tudása is pont annyi volt. Az orvoslásuk egy kamu. A párom ázsiai és ő azt mondja, ha hiszel benne, működik. Mondom neki hogy ezzel szépen leírtad a placebó hatást. Szerinte ez tiszteletlen megjegyzés volt a részemről... Igen, az ázsiai kultúrák a tekintélytiszteletet tartják előbbrevalónak a tudományos igazságnál. Az a vicc, hogy a 20. század elején még a kínaiak istenítették a nyugati (tudományos alapú) orvoslást, csak a kommunisták kezdték elterjeszteni újra a kínai kuruzslást, mert ez a nemzeti büszkeséget szolgálta és rendes orvos úgyse volt vidéken.

Boar. 2019.08.30. 15:55:03

@Attilajukkaja: Érdemben válaszoltam neked mégha felfogási nehézségeid révén nem is értetted meg. Nem friss kérés az, hogy szállj re rólam...nem vagyok kíváncsi sem rád sem a zagyvaságaidra.

acycloren 2019.08.30. 16:05:13

@midnightcoder2:
@Boar.:
A kergemarha-kórt prionfehérjék okozzák, amiket hőkezelés se pusztít el. Sőt, elásott marhaagy vagy gerincvelő felett nőtt növényekben is kimutatták a prionokat. Ezek nem vírusok vagy baktériumok, nem nagyon lehet őket konyhtechnológiai hőmérsékleteken lebontani.
Nem ez az egyetlen prionbetegség, Észak-Amerikában a szarvasféléket tizedeli egy egyre terjedő prionbetegség a Chronic Wasting Disease (CWD). Agyat, gerincvelőt enni úgy tűnik nem a legjobb ötlet.

Attilajukkaja 2019.08.30. 16:13:21

@Boar.:
Felesleges személyeskedned, ahogy a bloggert is felesleges folyamatosan csesztetned.
Érdemben pedig nem válaszoltál semmire már az előző posztnál sem. De jó néven venném, ha poszt témájánál maradnánk.

"a haltej mihez áll közelebb, a spermához vagy a heréhez"
Nehéz elkülöníteni, mert a here termeli a spermát, ezért általában tele van vele. Ezt nevezzük haltejnek.
A blogger itt valószínűleg tényleg félrefordított valamit. Kár, hogy nem láthatjuk az eredeti szöveget.

@acycloren:
"Kínában tényleg több ezer éves népbutítás folyik."
Hol nem? :o))))

"Az orvoslásuk egy kamu."
A tradicionális kínai orvoslásra gondolhatsz. Érdekes, hogy egyre több nyugati orvosi irányzat nyit manapság ezek felé az orvoslási módszerek felé. Nálunk is elismeri az Orvosi Kamara (?) pl. az akupunktúrát.

"A párom ázsiai és ő azt mondja, ha hiszel benne, működik. "
Ehhez nem kell ázsiainak lenni. Elég, ha elhiszed Káslernek, hogy a tízparancsolat betartása vagy a homeopátia majd megelőz minden betegséget. De az ukrán természetgyógyászok és csontkovácsok is valami hasonló alapon gazdagodnak meg kis hazánkban. A hiedelmek és a tudatlanság tényleg bárkit el tudnak kápráztatni.

"az ázsiai kultúrák a tekintélytiszteletet tartják előbbrevalónak a tudományos igazságnál"
A mostani magyar kormány irányvonala is ugyanez. Nem kell ehhez olyan messzire menni. Sajnos.

Attilajukkaja 2019.08.30. 16:18:32

@acycloren:
"A kergemarha-kórt prionfehérjék okozzák, amiket hőkezelés se pusztít el."
Ez nagyon igaz!

Attilajukkaja 2019.08.30. 18:35:21

@Boar.:
Nem tudom, a blogger engedélyezi-e még ezt a hozzászólásomat, de elgondolkoztam azon, amit írtál: "Nem friss kérés az, hogy szállj re rólam...nem vagyok kíváncsi sem rád sem a zagyvaságaidra."
Azért reagálok erre, mert soha nem szálltam rád, ahogyan most sem. A beírásaidra reagáltam, mert ez a normális. Ha ezt zaklatásnak veszed, akkor miért szólsz hozzá olyan bloghoz, amelynek az íróját ennyire lenézed? Elsőre is lekezelted, ... aztán most másodjára is.
Ha én ennyire butának nézném a poszt íróját, akkor hanyagolnám a blogját. Te mégsem teszed.

HgGina 2019.08.30. 20:25:45

Magzatvízzel teli spermazacskó? Mekkora baromság ez?
Magzatvíz nincs a spermazacskóban. A spermazacskó pedig nem más, mint amit mi minden rendes halászlével is megeszünk, és (hal)tejként nevezünk.

Aztán meg az állatok bélrendszerében élő baktériumok...
Mintha a tejbe a sajtkészítésnél nem oltót tennénk, ami ugyanaz? Akkor minden sajt gusztustalan?

És mi a borzasztó a vadtormás csokiban?

Függetlenül attól, hogy ez egy idióta múzeum anyaga, ez a cikk is csak egy idiótaság.
Elég is volt két rész belőle.

acycloren 2019.08.31. 02:02:07

A videóra rákattintottam, elhangzik benne pár hajmeresztő tájékozatlanságról árulkodó megjegyzés. Például helyi pekingi specialitásnak nevezi a cukorral bevont gyümölcsnyársat. Holott mindenütt elterjedt Ázsiában az éjszakai piacokon.
Ja, Pekingben nem az esti kajapiac a legnagyobb élmény, csaxólok. Van ott más is.

Boar. 2019.08.31. 10:37:43

@Attilajukkaja: "Ha ezt zaklatásnak veszed, akkor miért szólsz hozzá olyan bloghoz, amelynek az íróját ennyire lenézed? "
Annak, hogy nem tudsz leszállni rólam, mi köze van ahhoz, hogy milyen blogokba írok?
Ja, semmi...
A blogban amúgy elhangzanak érdekes információk is, ezért néztem rá. De-úgy gondolom-ez megint egy olyan dolog amihez az égvilágon semmi közöd. Buta vagy, egy óvodás gyerek szintjén kommunikálsz de ha ezt az orrod alá dörgölik az "személyeskedés". Legyen az...úgyhogy tedd meg kérlek, hogy nem állsz szóba egy ilyen személyeskedő bunkóval, nem reagálsz a hozzászólásaira i tak dajse...

Boar. 2019.08.31. 10:51:02

@acycloren: A hőkezelés mindent elpusztít csak a hőmérséklet és az időtartam a kérdés. Illetve az, hogy a prionfehérjéket roncsoló hőkezelés után marad-e élvezeti értéke az ételnek?
Mivel az agyvelőn kívül még jópár helyen előfordulhat, a borjúmájtól a pacalpörköltig sokmindenről le kellene mondanunk ha abból indulnánk ki, hogy az állítólag teljesen egészséges állomány mégis fertőzött lehet.
A cwd-ről a yellowstone wapitijei kapcsán olvastam. Mindenesetre nem tartja vissza a tengerentúli vadászokat a rare venison fogyasztástól...

gybala · http://www.balazsutazik.hu 2019.08.31. 17:57:55

@acycloren: nézd meg ezt a videót is - ez az összefoglalója a 48 órás pekingi látogatásomnak:
www.youtube.com/watch?v=lNVKuUwgIbY

Nekem az esti kajapiac volt a legnagyobb élmény Pekingben egyébként. Nem a fal, nem a tér, nem a palota, hanem az a sokszínű büdös forgatag ami az éjszakai kajapiacon fogadott.

Attilajukkaja 2019.09.04. 20:53:33

@Boar.:
"tedd meg kérlek, hogy nem állsz szóba egy ilyen személyeskedő bunkóval"
Rendben. De akkor szállj le rólam!
Booking.com

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (17) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (14) biztonság (3) bor (3) Budapest (11) budapest (3) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (3) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (3) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (20) New York (12) NEW YORK (6) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (40) provence (5) rádió (3) Reggeli (3) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (10) Sajtó (28) sajtozsemle (30) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (3) USA (33) utazas (48) utazás (10) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása