Tényleg London a világ legjobb városa?

A Hammersmith metróállomás tövében egy kávézóban kevergetem az eszpresszómat (a délutáni teára még nem szoktam át), miközben egy helyi londoni programújság a címoldalon büszkén hirdeti, hogy „London, a világ legjobb városa”.

A következő több mint két hét majd igazolja, vagy épp ellenkezőleg cáfolja a kicsit pökhendi kijelentést. Lássuk be: London tényleg fantasztikus hely, Olimpia ide vagy oda.  Az biztos azonban, hogy London hatalmas verseny előtt áll, ami nem csupán a sportra vonatkozik. Sok múlik azon, hogyan teljesít a szigetország fővárosa.  A világ szeme ezen a nyáron tényleg Londonra összpontosít.

Az elmúlt napok sajtóhírei szerint káosz és fennakadás van. Szó volt/van vasúti sztrájkról, az olimpiai falu felé közlekedő lerobbant metrókról, terrorveszélyről, nem befejezett építkezésekről, több órás várakozásról a Heathrow repülőtéren. Egy napja vagyok csupán itt, de ezekből eddig semmit nem tapasztaltam.

Budapestről a British Airways járatán érkeztem a Heathrow hármas termináljára, ahol a kiszállást követő fél órán belül már a taxiban ültem. A bevándorlási hivatal ablakai mind működtek, a beléptetés gyors volt, sőt még a csomagok is hamarabb érkeztek a futószalagra, mint én. Meglepett, hogy zászlókból és az olimpiai üdvözlő feliratokból kevés van a repülőtér környékén. A „dekorációs csapat” még szépíthet, mert a város lüktető szívéig még nem jutottam el.

Eközben az olimpiai láng keresztül-kasul szeli a várost, ma éppen a legendás Chelsea futballstadion előtt haladt el a Fulham Roadon. A fáklya megérkezésig a szponzorok repiajándékait osztották a lelkes tömegnek: zászlók, szalagok, kitűzők, felfújható „szurka-hurkák” röpködtek, amikkel egyébként instant dobolásba kezdtek a melegben várakozók.  Az eső egyébként nem esik - a várakozással szemben. Magabiztosan süt a nap, 25-28 fok körül mozog a hőmérséklet. A futókat rendőrök, party kamionok és a hivatalos fáklyákat szállító buszok előzik meg. Párszáz méterenként, amikor átadják a lángot, a fáklyák „puszit adnak egymásnak”, majd folytatják a neten is élőben követhető londoni turnét.

London ma jól teljesített, aspiráns „a világ legjobb városa”címért, de azért még ne igyuk meg előre a gin tonikot a medve bőrére. Tegyük be a hűtőbe és hagyjuk állni, hiszen holnap is van még nap.

Samsung Global Blogger program, London 2012 - http://samsungglobalblogger.blog.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr268102258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólam

the_1.png

Balázs utazik

Gyémánt Balázs vagyok, hivatásos világutazó. Az életem az utazás. Idegenvezetek itthon és szerte a világban, de főleg az USA-ban, Ázsiában és a karibi térségben, blogolok és videókat készítek. Azt szeretném hogy az utazási élményeim Téged is ösztönözzenek, hogy felfedezd a világot.

Instagram

Legújabb videók

 

 

 

 

 

Címkék

Airport (3) Air China (2) Amerikai Egyesült Államok (14) Anglia (5) art (12) athen (2) Ázsia (4) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (3) beach (6) Berlin (10) Budapest (4) business lounge (3) caganer (2) club med (7) cool (6) costa (10) cruising (2) cseresznyefa virág (2) disneyland (3) Donald Trump (2) dubai (2) Ecuador (3) Egyenlito (2) elnökválasztás (2) Európa (2) filmajanlo (2) Finnország (3) Florida (4) földközi-tenger (2) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (10) görögország (8) hajó (11) Hillary Clinton (2) hotel (3) Ibiza (4) igluhotel (2) Interju (2) Japán (4) Kalifornia (4) karib szigetek (16) Kína (4) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (2) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (5) Motto (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (8) NEW YORK (5) New York (11) New York City (3) oasis of the seas (16) Olaszország (2) Olimpia (4) Origo (4) párizs (5) Peking (5) Press (21) provence (5) rádió (3) repülés (9) repülőtér (3) Rio de Janeiro (2) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (17) RTL KLUB (2) Sajtó (9) sajtozsemle (9) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Sanghaj (2) sketch (2) Spanyolország (6) st. john (3) st. martin (4) st. thomas (2) strand (4) Svajc (2) Szingapúr (2) sztárok nyomában (4) szuvenír (2) tenger (2) tengerihajó (2) Tokio (3) Tokyo (3) USA (29) US Virgin Islands (2) utazás (5) utazas (44) van gogh (2) video (47) Washington (3) Washington DC (3) where the hell is matt (3)