Balázs

 

A hobbim a munkám, amiért szerencsés vagyok. A szüleimmel totyogós korom óta utazunk, ami köszönhető annak, hogy anya utazási irodában dolgozik, apa pedig tévés volt. A szüleim inkább az utazásra költötték a félretett pénzt, amíg kicsi voltam. Nem kacsalábon forgó házat és drága tárgyakat vettek, hanem élményeket gyűjtöttek. Azt hiszem itt fertőztek meg az utazási vírussal.

GYEREKSZÍNÉSZ

Színész szerettem volna lenni, de sok-sok év színitanoda (Földessy Margit) után rá kellet jönnöm, hogy csak B kategóriás színész lennék. Játszottam színházban, sorozatokban, reklámban, szinkronizáltam és persze az iskolai márc15öken is aktívkodtam. Az exhibicionizmus megmaradt, csak kicsit átalakult. 

IDEGENVEZETÉS

Idegenforgalmi szakközépiskolába jártam, ahol az érettségivel megkaptam az idegenvezetői papírokat is. Egy évet tanultam külföldi diákként Coloradoban, az USA közepén. Ez nagyon nagy hatással volt a további tanulmányaimra és munkáimra. A gimi után elkezdtem Budapesten idegenvezetni. Aztán lehetőséget kaptam, hogy zöldfülűként Egyiptomban telepített idegenvezető legyek. A nyár alatt megtanultam sok mindent a terepen, legyen az ételmérgezés kezelése, terrortámadás utáni készültség. A következő nyáron Törökországban telepítve megtanultam autót vezetni az őrült helyi sofőrök mellett. Magyar utazási irodák kerestek meg, hogy kísérjem el a csoportjaikat Amerikába, Ázsiába és Európa nagy városaiba, amit nagyon élveztem. Gyűltek a mérföldek és az élmények, a világ kitárulkozott. Ma is idegenvezetek Budapesten és szerte a világban. Főleg Észak-Amerikai (USA, Mexikó) és a tengeri hajós utak a fő profil. 

ORSZÁGMÁRKA ÉS NEW YORK

A főiskola (Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, ma Metropolitan Főiskola) alatt a gyakornoki munkát New Yorkban töltöttem, a Magyar Turizmus Zrt. külképviseletén. Az Empire State Building 71. emeletén népszerűsítettük Magyarországot. Akkor kezdtem el először blogolni. Az utazás élvezete, a kommunikációs-, reklám- és marketing tanulmányok sokat segítettek a beindításban. A diplomamunkámat turisztikai marketingből és országmárkázásból írtam.  Folytattam a tanulmányaimat a munkák mellett. Utazási vásárokra, konferenciákra járok és egy MBA turizmus menedzsment diplomát is megcsináltam a bécsi Modul University-n.

 

TV

Ovisként a Telesport az én ovimat választotta egy gyerektorna műsor felvételére. Voltam az Égből pottyant mesékben és még az Elektor Kalandorban is "szupermárióztam". Aztán jött az áttörés: egy műsorvezető válogatásra mentem a Magyar Televízióba, ahol végül nem engem választottak, de felajánlottak egy riporteri pozíciót. Itt bontakozott ki a tévés karrierem. A 12+ gyerekhíradó szerkesztő-riportere lettem. Évekkel később a Stílus divatműsorban feltornáztam magam főszerkesztővé. Majd dolgoztam a Divatkreátorban, a TV Taxi-ban, a Válaszd a tudást-ban és a Zselé-ben. Az RTL Klubon a Havazin című téli síműsort szerkesztem. A szerkesztőktől, operatőröktől és vágóktól nagyon sokat tanultam a terepen. Azt hiszem a fotózási stílusom nagyban köszönhető nekik is. 

A VILÁG MÁSODIK LEGJOBB ÁLLÁSA

Megpályáztam a Tensi Holiday utazási iroda  "A világ második legjobb állása" versenyt, amelynek győzteseként beutazhattam a világot egy éven keresztül. A feladatom az volt, hogy az élményeimről egy blogot írjak. Fotózzak, videózzak és minőség-ellenőrként meózzam le az utazási iroda útjait. Hatalmas élmény volt. Ekkor lettem hivatásos világutazó. Ezen a blogon is vannak olyan cikkek, amiket anno még arra a blogra készítettem. 

BLOG ON

A blogolós versenyek nagyon felcsigáztak. Azon kaptam magam, hogy Londonban a 2012-es olimpián blogolok a Samsung-nak egy nemzetközi csapatban. Fantasztikus élmény volt ennyi kreatív emberrel együtt dolgozni. Próbálkoztam az ausztrál legjobb állások egyikét is megcsípni, illetve a Swiss légitársaság blogolós melóját is, de azok nem jöttek össze. Viszont sokan megkerestek, hogy blogoljak és videózzak nekik. Turisztikai vállalatokkal, utazási irodákkal, desztinációkkal dolgoztam együtt. A kikötés mindig az volt, hogy az élmények beszámolói őszinték legyenek. Ebben partnerek is voltak mindannyian. Ennek egyik gyümölcse az volt, amikor a Starwood hotellánc (Sheraton, LeMeridien, Westin, W) elhívott Dubaiba, hogy ott egy videót készítsek a szállodalánc összes tagjának szobáiban található tévéműsorba.

 

USA

Az idegenvezetés leginkább Nyugat-Európára és az Egyesült Államokra koncentrálódott külföldön. New Yorkban megcsináltam az idegenvezetői vizsgát. Amerikai és karibi utakra kísérek magyar utazókat szabadúszó idvezként. Több hazai utazási irodával dolgozom együtt az amerikai utak megtervezésétől a megvalósításukig, legyen szó a katalógus képeinek elkészítéséről vagy a new yorki élmények bemutatásáról. Nagyon jó érzés, hogy több ezer embernek mutathatom be az országot az én szemszögemből. 

BUDAPEST

Persze nem csak külföldön utazom. Itthon főleg amerikaiaknak mutatom meg az országunkat. Egyéni utazókat, csoportokat, újságírókat és tévéstábokat kísérek egyedi, tematikus túrákon. Közösen fedezzük fel a zsidó Budapestet, a romkocsmákat, letérünk a kitaposott ösvényről, vagy éppen a klasszikus történelmi épületeket fotózzuk vagy a legjobb gulyás receptet kutatjuk, esetleg azt vizsgáljuk, hogy melyik királyunknak volt a legjobb feneke. A Főváros hivatalos turisztikai szervezeténél a Budapest Brand-nél turisztikai marketingben segítem a csapatot. 

MA

A családi és baráti utazások sem csökkentek, így nem is csoda, hogy a hűtőmön már nincsen hely a mágneseknek. A fapados járatok, a sok megszerzett repülős mérföld és a külföldre költözött barátok mind segítenek abban, hogy a világ még több új részét fedezhessem fel. 

Szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, ami a szenvedélyem is.

Az álmom az, hogy egy olyan egyedi utazási tévéműsort készítsek, amit nemzetközi csatornákon lehet majd megnézni. Addig meg blogolok tovább, van még pár szürke folt a világtérképen, amit meg kell ismerjek! 

104 országban jártam eddig. A legtöbbe örömmel mennék vissza (Update: 2023.november)

 

Visited Countries Map by Fla-shop.com

A bejegyzés trackback címe:

https://balazsutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr758102656
Booking.com

Instagram

Szállásfoglalás

Booking.com

Címkék

Airport (4) Amerikai Egyesült Államok (17) Anglia (5) art (17) Art is Business (4) athen (3) Ausztria (4) Ázsia (6) a világ leggiccsesebb naplementéi (3) a világ második legjobb állása (12) Balázs utazik (4) beach (6) Berlin (14) biztonság (3) bor (3) Budapest (11) budapest (3) business lounge (3) club med (7) cool (11) costa (10) covid (10) cruising (3) desztináció marketing (3) disneyland (3) dubai (3) Ecuador (3) elnökválasztás (3) Európa (3) feelaustria (3) Finnország (4) Florida (4) food (3) foto (9) franciaország (10) Galapagos szigetek (3) gasztro (15) GermanyAwaitsYou (3) görögország (10) hajó (12) hotel (7) Ibiza (4) Japán (4) Kalifornia (4) karácsony (3) karácsonyi ajándék (6) karib szigetek (17) Kína (5) London (13) London2012 (5) Los Angeles (3) Magyarország (11) Malmo (3) mauritius (9) Miami (7) Miami Beach (4) Mikulás (7) Motto (3) museum (3) naplemente (6) Naxos (3) Németország (20) New York (12) NEW YORK (6) New York City (4) nyaralás (3) oasis of the seas (16) Olimpia (4) Origo (4) Őrség (4) Őrségi Nemzeti Park (3) párizs (5) Peking (5) Press (40) provence (5) rádió (3) Reggeli (3) repülés (10) repülőtér (4) roadtrip (3) Rovaniemi (3) royal caribbean (18) RTL Fókusz (6) RTL KLUB (10) Sajtó (28) sajtozsemle (30) Samsung (6) Samsung Global Blogger (8) Spanyolország (7) Spektrum Home (3) st. john (3) st. martin (4) strand (4) Svajc (4) Svédország (3) Szingapúr (3) sztárok nyomában (4) tenger (3) tengerihajó (3) Tokio (3) Tokyo (3) Törökország (3) USA (33) utazás (10) utazas (48) video (47) Washington (4) Washington DC (3) where the hell is matt (3)
süti beállítások módosítása