Ki fogja elmosni a 20 000 tányért esténként?

Ma bejártuk a konyhát és az előkészítőt, azt a helyet ahol a kulináris csodák születnek. Az Opal Restaurant "galley" túráját csak a bennfentesek láthatják, így mi ott is jártunk. Köjálos szemmel és Michelin-csillagos ízlelőbimbókkal vetettük be magunkat a gasztrokalandba.

Esténként 4500-5000 embert vacsoráztatnak meg, de az üzemi ellátásnak nyomát sem látni, ami annak a 240 pincérnek és konyhai személyzetnek köszönhető, akik a háttérben robotolnak, mint a dolgos kis hangyák. Esténként húszezer (!) tányér forog a konyha és az asztalok között, s bár ennek egy része csak dekortányér, azt is elmossák természetesen minden alkalommal.

A világ lenagyobb tengeri kulináris központja az Oasison található, ami az előző napokban tapasztaltak után már nem meglepő. Minden szombaton 490 konténer élelmiszer, zöldség és egyéb finomság érkezik a floridai kikötőbe, hogy aztán azokat a hajóra pakolják és az úri népség egy hét alatt felzabálja mind.

A konyha vezetője minden indulás előtt felméri, hogy kik érkeznek a hajóra; a demográfiai adatok alapján pedig be tudják lőni, hogy miből mennyire van szükség. Ezen a kiránduláson körülbelül 500 európai, 1200 dél-és latinamerikai van, a többiek pedig észak-amerikaiak. Ez azt jelenti, hogy rengeteg alapanyagra van szükség, mert a helyiek legfőbb programja a napi 24 órás étkezés.

Ha sok a nászutas, akkor tudják, hogy ételből nem kell olyan sokat rendelni, mert ők úgyis a kabinban töltik el a legtöbb időt és így akkor a szobaszervíz fog jól járni. Banánból is több konténert rendelnek, de hogy elkerüljék azt, hogy a banán a hét második felére megrohadjon három különböző fázisban veszik a gyümölcsöt. Vesznek érett banánt, fél érett banánt és zöld banánt is, hogy a vendégek a hajózás minden fázisában friss ropogósat tudjanak enni. A zöld banán az egyhetes kirándulás végére szép sárga és érett lesz. Ez azért is fontos, mert az egyes kikötőkből semmilyen élelmiszer nem kerülhet fel a hajóra, így mindent az USA-ban kell bepakolni.

 

A rozsdamentes acél eszközöket és pultokat csupán 160 ember takarítja a 24 konyhában. Huszonegy szakács készíti az ételeket és a vendégek számától függően 230-245 fős személyzet dolgozik a háttérben. A pincérek 72 országból érkeztek, naponta 10-14 órát dolgoznak és általában 6-8 hónapra szól a szerződésük.

Egy ekkora hajón jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lesz a maradékkal. Újrahasznosítják. Persze nem ebből készül utána a párizsi. A gyümölcsből kipréselik a vizet és a szárazparttól tizenkét mérföldre a mannát a tengerbe eresztik és megetetik a halakat. Látom magam előtt, ahogy a sok kis Némó a korallzátonyon piknikezik a maradékokból. A többi tengerjáró hajó egyébként a parttól 6 mérföldre ereszti a mélybe a szemetet, de az Oasis ebben is újítani akart és megduplázta ezt a távolságot, így a kissrácok a tenger hullámai között biztosan nem fognak találkozni egy lerágott csirkeszárnnyal vagy banánhéjjal.

A szakácsokat három kategóriába sorolják. A sárga kendőt viselők az új séfek, a kékek már a második szezonjukat töltik a hajón, a pirosak pedig a nagyöregek, akik az utasításokat adják. Minden nap délután fél ötkor a piros kendősök végigmeózzák az aznapi összes ételt és eldöntik, hogy min kell még változtatni. Az ételeket háromszor ellenőrzik mielőtt azok az asztalra kerülnek. Minőségellenőrzés ez a köbön!

A konyhában nincsen nyílt láng, gázt sem használnak, mert egy apró kis szikra berobbanthatja az egész hajót. A munkálatokat manufaktúra stílusban végzik: a gyártószalag mellett állnak a szorgos kis konyha-munkások és mindenki csak egy feladatot végez. Valaki a zöldséget teszi a tányéra, valaki az epret a fagyikehely tetejére. Így percenként 5-15 tányér tud kikerülni a vendégtérbe.

A túrát a pékségben fejezzük be, ahol már javában készülnek a kalácsok estére, isteni illat kering, a pékek lisztes arccal mosolyognak ránk. Szívesen besegítenék a mézeskalács sütésébe, bár most annak nincs szezonja, és amúgy is rámszólnak, hogy ne maradjak le a többiektől, így szomorúan, de kimegyek a konyhából. Annyira megéheztem, hogy bedobok egy fánkot a Boardwalkon, utána jöhet a vacsi is, majd az esti tízórai és az éjféli nasi.

Bon Apetite!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr818102096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabeszpierre 2011.05.10. 12:32:25

A világ egyik legnehezebb állása a hajós meló! Le a kalappal akik bírják! Keress Magyarokat sokan dolgoznak a hajón!

Ratkai János 2011.05.11. 08:59:12

Egyetértek Gabeszpierre hozzászólásával!!! Tényleg, meg kellene hirdetni a " Világ legrosszabb állása " pályázatot. Szerintem biztos lennének rá érdeklődők!!! Gratula Mr. Diamond, jók a beszámolóid!! Csak így tovább :-)

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (17) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (14) biztonság (3) bor (3) Budapest (11) budapest (3) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (3) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (3) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (20) New York (12) NEW YORK (6) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (40) provence (5) rádió (3) Reggeli (3) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (10) Sajtó (28) sajtozsemle (30) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (3) USA (33) utazas (48) utazás (10) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása